First Hate koncert a Dürer Kertben 2017.10.09, Dürer Kert, Budapest

first_hate_koncert_2017_durer_fejlec

A koppenhágai First Hate syntpop duo 2017. október 9-én először látogat el Magyarországra, egész pontosan a Dürer Kertbe! Az első, A Prayer for the Unemployed c. lemezüket kiváló kritikai fogadtatás érte, aminek lendületével 2017 első felében végigjárták Nyugat-Európa legfontosabb klubjait, aminek őszi folytatásából szerencsére már Budapest sem marad ki!

Hirdetés

Három éve ők voltak Trentemøller előzenekara Budapesten, most önálló bulival tér vissza hozzánk a First Hate, akik a híres dán producer mellett olyan nevekkel is turnéztak már, mint a Communions, az Iceage vagy a Lust for Youth.

A két fiatal srác alkotta formáció egyre több országban népszerű, a saját országukon kívül is sorra töltik meg a klubokat. 2014-ben alakultak, első két kislemezük már nemzetközi sikereket hozott nekik. Könnyed, mégis érzelmes szintipopjukban megtalálható a euro trance és némi Depeche Mode beütés is, mindez Rick Astley-szerű énekhanggal tálalva.

Májusban megjelent bemutatkozó nagylemezük kiváló fogadtatást kapott a közönségtől és a kritikusoktól is. A Prayer for the Unemployed dalain egyértelműen hallatszik, hogy fiatal, naív srácok csinálták, kiemelt témáik az útkeresés és a szerelem; ezeket viszont olyan zenei nyelven fogalmazzák meg, hogy nem is kívánunk tőlük többet.

„A popzene generációkat határoz meg. Ahogy álmokként találnak rám a dallamok, úgy próbálok álmokat belerakni a zenénkbe. Egy jobb világ álmait” – határozza meg a First Hate filozófiáját Joakim Nørgaard énekes. Nyugat-Európa legmenőbb klubjai után a budapesti közönség is megtapasztalhatja, milyen álmokat hoz a First Hate október 9-én, a Dürer Kertben.

  • Jegyár: 1000 / 1500 Ft
  • Fellépők: First Hate, ...
  • Esemény, hírek: First Hate koncert 
  • Szervező: New Beat

 

First Hate koncert jegyelővétel >>> 

 

Sajtóanyag: New Beat

Kapcsolat

  • First Hate koncert 2017 időpont:
    Kezdete:
    2017 Oct 09 20:00
    Vége:
    2017 Oct 09 23:00
    Dürer Kert:
    Budapest ,
    Ajtósi Dürer sor 19-21 ,
    1146 ,

Kapcsolódó

A Day To Remember koncert 2025, Budapest [Barba Negra] Esemény

A Day To Remember koncert 2025, Budapest dátum

2025 Jun 16
A Day To Remember 2025 elején szinte a semmiből egy új lemezzel, a Big Ole Album Vol. 1 című anyaggal jelentkezett. A srácok ezúttal sem féltek kísérletezni, a dalok írása során a Gojira és a Coal Chamber is hatással volt rájuk. A zenekar utoljára 11 éve játszott Magyarországon a Szigeten, most pe

Sextile koncert 2025, Budapest [infó, jegyek] Esemény

Sextile koncert 2025, Budapest dátum

2025 Jun 17
A Los Angeles-i Sextile a konvenciókkal nem törődve mindig abba az irányba ment, amelyet önazonosnak érzett. A post-punk és new wave hatásokkal operáló banda az utóbbi időben az elektronika felé tesz izgalmas kanyarokat. Legutóbbi, Push című lemezükön is felcsavarták a BPM számot és ezt ígérik máj

Die Antwoord koncert 2025, Budapest Park Esemény

Die Antwoord koncert 2025, Budapest Park

2025 Jun 18
Tavalyi teltházas Barba Negrás koncertje után az extrém bulijairól ismert dél-afrikai rap-rave csapat, a Die Antwoord visszatér Budapestre. Ezúttal emelik a tétet és 7 év után ismét a Budapest Parkba hozzák el őrületes slágereiket június 18-án, a Live Nation szervezésében. A dél-afrikai Cape Town

Cat Power Sings Dylan koncert 2025, Budapest Esemény

Cat Power Sings Dylan koncert 2025, Budapest dátum

2025 Jun 18
Cat Power amerikai dalszerző-énekesnő Budapestre is elhozza Cat Power Sings Dylan: The 1966 Royal Albert Hall Concert című előadását, amely Bob Dylan eredeti koncertjének a rekreációja, ahol a koncert közepén váltott akusztikus gitárról elektromosra, felháborodást keltve ezzel sokakban, ugyanakkor