A WWF Magyarországnak gyűjt a twentees Hír

Hirdetés

A környezetvédelem fontosságára hívja fel a figyelmet új dalában a twentees. A klisémentes gitárpop zenekar nemrég jelentette meg Balkon c. harmadik nagylemezét, melyen a köz-és magánéleti problémák és a felnőtté válás nehézségei kerültek fókuszba. A formáció számára ezek mellett fontos téma a környezettudatosság is, mely kapcsán egy bonus tracket tartalmazó verziót jelentettek meg az albumból a Föld napján. A twentees a figyelemfelhívás mellett az ebből származó bevétellel a WWF Magyarország tevékenységét is támogatja.

A Van egy perced? utópisztikus felütéssel, keserű történetfestéssel vázolja fel, hogy bajban van a Föld, és mindenkinek tennie kell annak megmentéséért. Ahogy szinte minden nap olvashatunk erről szóló híreket, tudósok vészjósló figyelmeztetéseit,  egyre nagyobb hangsúlyt kap a hétköznapi ember felelőssége is: „Nem vagyok szakértő a témában, de aggasztó nézni, hogy sokan – hatalmasok és átlagemberek egyaránt – nem veszik komolyan, hogy nagy a baj, és jobban oda kell figyelnünk a környezetünkre. Nekünk, átlagembereknek abban van a felelősségünk, hogy tegyük meg, amit saját eszközeinkkel tudunk a környezetért. Gyűjtsük szelektíven a hulladékot, járjunk bringával vagy gyalog, használjunk kulacsot PET-palackok helyett, meg mondjuk szokjunk le a cigiről. Utóbbiban nekem is van még hova fejlődnöm sajnos” – osztja meg érzéseit Balázs Konrád, a zenekar frontembere, aki úgy véli, a felsorolt hétköznapi apróságok mellett a környezetünket is fontos erre szocializálni: „Igenis érdemes beszólni annak, aki a kukától tíz méterre dobja el a szemetet, lustaságból a kommunálisba rakja a műanyagot, vagy autóba ül három sarok távolságra.”

Olyan rendszert kell kiépíteni a frontember szerint, amiben mindenkinek megvan a maga szerepe a Föld védelmének érdekében: „A tanárok tanítsák ezt az iskolában, a politikusok szánjanak erre több figyelmet és pénzt, a tömeg pedig tüntessen, ha úgy látja, kiveszik alóla a talajt. Zenészként mi azt tudtuk megfogalmazni a dalban, hogy „hé, haver, figyelj már oda jobban légyszi.” Féltem attól, hogy ki vagyok én, hogy a környezetvédelem fontosságáról írjak, miközben magam sem vagyok makulátlan. De rájöttem, hogy ha már csak egy maroknyi ember gondolkodik el rajta, akkor már segítettem valamivel egy olyan ügyet, ami az egyetlen közös nevező lehetne a bolygó összes polgára között egy elképzelt világban. Minden apró lépés fontos. A meg nem vásárolt szatyroktól az utolsó csepp vízig, amit feleslegesen folyatunk a csapból.”

A dal a twentees márciusban megjelent harmadik nagylemeze, a Balkon bonus trackje, melyet Földvédő Edition néven, a többi dallal együtt a csapat Bandcamp oldalán lehet megvásárolni. Az ebből befolyt bevétel felét a WWF Magyarországnak ajánlják fel, akik több évtizede dolgoznak azért, hogy egy élhető bolygón nőhessenek fel a következő generációk is.

 

A Balkon Földvédő Editon itt vásárolható meg >>>

 

twentees

Kapcsolódó

Koncert egy jó ügyért - hazai popsztárokkal lép fel a Superar gyerekkórusa Hír

Zenével egy jó ügyért - hazai popsztárokkal lép fel a Superar gyerekkórusa Rendhagyó szuperkoncertet láthat a közönség május 23-án az Akváriumban. A hazai könnyűzene sztárjai egy nagy közös showban lépnek fel, együtt a Superar esélyteremtő zenei program növendékeivel. A különleges esemény jótékony célokat szolgál: a Superar nyári zenetáborának megvalósítását, ahol a prog

Adománygyűjtéssel egybekötött koncertre készül a Ladánybene 27 és a Sin Seekas Hír

Ladánybene 27 Hazánk első számú reggae formációja, a Ladánybene 27 október 23-án az Akvárium Klubban tart koncertet. A zenekar a „Songs of Freedom” elnevezésű estére meghívta a szabadkai Sin Seekas együttest, emellett speciális műsorral is készülnek. Felelevenítik a 15 éve megjelent Babylon Cirkusz fontosabb d

"Tenni, tenni, tenni!" - Jótékonysági koncertet szervez a Road, Down For Whatever, Juhász Marci és a Barba Negra Hír

ROAD | DFW | Juhász Marci - Jótékonysági Koncert Bő másfél hete a fókusz áthelyeződőtt a vírus-helyzetről, a keleti szomszédunkban zajló eseményekre. A ROAD zenekar, a DOWN FOR WHATEVER, JUHÁSZ MARCI és a BARBA NEGRA úgy döntött, hogy március 20-án, lehetőségeihez mérten segíteni AKAR. A március 19-i, már teltházas ROAD koncert másnapjára, márc

10. alkalommal kerül megrendezésre a Balatont megkerülő Mozdulj! tandemtúra Hír

Mozdulj! Közhasznú Egyesület - tandemtúra A Mozdulj! Közhasznú Egyesület egy év szünet után idén is megrendezi a Balatont megkerülő tandemtúráját 2021. augusztus 13-19. között, melynek különlegessége, hogy egy ép és egy sérült embertársunk foglal helyet a különleges kerékpáron. Ahogy azt hagyományként szokták, közel hetvenen kelnek útra,