Adventi Musical Gála - Gyermekrohamkocsira gyűjtenek a musical nagyágyúi Cikk
Hirdetés
December 15-én a RAM Colosseumban kerül bemutatásra az Adventi Musical Gála a Budapesti Showszínház előadásában. Az ünnepi gála koncerten olyan előadók lépnek színpadra, mint Vágó Bernadett, Csengeri Attila, Mészáros Árpád Zsolt, Kovács Beáta, Homonnay Zsolt, Polyák Rita, illetve a Dunakeszi Szimfonikusok teljes létszámban. Az adventi ünnepi koncerten felcsendülnek élő zenekari kisérettel a legszebb ünnepi hangulatú musical betétdalok, illetve ismert karácsonyi slágerek is, de meglepetés duettekkel is készülnek a művészek erre az alkalomra. Vágó Bernadett, az Operettszínház sztárja két év kihagyás után tér vissza, az elmúlt éveket Miller Zoltánnal közös gyermekük nevelésével töltötte.
Az Adventi Musical gála azonban segítséget ajánlott fel, méghozzá a Facebookon Csoda Csoport néven ismertté vált civil kezdeményez mellé állva: bevételük egy részét a gyermekrohamkocsira gyűjtő Szent Márton Gyermekmentő Szolgálatnak ajánlják fel. Tóth Ádám, a Budapesti Showszínház igazgatója elmondta, hogy bár ők maguk, a színházuk is támogatásra szorulna, nem tudtak érzéketlenek maradni a gyűjtés fontossága kapcsán, így egy picit összébb húzzák a nadrágszíjat, s megpróbálnak minél többel segíteni a mentőautó megvásárlásában.
Természetesen ez a közönségen is múlik, hiszen minél többen ott lesznek az év egyik legnagyobb musical ünnepén, annál nagyobb felajánlást tudnak tenni. A Budapesti Showszínház egyébként már máskor is segített a Csoda Csoportnak a gyűjtésben, november végén művészeik felléptek az Adventi Karácsonyi Vásáron, melynek teljes bevétele egy beteg kisfiú megmentését szolgálta. December 15-én két előadás is lesz, délután három órától és este hét órától is megtekinthető a produkció a Ram Colosseumban.
Adventi Musical Gála 2019 továbi részletek >>>
Adventi Musical Gála
Kapcsolódó
Az első Hangadók lépnek fel szerdán a Dürerben Cikk
Elérkezett a nagy pillanat a Jägermeister Hangadó tehetségprogram nyertesei számára, akik március 12-én a Dürer Kert Nagytermében léphetnek színpadra. Az after party előtt a koncerteket az ország talán egyik legizgalmasabb producere és a program egyik mentora, iamyank zárja majd új, 360° rave set-
Live Nation koncertek 2025: tavaszi, nyári és öszi helyzetkép Cikk
Nem tétlenkedett a 2025-ös évre sem a Live Nation Magyarország csapata, és már a tavasz első sugarai is egy igen impozáns koncertsoron csillanhatnak, a nyár és az ősz pedig már most igen dúsnak ígérkezik, pedig még garantáltan nem is teljes az idei lajstrom.
Tavasztól befutnak a nagy nemzetközi t
Újra a Budapest Park színpadán A GRUND - vígszínházi fiúzenekar Cikk
A Pál utcai fiúk című nagy sikerű zenés játék vígszínházi előadásának színészei: Ember Márk, Fesztbaum Béla, Medveczky Balázs, Wunderlich József és Zoltán Áron június 29-én visszatérnek a Budapest Parkba. Dés László és Geszti Péter közönségkedvenc betétdalai mellett hazai és nemzetközi feldolgozás
Cinematrip: egyedülálló látvány és életre kelő Honeybeast-univerzum Cikk
November 28-án a Müpában telt ház előtt mutatta be a Honeybeast Cinema Trip elnevezésű produkcióját, amelyet tavaszi turnéjukon még öt állomásra visznek el.
A zenekartól nem áll távol a kísérletezés: ősszel egy nagylemezzel jelentkeztek, melynek dalai egyszerre felismerhetők, mégis kicsit mások.