Untold 2020: fél perc alatt elment az első 15000 jegy! Hír

Hirdetés

Igen határozottan odalépett a kontinens legjelentősebb elektronikus zenei rendezvényeinek sorába a kolozsvári Untold: az erdélyi fesztivál konkrétan egy percen belül eladta a 15 000 darab első körös jegyét a 2020-as etapra!

A jegyelővétel helyi idő szerint november 20-án 14 órakor indult, majd a szervezők 14 óra 1 perckor már ki is írták, hogy mind a  15 000 darab belépő gazdára talált 30 másodperc alatt. Ilyen mértékű érdeklődés eddig csak olyan fesztiváloknál fordult elő, mint a brit Glastonbury, az amerikai Coachella és természetesen a belga Tomorrowland. Szép!

A fesztivál 2020-ban egyébként július 30. és augusztus 2. között nyitja meg kapuit a Cluj Arenaban, ahová a sok tízezernyi rajongó mellett az elektronikus zenék megannyi ágának legrangosabb képviselői gyűlnek majd össze.


Utold Festival 2020 további infók és jegyek >>>

 

-fv-

Kapcsolódó

SZIN 2025: 110 ezer látogató zárta a nyarat Szegeden Hír

SZIN 2026: itt a dátum   Vasárnap hajnalban elhalkultak a Coca-Cola SZIN programhelyszínei, ezzel búcsút is vettünk az idei fesztiválszezontól. De az eleven emlékek bűvöletében már készülhetünk a jövő évi bulira, ami 2026. augusztus 26-29. között lesz a megszokott helyszínen. A leggyorsabbak pedig már a fesztivál után pá

Elindult a SZIN 2025! Hír

Elindult a SZIN 2025 Szerda délben megnyíltak a Coca-Cola SZIN kapui, innentől négy napon át tíz helyszínen, több mint 200 fellépő pörgeti fel a hangulatot a hazai fesztiválévad utolsó nagy buliján. Az első fesztiválozót a bejáratnál Szirmai Marcell, azaz a szegedi születésű Pogány Induló fogadta és tette a csuklójára

Egy hét múlva indul a VI. Boglart fesztivál Hír

Egy hét múlva indul a VI. Boglart fesztivál Augusztus 27-én megnyitja kapuit a Boglart fesztivál és tábor a balatonboglári Babel Campben. Az augusztus 30-ig tartó fesztiválon 20 különféle népzenei és világzenei formáció lép fel, zenészek érkeznek Horvátországtól Chileig. A koncertek, a népzenei tábor és a szakmai showcase mellett idén több

Megnyílt a grandiózus FÉNYERŐMŰ kiállítás az Inotai hőerőműben Hír

Megnyílt a grandiózus FÉNYERŐMŰ kiállítás az Inotai hőerőműben Új mérföldkő az INOTA projekt történetében: a szervezők már hetekkel a zenei program előtt megnyitották a hatalmas iparterületet a látványos fényinstallációkkal, amiket augusztus 25-ig lehet megtekinteni, majd pedig a nyárzáró fesztivál ideje alatt is. A kiállítás az Erste főtámogatásával jött lét