EFOTT 2017 - Látogatórekordot hozott Sean Paul és Borgore! Cikk

A Velencei-tó partján rendezett fesztivál hivatalos 2. napján (szám szerint a 4.-en) több mint 30 ezer ember fordult meg. Ezzel minden idők leglátogatottabb napját könyvelhette el az EFOTT. Legtöbben a jamaicai Sean Paul showjára voltak kíváncsiak, köztük Palvin Barbi és Dzsudzsák Balázs is.

Hirdetés

„Péntek délután úgy tűnt, még az este folyamán megtörténhet, hogy le kell zárnunk a helyszíni jegyértékesítést is, de szerencsére végül mindenki bejutott a fesztiválra, aki szeretett volna – nyilatkozta Maszlavér Gábor fesztiváligazgató. – Sean Paul aztán nem okozott csalódást, hihetetlen energikus óriáskoncertet adott. De ugyanezen a napon lépett színpadra a Wellhello, akikhez Palvin Barbi is becsatlakozott egy rögtönzött szám erejéig, valamint a Margaret Island, a Magashegyi Underground, a Mary PopKids, és az izraeli sztár DJ, Borgore is, akik szintén tömegeket vonzottak.”

A Mary PopKids koncerten lánykérés is történt, amitől nemcsak az érintettek, hanem maga a zenekar is meghatódott. Hogy a fesztivál kinek milyen mérföldkövet hozhat az életébe, arra jó példa a rendezvény Facebook oldalán található egyik bejegyzés, amelyből kiderül, nemrégiben megszületett az első hivatalos EFOTT-baby. A szülők 2300 like-ot elérő posztjukban arról számolnak be, hogy életük első és közös fesztiválja egybeesik gyermekük útjára indulásának időpontjával.

Hétvégén természetesen tovább folytatódik a rendezvény, amely idén egészen hétfő délelőttig kínál különböző programokat. A zenei rendezvények közül szombaton minden valószínűség szerint a Hurts koncertjére lesznek a legtöbben kíváncsiak, de bizonyára tömegeket fog mozgatni a Cloud 9+, a Road, a Halott Pénz, a Belga, az Alvin és a Mókusok és Péterfy Bori is. Vasárnap a brit Tinie Tempah lép színpadra, a hazai zenekarok közül pedig többek között a Tankcsapda, Majka&Curtis, az Anna & the Barbies és az Irie Maffia koncertjeit élvezhetjük. Mindemellett vízi és vízparti sportlehetőségek, bajnokságok és több tucat szabadidős program várja a látogatókat.

EFOTT 2017 további részletek >>>

 

Szöveg és képek: EFOTT

 

Kapcsolódó

SopronFest: egy héten át ünnepel a Várkerület Cikk

SopronFest 2025   A SopronFest a pünkösdi hétvégén, június 6. és 8. között rengeteg koncerttel, hazai és világsztárokkal, podcastekkel, vetítésekkel, gasztronómiai programokkal és művészeti tárlatokkal várja a közönséget. A fesztivál egyik legfontosabb értéke az urbánus tematika, május 29-től az egész város élette

Budapest Park 2025: Will Smith, QOTSA, Billy Idol, Sofi Tukker, Die Antwoord, Avenged Sevenfold, Hurts, Skillet, Alanis Morissette és még sokan! Cikk

Budapest Park - Indul a 2025-ös szezon Az innováció mindig is a Budapest Park egyik legnagyobb erőssége volt – szinte már természetes, hogy évről évre újdonságokkal készülnek a látogatóknak. Idén a színpadkép és a program is minden eddiginél erőteljesebben tükrözi a grandiózusságot. A nagyszínpad nemcsak látványosabb, de karakteresebb

Víkingúr Ólafssonon, Diana Krall, Jung Jae-il és Antonio Pappano is a Müpa fellépői lesznek 2025-ben Cikk

Diana Krall - Öt kontinens szupersztárjai érkeznek a Müpába A Müpa az elmúlt két évtizedben igazi kulturális találkozóponttá vált, a művészek és a közönség számára egyaránt. Nem lesz ez másként 2025 második felében sem, amikor a világ szinte minden tájáról érkeznek fellépők, a karmesterlegenda Sir Antonio Pappanótól a zongoristazseni Víkingúr Ólafssonon va

2025-ben is várja az önkénteseket a Sziget Fesztivál Cikk

Sziget Fesztivál önkéntesek A Fesztivál Önkéntes Központ (FÖK) idén immár tizenkettedik alkalommal várja az önkéntesek jelentkezését, akik segítségükkel hozzájárulnak a Sziget és megannyi más hazai fesztivál vagy arénás koncert megvalósításához. „Önkéntesként egy teljesen új szemszögből élheted át a fesztivált, miközben e