Fishing On Orfű 2021: megérkezett a zenei program és még pótdátum is van! Hír
Hirdetés
A Fishing On Orfű idén az elsők között reagált a járványhelyzetre, most pedig az elsők között hozta el a rajongólnak a 2021-es fellépősorát. A jövő évi program villantása mellett pedig a fesztivál jegyelővétele is elindult!
A szervezők egyébként felkészültek a legrosszabbra, egyből pótdátummal hirdették meg a fesztivált. Amennyiben a járványügyi helyzet miatt nem gyűlhetünk össze Orfűn június 16. és június 19. között, úgy a megváltott jegyek és bérletek, valamint a keddi beköltözőnap jegyei automatikusak érvényesek lesznek a nyár utolsó hetére, augusztus 24-28-ig.
Jó hír azoknak, akik csak egy vagy két napra látogatnának Orfűre, hogy a napijegyek értékesítését is megkezdték, hiszen a fesztivál részletes zenei programja is elérhető mától. A felhozatal tekintetében nem lesz nagy meglepetés azok számára, akik ott lettek volna az idei Fishingen, hiszen nagyrészt az 2020-as fellépőket mentették át 2021-re. Pótolja az idén elmaradt jubileumi koncertjét a HS7, szintén elhalasztva ünnepel a 30Y, búcsúzik a Kistehén és csakúgy, mint az eddigi években, 2021-ben is ott lesznek a legfontosabb és legjobb könnyűzenei produkciók a Panorama Campingben.
Különlegesség, hogy a fesztivál egy rendkívüli keddi beköltözőnappal kedveskedik 06.15-én (vagy 08.24-én) azoknak, akik egy bérlet árával támogatták a koronavírus-járvány miatt idén elmaradt rendezvényt. Erre a plusz napra jegy nem kapható, itt csak a fesztivál legeltökéltebb segítői lesznek jelen; fellép Lovasi András és Kispál András, Beck Zoli, Bérczesi Robi, a Lázár tesók, valamint az Elefánt tagjaiból álló Szendrői-Tóth duó.
Ízelítő a Fishing On Orfű 2021-es fellépőiből:
Heaven Street Seven (egyetlen fesztiválkoncert 2021-ben), 30Y, Hiperkarma, Kiscsillag, Vad Fruttik, Bëlga, Supernem, Elefánt, Esti Kornél, Krúbi, Kistehén (orfűi búcsú), Csaknekedkislány, Ivan & the Parazol, Szabó Benedek és a Galaxisok, Péterfy Bori & Love Band, Besh o droM, VHK, Óriás, Konyha, Colorstar, Tudósok, LAZARVS, Ricsárdgír, Parno Graszt & Bohemian Betyars, Hobo, Saiid & SpeizBoiz, Erik Sumo Band, Apey, Sör és Fű, IAMYANK, Platon Karataev, Carson Coma, Mayberian Sanskülotts, Téveszme, Siketfajd, Stubborn, Prosectura, Hétköznapi csalódások, Junkies, Mikee Mykanic, Slow Village, Funktasztikus, Mulató Aztékok, Gypo Circus, Szeder, Jónás Vera Experiment, Mordái, Kerekes Band, Csángálló, Aurevoir, ...
Fishing On Orfű 2021 további infók és jegyek >>>
Fishing on Orfű 2021 részletes program >>>
* * *
Kapcsolódó
Tábor Fesztivál 2024: Road és Fish! jubileum is lesz Alsóörsön Hír
A TÁBOR Fesztivál az a hely, ahol a nagy számok törvénye alapján – tavaly például nem kevesebb mint 36 zenekar állt színpadon - mindig van ok az ünneplésre, az idei év pedig végképp nem maradhat majd koccintások nélkül. Ugyanis 2024 a hazai rocktörténelemben a negyedszázadok aranykora lesz, hiszen
Szeged napi kedvezmény a 2024-es SZIN-re Hír
Nyárzáró fesztiválunk, a Coca-Cola SZIN kedvezményes belépőkkel ünnepli Szeged Napját. Szeged 1719. május 21-én lett szabad királyi város, s a jeles dátumra utalva 521 igen kedvezményes SZIN-bérlet várja majd gazdáját, de korlátozott számban a napijegyek is olcsóbbá válnak. Immár hagyomány, hogy
Művészetek Völgye 2024: közel 3000-nél állt meg az idei programszámláló Hír
A Művészetek Völgye Fesztivál idén több programmal várja a fesztiválozókat, mint valaha, akik közel 3000 lehetőségből választhatnak majd július 19. és 28. között Kapolcs, Taliándörögd és Vigántpetend helyszínein. A fesztivál ezúttal is számos újdonsággal készül, köztük új helyszínekkel, fenntartha
Teljes a Rockmaraton 2024 - A Wacken Metal Battle Hungary nyertesére azért még vár egy hely Hír
Ugyan már teljes pompájában feszít a jubiluemi Rockmaraton fellépőinek listája, de azért van még egy kiadó hely, méghozzá a Wacken Metal Battle Hungary nyertesének! 10 döntős zenekar és a nagy megmérettetésre május 26-án kerül sor a BARBA NEGRAban, ahol ezek a bandák küzdenek majd a trónért és a