Budapest Park: közel a szezon vége, de a jótékonykodás nem áll meg! Cikk

Hirdetés

A Budapest Park tavaly indította útjára a Dallamképek fantázianévre hallgató jótékonysági projektjét, amely során fiatal művészek formálják képpé egy zenekar dalait, hogy azok is élvezhessék, akik sohasem hallhatták őket. A művek ezután árverezésre kerülnek, a befolyt összeggel pedig a hallássérülteket támogatják. Ezúttal a Budapest Parkban szeptember 20-án koncertező Punnany Massif karakteres szövegei elevenednek meg.

Tavaly indult útjára a kezdeményezés, akkor a Quimby dalszövegei nyertek új értelmezést különféle művészeti alkotásokként. A képek elárverezéséből közel félmillió forint folyt be, mellyel a Budapest Park egy hallássérülteket segítő alapítványt támogatott. A nagy sikerre való tekintettel idén újra licitálhatunk alkotásokra – ezúttal a street art műfajában elismert művészek álmodták meg és öntötték teljesen új formába a szeptember 20-án a Budapest Parkban koncertező Punnany Massif dalszövegeit.

A felkért művészek közt olyan ismerősen is csengő neveket találunk, mint Orosz Richárd, Stark Attila, Kovács Budha Tamás, Fekete Vegas Zsolt, Füredi Tamás, Tátrai Barna vagy a Park 2017-es arculatát is tervező Illés Fork Imre. Tehát a street art szcéna jeles és aktív szereplői vegyítették a műfaji sajátosságokat a Punnany Massif minden mástól jól elkülönülő, karakteres szövegvilágával. A képekre a mai naptól szeptember 22-ig lehet licitálni a Dallamképek Vatera-oldalára kattintva, a Budapest Park a befolyt összeget pedig teljes egészében a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetségének ajánlotta fel, akik a Magyarországon élő siket és nagyothalló emberek társadalmi integrációjának előremozdításáért tevékenykednek.

A képek személyesen is megtekinthetők szeptember 19-től a szezon végéig, azaz szeptember 28-ig a Budapest Park Retrokert feletti pop-up galériájában nyitvatartási napokon 18 órától éjfélig.

Dallamképek licit oldal >>>

Punnany Massif koncert jegyelővétel >>>

Punnany Massif koncert további infók >>>

 

Budapest Park

Kapcsolódó

Közel 100 nyeremény a 2024-es Fülesbagoly Tehetségkutató-sorozatban Cikk

Fülesbagoly 2024 Számtalan újítással rendezik meg az idei Fülesbagoly Tehetségkutató-sorozatot, és minden eddiginél nagyobb nyereményeső hullik a döntős zenekarokra. A könnyűzenei versenyt ezúttal is Debrecenben, Martonvásáron, Budapesten és Keszthelyen rendezik meg. Utóbbi helyszínen a szervezők és a város idén e

Hatvan éves sztorit ünnepel a Keep Floyding a Várkertben Cikk

KEEP FLOYDING KONCERT - THE PINK FLOYD SOUND 60 A Pink Floyd egy 1964-ben alakult együttesből formálódott világot rengető legendává. Miután az ős csapat feloszlott, néhány tag, úgy, mint a gitáros Bob Klose, a basszeros Roger Waters, Nick Mason dobos és a későbbi billentyűs Rick Wright Tea Set néven új zenekart alapított. Röviddel a megalakulá

Új lemezét mutatja be Beton.Hofi az MVM Dome-ban Cikk

Beton.Hofi 2024 „Méltó befejezést és lezárást szeretnék életem eddigi legkedvesebb projektjének, avagy a mixtape trilógiának. comic sins, Playbánia, 0, ezt látom egybe, ezzel kelek és fekszem. Nekem a minden a 0 most” – meséli Beton.Hofi, akinek készülő albumát két újabb dal, a Holnap megállnak az órák és a 16 to

Bob Marley 79 - Emlékkoncert az Akvárium Klubban Cikk

Marley 79 -  Ladánybene 27 Februárban a világ minden pontján koncertekkel és fesztiválokkal emlékeznek minden idők legismertebb reggae zenészére, Bob Marley-re, aki február 6-án lenne 79 éves. Világsztárként nemcsak dalaival, de tetteivel is a békét hirdette, hitről és szabadságról énekelt, kiállt a szegények és az elnyomot