Acid Mothers Temple koncert az A38 Hajón 2017.09.29, A38 Hajó, Budapest

acid_mothers_temple_koncert_2017_a38_fejlec

Hat év után újra Budapesten a kortárs pszichedelikus noise rock egyik legfontosabb formációja, a Makoto Kawabata vezette Acid Mothers Temple! A még a meglehetősen extravagáns japán art-rock színtéren belül is különlegesnek számító "lélek-kollektíva" lételeme a kísérletezgetés: a lemezről lemezre változó tagság és a szinte megszámlálhatatlan szub-formáció mellett erre a legjobb példa az élő fellépéseik. Ott örvénylik bennük a krautrock és a noise-punk, Hendrix és Stockhausen, a befelé űrhajózós pszichedélia és a kíméletlen zaj, valamint az országra jellemző sajátosan groteszk humor. Ebből adnak majd ízelítőt szeptember huszonkilencedikén, az A38 Hajón, a tizenharmadik Újbuda jazz fesztivál keretében.

A meglehetősen kiterjedt és lüktető japán art-rock színtér talán legismertebb zenekara Makoto Kawabata ezerfelé ágazó, áttkeinthetetlenül bonyolult, és ennek megfelelően zseniális óriási művészcsoportja, az Acid Mothers Temple. A nagyszabású „lélek-kollektíva”, ahogy a tagok magukat nevezik 1995-ben jött létre, és azóta számtalan zenész, képzőművész és performer fordult meg köreikben. Többek között Tatsuya Yoshida, a Ruins és a pár éve az A38-on is fellépő Zeni Geva dobosa, vagy a jelenlegi felállásban is gitározó Tabata Mitsuru, aki a KK Null vezette hardcore-noise rock banda mellett még a Boredomsban is megfordult. Ráadásul a különböző felállások mindegyike egy-egy autentikus AMT-formáció, az alapnév mögé biggyesztett kiegészítéssel jelezve a változásokat - így valószínűleg még a legelszántabb zenemániások is elvesztek már a kollektíva retró softcore borítói mögött rejtőző poszt-hippi világában.

Hirdetés


Egy dolog azonban állandó: a japán Frank Zappa, Makoto Kawabata és a rá - valamint előképére - jellemző sajátos humor, valamint zenei stílus. Utóbbi a hatvanas-hetvenes évek halucinogénektől és flower powertől fűtött pszichedelikus-progresszív rockzenéjében gyökerezik, de ott kavarog benne a korai krautrock vagy a folk is, az ország hagyományosan erős zaj és indusztriális zenei színterének hatásáról nem is beszélve. Minden Acid Mothers Temple koncert egyszerre hippi örömünnep, súlyosan beborult befelé űrhajózás, durva zajtámadás és a kozmikus adóvevők irányba állítása.

A zenekar utoljára hat éve járt Magyarországon és akkor egy nehezen felejthető koncertet adott az A38-on. Most ugyan némileg módosult felállásban, de a régi vehemenciával tárják majd szélesre az érzékelés kapuit, hogy mindenki megtapasztalhassa, milyen lett volna, ha Woodstockot a Fuji (vagy a Kailash) tövében rendezték volna meg.

A makrohang a Talentométer megnyerése óta az egyik legizgalmasabb hazai koncertzenekarrá fejlődött. A sajátos kísérleti jazz-noise-posztrock amalgánjukat csak "jazz for metalheads"-ként definiáló trió úgy írja újra a power trio fogalmát, hogy közben egy pillanatra sem érződik rajtuk az erőlködés. Sokkal inkább a szokatlan zenei hatások és a fiatalos hév, amelyekkel áttörik a műfaji korlátokat. Hozzáállásuk, áradó kreativitásuk és sodró színpadi jelenlétük miatt a koncertjük tökéletes indítása lesz az estének.

 

Acid Mothers Temple koncert jegyelővétel >>>

 

Szöveg: A38 Hajó

 

Kapcsolat

  • Acid Mothers Temple koncert 2017 időpont:
    Kezdete:
    2017 Sep 29 20:00
    Vége:
    2017 Sep 29 23:00
    Dürer Kert:
    Budapest ,
    1117 ,

Kapcsolódó

A Day To Remember koncert 2025, Budapest [Barba Negra] Esemény

A Day To Remember koncert 2025, Budapest dátum

2025 Jun 16
A Day To Remember 2025 elején szinte a semmiből egy új lemezzel, a Big Ole Album Vol. 1 című anyaggal jelentkezett. A srácok ezúttal sem féltek kísérletezni, a dalok írása során a Gojira és a Coal Chamber is hatással volt rájuk. A zenekar utoljára 11 éve játszott Magyarországon a Szigeten, most pe

Sextile koncert 2025, Budapest [infó, jegyek] Esemény

Sextile koncert 2025, Budapest dátum

2025 Jun 17
A Los Angeles-i Sextile a konvenciókkal nem törődve mindig abba az irányba ment, amelyet önazonosnak érzett. A post-punk és new wave hatásokkal operáló banda az utóbbi időben az elektronika felé tesz izgalmas kanyarokat. Legutóbbi, Push című lemezükön is felcsavarták a BPM számot és ezt ígérik máj

Die Antwoord koncert 2025, Budapest Park Esemény

Die Antwoord koncert 2025, Budapest Park

2025 Jun 18
Tavalyi teltházas Barba Negrás koncertje után az extrém bulijairól ismert dél-afrikai rap-rave csapat, a Die Antwoord visszatér Budapestre. Ezúttal emelik a tétet és 7 év után ismét a Budapest Parkba hozzák el őrületes slágereiket június 18-án, a Live Nation szervezésében. A dél-afrikai Cape Town

Cat Power Sings Dylan koncert 2025, Budapest Esemény

Cat Power Sings Dylan koncert 2025, Budapest dátum

2025 Jun 18
Cat Power amerikai dalszerző-énekesnő Budapestre is elhozza Cat Power Sings Dylan: The 1966 Royal Albert Hall Concert című előadását, amely Bob Dylan eredeti koncertjének a rekreációja, ahol a koncert közepén váltott akusztikus gitárról elektromosra, felháborodást keltve ezzel sokakban, ugyanakkor