Teltházas volt a Bánkitó hungarobulija Cikk
Hirdetés
Egy év kihagyás után a szokásos időpontban csobbanhattak a látogatók nemcsak a Bánki-tó vizébe, de a Bánkitó fesztivál megszámlálhatatan programjaiba is. A fesztivál a szokásos időpontban került megrendezésre, végtelen programkínálattal, nyári napsütéssel és izgalmas közreműködőkkel. Idén kisebb kaliberű rendezvényre készültek a szervezők és az ország legnagyobb házibulijára már hetekkel korábban nem lehetett jegyet vásárolni.
Még három hónappal korábban bizonytalanak volt az idei nyár rendezvénytartás lehetőségei, így a Bánkitó fesztivál szervezői a biztosabbra számolva kisebb létszámú fesztivált hirdettek meg. Bár a fesztivál a szokásos tóparti és tábori helyszínből adódott össze, a fesztiválon napi 1000 látogató vett részt, így a közreműködőkkel együtt 1800-an szívták magukba a megszokott Bánkitós hangulatot.
“Kemény év van mindannyiunk mögött, ezért nagyon felszabadító és megnyugtató számunkra, hogy újra itt lehettünk a látogatóinkkal, a munkatársainkkal, a fellépőkkel együtt, hogy újra megtelt élettel, koncertekkel, kulturális programokkal a Bánkitó. Nagyon kíváncsiak voltunk, hogy milyen lesz az idei kisebb fesztivál, ez az év minden szempontból a kísérletezésről, újrakezdésről, önreflexióról szólt. Hihetetlen volt az is, hogy a szokásos idő töredéke alatt, rohamtempóban összeállt a program és a tervezett jegyek is mind elkeltek. Összességében csodálatos élmény volt az idei Bánkitó és nagyon hálásak vagyunk minden támogatónknak, tavalyi és új jegyvásárlónknak, minden főleg közreműködőnknek, amiért rengeteg extra energiával támogatták azt, hogy ez az idei rendezvény létrejöhessen.” - mondta el Oláh Kata, a fesztivál főkoordinátora.
A nagy karanténolások után a 2021-es év tematikája az öndefiniálásról, újrafelfedezésről és a közösséghez tartozásról szólt, amelyen belül a programok segítségével a közös identitáshoz való viszonyukat is megvizsgálták a látogatók. A színházi és civil-kulturális programok azt járták körbe, hogy hogyan reflektálunk aktuális közéleti társadalmi kérdésekre, és hogy egy ideális világban milyen lenne vagy lehetne a magyarsághoz való viszonyunk. Ennek köszönhetően piros-fehér-zöldbe öltözött a tó partja és csodaszarvosos kendőbe öltözött a Bánkitós közönség színe-java.
A jövő évi tematika és program az év végén várható!
Forrás és fotó: Bánkitó Fesztivál
Kapcsolódó
Sushi tekercs vagy pizza, vagy valami más - Ezeket kérik a SZIN 2025 sztárjai Cikk
Augusztus 27-én indul Szegeden a Coca-Cola SZIN, az utolsó alkalom a nyáron, hogy a magyar kedvencek mellett nemzetközi sztárokat is lássunk hazai fesztiválon. És így az utolsó alkalom arra is, hogy titkokat tudjunk meg a sztárfellépőkről, például, hogy miket kértek az öltözőjükbe, vagy mit szeret
Szeptemberben újra Kerekdomb Fesztivál! Cikk
Nem kell elbúcsúznunk a fesztiválok közösségi élményeitől, mert szeptember 19. és 21. között Tállyán a Kerekdomb Fesztivál mossa össze az ősz színeit a nyár pörgésével.
A szeptember már nem a vízpartokról szól, az ősz más típusú, különleges szépségeket tartogat. A szüreti időszakban finom borokka
Jót tett a vérfrissítés a Szigetnek - 416 000 látogató érkezett a fesztiválra Cikk
Idén újra fel kellett fedezni a Szigetet, de megérte, mert minden szegletében várt ránk valami izgalmas program. A zárónapon megérkezett a kezdetektől számított 11 milliomodik Szitizen, vele együtt mintegy 416.000 látogató élvezhette a megújult fesztivál minden egyes pillanatát a hat nap alatt.
Több mint 200 program vár még ránk nyár végén a SZIN-en Cikk
A nyári szezon utolsó nagy fesztiválhajrája, a Coca-Cola SZIN szervezői már korábban elárulták, milyen programokra számíthatunk az öt nagyobb helyszínen. Most megérkeztek az éjszakai helyszínek is. A SZIN-en így idén összesen tíz zenei helyszínen, több mint kétszáz fellépő váltja majd egymást augu