Rászoruló kutyamenhelyek számára indult adománygyűjtő kezdeményezés Hír

kutyamenhely adománygyűjtés

A jelenlegi egészségügyi helyzetben az állatmenhelyek is nagyon nehéz helyzetbe kerültek a megváltozott körülmények miatt, hiszen számos otthonban az állatok etetését a közétkeztetésből származó maradékból oldották meg, ez pedig most teljesen ellehetetlenült. A probléma orvosolására most a PetChef és az ACG jóvoltából létrejött egy adománygyűjtő oldal, ahol eldönthetjük, milyen mennyiségű eledellel szeretnénk gondoskodni arról, hogy az állatoknak ne kelljen a vírus miatt éhezniük. A támogatást a Vigyél Haza Alapítvány, a Rex Kutyaotthon Alapítvány, a Budaörsi Állatmenhely, a Sirius Állat- és Természetvédelmi Alapítvány vagy a Noé Állatotthon számára küldhetjük, az adományt pedig minden esetben megduplázza a PetChef.

A Magyar Állatvédők Országos Szövetsége közleményben hívta fel a figyelmet a problémára, hogy az állatvédelmi civil szervezetek által fenntartott menhelyek korábban közkonyhák (pl. iskolák, óvodák) ételmaradékaiból tudták fedezni az állatok táplálékának jelentős részét, a kialakult helyzet miatt azonban erre belátható ideig még nincs lehetőség. Az is nehezíti a civil szervezetek társadalmi munkáját, hogy a rendezvények és az adománygyűjtések gyakorlatilag teljesen megszűntek az elmúlt időszakban, illetve az örökbeadást és az ideiglenes befogadást is át kellett szervezniük.

Hirdetés

Ebben a nehéz helyzetben igyekezett segíteni a PetChef – akik kifejezetten a kutyák igényeire szabott, természetes és minőségi alapanyagokból készülő, tartósítószerektől és ízfokozóktól mentes eledeleket készítenek – és az ACG Reklámügynökség, amelynek csapata létrehozott egy olyan támogatói felületet, ahol az adományozók meghatározhatják, mennyi eledellel kívánják segíteni a Vigyél Haza Alapítvány, a Rex Kutyaotthon Alapítvány, a Budaörsi Állatmenhely, a Sirius Állat- és Természetvédelmi Alapítvány vagy a Noé Állatotthon egyikét. A PetChef pedig minden felajánlást megdupláz, hogy még több állat étkeztetése legyen biztosított ezekben a nehéz időkben.

„Az eledeleink gyártásánál is kiemelt szerepet kap, hogy a kutyák számára a legjobb életminőséget tudjuk nyújtani. Nem minden állat szerencsés, ezért nagyon fontosnak tartjuk, hogy segítsünk mindazoknak, akik hátrányos helyzetben vannak. Szívügyünk ez a kezdeményezés, bízunk benne, hogy jelentős adománnyal járulhatunk hozzá a menhelyek működéséhez” – tette hozzá Grim Dániel, a PetChef egyik alapítója.

Az ACG Reklámügynökség a 2017-es Év Kutyabarát Irodájaként is elengedhetetlennek érzi a menhelyek segítését ebben a nehéz időszakban, ezért díjmentesen vállalta a kampány kommunikációját és a támogatói felület elkészítését, így hívva fel az emberek figyelmét a nehéz sorsú állatok helyzetére, és ösztönözve őket az adományozásra. „Mindig szívesen állunk olyan kezdeményezések mellé, amelyek valamilyen nemes célt szolgálnak, a mostani járványügyi helyzetben pedig kiemelten fontosnak tartjuk, hogy segítsük a rászorulókat, így nagy örömmel fogtunk össze a social és content divíziónk egyik ügyfelével, a PetCheffel, hogy a menhelyeken élő állatok és az ott dolgozók helyzetét próbáljuk meg könnyebbé tenni” – mondta Bujdosó Bianka, az ACG integrációs és social media igazgatója.

 

ACG

Kapcsolódó

Koncert egy jó ügyért - hazai popsztárokkal lép fel a Superar gyerekkórusa Hír

Zenével egy jó ügyért - hazai popsztárokkal lép fel a Superar gyerekkórusa Rendhagyó szuperkoncertet láthat a közönség május 23-án az Akváriumban. A hazai könnyűzene sztárjai egy nagy közös showban lépnek fel, együtt a Superar esélyteremtő zenei program növendékeivel. A különleges esemény jótékony célokat szolgál: a Superar nyári zenetáborának megvalósítását, ahol a prog

Adománygyűjtéssel egybekötött koncertre készül a Ladánybene 27 és a Sin Seekas Hír

Ladánybene 27 Hazánk első számú reggae formációja, a Ladánybene 27 október 23-án az Akvárium Klubban tart koncertet. A zenekar a „Songs of Freedom” elnevezésű estére meghívta a szabadkai Sin Seekas együttest, emellett speciális műsorral is készülnek. Felelevenítik a 15 éve megjelent Babylon Cirkusz fontosabb d

"Tenni, tenni, tenni!" - Jótékonysági koncertet szervez a Road, Down For Whatever, Juhász Marci és a Barba Negra Hír

ROAD | DFW | Juhász Marci - Jótékonysági Koncert Bő másfél hete a fókusz áthelyeződőtt a vírus-helyzetről, a keleti szomszédunkban zajló eseményekre. A ROAD zenekar, a DOWN FOR WHATEVER, JUHÁSZ MARCI és a BARBA NEGRA úgy döntött, hogy március 20-án, lehetőségeihez mérten segíteni AKAR. A március 19-i, már teltházas ROAD koncert másnapjára, márc

10. alkalommal kerül megrendezésre a Balatont megkerülő Mozdulj! tandemtúra Hír

Mozdulj! Közhasznú Egyesület - tandemtúra A Mozdulj! Közhasznú Egyesület egy év szünet után idén is megrendezi a Balatont megkerülő tandemtúráját 2021. augusztus 13-19. között, melynek különlegessége, hogy egy ép és egy sérült embertársunk foglal helyet a különleges kerékpáron. Ahogy azt hagyományként szokták, közel hetvenen kelnek útra,