EFOTT 2020: a Pendulum és KSHMR is Velencére érkezik a nyáron! Hír

Hirdetés

A tavasz tényleg kezdi meghoznia várt zsongást a fesztiválok berkeiben is, ez pedig az EFOTT csapatát is elérte, és egy friss névsorral, amelyben többek között egy Pendulum DJ set és KSHMR  is elfért, köszöntötték az évszak első hónapját! 

A velencei fesztivál persze már eddig sem tétlenkedett, hiszen a hazai előadók mellett már egy igen komoly világsztárt, Flo Rida-t is a berkeiben tudhatja. E listát pedig a két újabb külhoni befutó mellett természetesen egy nagy csokor újabb magyar fellépő, mint például a Bagossy Brothers Company, az Anna & the Barbies, a Péterfy Bori & Love Band, a 30Y, a Kiscsillag és a hiperkarma is gazdagítja!

Idén tehát az ausztrál Pendulum DJ Setre is mehet majd a tombolás, illetve a Velencei-tó északi partjára látogat életében először az indiai és amerikai felmenőkkel rendelkező, EDM producer és dj, KSHMR is. Az EFOTT másik headlineréhez, Flo Ridahoz hasonlóan ő is egy földrajzi hely alapján választott művésznevet: a Jammu és Kashmir nevű tartomány ihlette meg. Az ismertség útján a Like a G6 című sikerdal indította el, dolgozott együtt Martin Solveiggel, Tiёstoval, Selena Gomezzel, Sean Paullal, Robin Thickkel és közreműködött olyan világslágerekben, mint a DVBBS és Borgeous közöse, a Tsunami.

„Egy százhúszezer fős rendezvény zenei kínálatát nem lehet úgy összeállítani, hogy ne gondoljunk minden stílusirányzatra. A legnagyobb dj-k után hamarosan érkezünk a pop, hip-hop, D’n’B előadókkal és természetesen nagyszínpados közönségkedvencekkel. A fellépőlista már teljes, és március folyamán az összes előadóra fény derül” – ígérte az EFOTT fesztiváligazgatója, Maszlavér Gábor.

Az már biztos, hogy az alternatív zene kedvelőinek is hatalmas örömöt szereznek idén a szervezők! Életében először lép ugyanis az EFOTT színpadára a Bérczesi Robi által vezetett Hiperkarma; pár év szünet után újra ott lesz a Kiscsillag és fellép a 30Y is; a nagyszínpadon pedig biztosan felhangzik az Olyan Ő – természetesen az immáron elmaradhatatlan Bagossy Brothers Companytől.

Az újonnan közzétett nevek között megtalálhatjuk a két, extrémen jó öltözékű díva zenekarát, a Péterfy Bori & Love Bandet, illetve az Anna and the Barbiest. Pásztor Anna csapatával már régen kinézte magának a fesztivált, 7 évvel ezelőtt aztán színpadra is léptek és ezzel hozzánőttek az EFOTT életéhez. Változott szerintük valami azóta? „Hiperfesztivál lett az EFOTT-ból! Elképesztő körhinta feeling akár csak pár órát is eltölteni a rendezvény kavalkádjában! Büszke vagyok, hogy párhuzamosan nőtt fel az Anna and the Barbies is az EFOTT egyre szaporodó színpadjaihoz. Diákoknak játszani a legnagyobb rock and roll!” – válaszolta Pásztor Anna.

 

EFOTT 2020 friss nevek:  

► KSHMR ► Pendulum DJ set ► Bagossy Brothers Company ► Anna & the Barbies ► Péterfy Bori & Love Band ► 30y ► Kiscsillag ► hiperkarma ► Willcox ► UVCT ► Andro ► Pixa ► Metzker Viktória ► Peter Jabin ► Yamina ► Stadiumx ► Joerjunior

 

EFOTT 2020 további infok és jegyek >>>

 

EFOTT

Kapcsolódó

SopronFest 2026: itt a dátum! Hír

SopronFest 2025 Hatalmas sikerrel zárult a III. SopronFest. A tartalmában és formátumában is újszerű fesztivál szervezőinek célja, hogy ünnepi hangulattal töltsék meg a Hűség Városa éttermeit, kávézóit, klubjait, utcáit és tereit. A tíznapos eseményen 300 programnak 75 helyszín adott otthont, köztük 10 időszaki k

Queens of The Stone Age a kriptából - megjelent az Alive in the Catacombs koncertfilm Hír

Queens of the Stone Age - Alive in the Catacombs   A Queens of the Stone Age egy álom filmes megvalósulását mutatja be az Alive in the Catacombs című filmjük június 5-i premierjével, amely egy audiovizuális dokumentum a zenekar régóta pletykált fellépéséről a híres párizsi katakombák alagútjaiban. Az Alive in the Catacombs felvételein úgy hallhat

Elindult Lionel Richie turnéja – erre számíthatunk a legendás énekestől Budapesten Hír

Lionel Richie turné 2025 Június 1-jén elstartolt Lionel Richie Say Hello To The Hits turnéja az Egyesült Királyságban, ahol legnagyobb slágereivel táncoltatta meg a közönséget. A turné hamarosan Európában folytatódik, július 17-én pedig az MVM Dome-ban is generációk éneklik majd együtt az olyan legendás dalokat, mint a He

2025-ben ingyenes lesz a Bondoró Fesztivál Hír

Bondoró Nemzetközi Utcaszínház Fesztivál 2025 Nagy újdonságokkal és a már jól megszokott módon vidám, színes programkínálattal tér vissza Balatonalmádiba a Bondoró Nemzetközi Utcaszínház Fesztivál, amit ez évben már hetedik alkalommal rendeznek meg a szervezők. Az utcás kalapozást nemzetközi mintára bevezető fesztivál ráadásul ez évtől már in