Sziget 2018 - Adományozz sátrat vagy kempingfelszerelést! Cikk

Hirdetés

A Magyar Máltai Szeretetszolgálattal karöltve a Greener Sziget kezdeményezés adománygyűjtő akciót hirdetett, melynek lényege, hogy a Sziget végén már nem használt kempingfelszerelések a valóban rászorulókhoz jussanak el. 

„Adományozz sátrat vagy kempingfelszerelést! Amit nem akarsz elvinni magaddal, az valakinek még jól fog jönni” – írják az akció szervezői. Tóth Tibor, a Sziget szolgáltatásfejlesztési vezetője elmondta, a Love Revolution For Human Rights powered by Máltai Szeretetszolgálat program célja a Szigeten szükségtelenné vált, de egyébként hasznos kempingcikkek és egyéb tárgyak jótékony célra történő összegyűjtése és eljuttatása. „Ezzel a hulladéktermelés csökkentése mellett a rászorulókhoz tudunk eljuttatni olyan eszközöket, tárgyakat, amivel hozzájárulhatunk az életminőségük javításához” – tette hozzá Tóth Tibor. 

Az elmúlt évek tapasztalata, hogy sok holmit hagynak hátra a vendégeink, aminek nagy része a szemétbe kerül, egy másik részét pedig összegyűjtik a fesztiválozók, vagy a fesztiválon dolgozó emberek. Ezen felül, nagyon sokan jönnek a városból is ezzel a céllal. „Mivel sok probléma merült fel ezzel kapcsolatban, ezért úgy döntöttünk, hogy a feleslegessé vált dolgokat egy szervezett rendszer keretén belül gyűjtjük be, a Máltai Szeretetszolgálattal együttműködve” – mondta Tóth Tibor, aki elmondta, hogy aki felajánlja a sátrát, az egy, a gyűjtőpontokon elérhető matrica felragasztásával jelezheti, hogy nincs szüksége rá és a programban dolgozó önkéntesek begyűjthetik, vagy pedig leadhatja a Szigeten telepített gyűjtőpontokon.

 

Sziget 2018 részletes program >>>

 

- Sziget Fesztivál -

Kapcsolódó

Nagydózisú boldogság júniusban a SopronFesten Cikk

Nagy tételben kínálja a boldogságot júniusban a SopronFest Három évvel ezelőtt azzal a szándékkal indult útjára Magyarország legnyugatibb és egyben legújabb fesztiválja a SopronFest, hogy tartalmában, formátumában is új színt hozzon a hazai palettára. A pünkösdi hétvégén, június 6. és 8. között Timmy Trumpet, Parov Stelar, a Worakls, Dub FX, a Halott Pénz

Afrobeat a Városligetben: Fatoumata Diawara ingyenes koncertjével indul a Budapest Ritmo 2025 Cikk

Fatoumata Diawara Régi álom válik valóra április 10-én, hiszen a Városligeti Nagyréten egy igazi világsztár, Fatoumata Diawara ingyenes koncertjével indul a Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek keretében megrendezett Budapest Ritmo ünnepi, tizedik kiadása. A világzene egyik legnagyobb csillagát a különleges, ma

Kacagtató és varázslatos utcaszínházi produkciók a VéNégy Fesztiválon Cikk

Varázslatos utcaszínházi produkciók a Dunakanyarban a VéNégy Fesztivál 2025-ön A fény varázsa, virtuóz zsonglőr és akrobata mutatványok, óriási lángoló eszközök, tánc és humor a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó utcaszínház programjában. A nemzetközi utcaművészeti színtér egy-egy jeles képviselője érkezik július 3. és 5. között Nagymarosra Csehországból, Lengyelországbó

Hazai fesztiválok 2025: dátumok, fellépők, jegyek [frissített lista] Cikk

Hazai Fesztiválok 2025 - Sziget Fesztivál Jelen a 2025-ös hazai fesztiválnaptárunk! Ahogy már megszokhattátok, erre az évre is igyekszünk egy masszív lajstromot összeszedni, hogy összegyűjtsük az ország nagyrendezvényeinek hivatalos információit.   Alább tehát a rendszeresen bővülő és frissülő, 2025-ös fesztivállistánk, amelyben a magyar