Virtuálisan is személyesen is segíthetünk a Kreatív Kuckóval Cikk

Hirdetés

December van és ilyenkor szépen lassan ünneplőbe öltöztetjük a szívünket, lelkünket. Advent idején ebben segítenek a karácsonyi vásárok, azok az alkalmak is, ahol minden az év legszebb ünnepéről szól. Ilyenkor különösen fontos, hogy gondoljunk azokra is, akiknek nehezebb sorsuk van, és próbáljunk meg segíteni, amivel tudunk. A Bazilika előtt egy stilizált mesekönyv segít abban, hogy a helyszíni adományok eljussanak az Ökomenikus Segélyszervezethez, akik egész évben segítenek a rászorulókon.

Az MKB a hagyományok szerint részt vesz Budapest Belvárosában, a Szent István téren, a Bazilika előtti karácsonyi vásáron, idén egy különleges kis mesevilággal. Az MKB Kreatív Kuckó egy kedves karácsonyi történet világát idézi fel, ahol a Nagy Kerek Erdőben Mogyi, a kedves vörös kis mókus, és Bubu, a medve az erdő lakóinak segítségével együtt díszíti fel a vágyott karácsonyfát. Ehhez a meséhez kapcsolódóan ezüst- és bronzvasárnapon is lehet díszeket készíteni, ujjbábok, karácsonyfadíszek készülnek majd különféle kézműves technikákkal, és színezni is tudnak a gyerekek, vagy akár a felnőttek is, természetesen ugyancsak a mesekönyvhöz kapcsolódva.

A Kuckóban december 15-én 11 és 13 óra között Farkasházi Réka, december 22-én ugyanebben az időben Bereczki Zoltán lesz a vendég, akik maguk is nagyon fontosnak tartják a karácsonyt, és hozzá kapcsolódóan azt is, hogy akinek módja van rá, segítsen másoknak is szebbé tenni a karácsonyát.

„A saját családi karácsonyunk mellett minden évben figyelek rá, hogy gondoljak azokra is, akiknek kevesebb vagy éppen semmi sem jutna a fa alá. Idén már adományoztunk mesekönyveket, megyünk a gyerekeimmel a Mikulásgyárba is csomagot vinni, a zenekarommal pedig többszáz gyermeknek zenélünk ingyen, hogy élmény is jusson az adventi várakozásban. Az én szívemet ez tölti el igazi szeretettel és ráhangolódással az ünnepre, hogy tudom, máshol nagyobb a szükség és elkél a gondoskodás, a segítség” – mondja Farkasházi Réka.

„Én is évek óta adok karácsony előtt jótékony célú fellépéseket. A lányomat pedig egészen kis kora óta szoktatom arra, hogy csomagoljuk a már nem használt játékokat, ruhácskákat cipősdobozokba. És természetesen, ha valahol pénzzel tudok inkább segíteni, mert a segélyszervezet jobban tudja, hogy hol mire van szükség, akkor azt is megteszem. Mindig arra gondolok, hogy ami nekünk egy hétköznapi költés, az máshol akár életet is menthet” – teszi hozzá Bereczki Zoltán.

Az MKB Kreatív Kuckó nemcsak a kézműves foglalkozás iránt érdeklődő gyerekek karácsonyát szeretné megszépíteni, hanem rászoruló gyerekekét is. A Kuckó előtti, nyitott mesekönyvet formázó fotófala egy mobil kártyaterminál is lesz egyben: aki paypassos kártyáját a terminálhoz érinti, az egy legalább 1000 Ft-os összeget adományoz jótékony célra. Az alapértelmezett összeg 1000 Ft, de az adakozó tetszés szerint többször is érintheti a terminálhoz a kártyáját, így nagyobb összeget is lehet adományozni. Az MKB végül az összegyűlt összeget megduplázza és átadja a Magyar Ökumenikus Segélyszervezetnek.

Aki pedig szintén szeretne segíteni, de nem jut el a Bazilikához a helyszínre, az is hozzájárulhat az Ökumenikus Segélyszervezet részére gyűjtött adományhoz. Megszoktuk a közösségi média világában, hogy gyakran visszaigazolunk eseményeket, nos ennek most különleges jelentősége van. Hiszen, ha nem is tudunk ott lenni a karácsonyi vásárban, elég csak annyit tenni, hogy jelezni kell a részvételt az MKB Kreatív Kuckó Facebook-esemény oldalánilletve megosztani azt, mert minden egyes virtuális résztvevő után is az MKB 100 Ft-ot ad az adomány végösszegéhez. Így minél több emberhez jut el az esemény és minél több ember jelzi virtuális részvételét, annál nagyobb lesz az adomány végösszege. Az eseményt a helyszínről videó-posztok segítségével is lehet követni, hogy akár képzeletben is a karácsonyi vásár forgatagában érezhessük magunkat.

Mogyi és Bubu kalandjai pedig Farkasházi Réka előadásában életre keltek, a kedves történetet itt hallgathatjátok meg:

 

Kreatív Kuckó

 

 

 

 

 

Kapcsolódó

Rászoruló gyermekeknek és családoknak segíthetünk az Elefánt telt házas koncertjein Cikk

Rászoruló gyermekeknek és családoknak segíthetünk az Elefánt telt házas koncertjein Szeptember 12-én és 13-án dupla telt házas koncerttel zárja a nyarat az Elefánt zenekar. Az idei utolsó önálló klubkoncertjükön úgy döntöttek, hogy az iskolakezdés apropóján gyűjtést szerveznek: a TündérPakk Közhasznú Alapítvány segítségével juttatják el az adományokat a rászoruló családoknak. Id

A Góbé adománygyűjtő koncerttel zárja a nyarat Cikk

Góbé adománygyűjtő koncert A Góbé nyárvégi, tanévnyitó koncertjén ezúttal nem csak egy pörgős bulival készül megtáncoltatni mindenkit, de vendégeikkel együtt a Szimfolk Egyesület részére is gyűjtenek, akik hátrányos helyzetű fiataloknak segítenek megtalálni útjukat zenei oktatás és közösségi élmények átélésével. Így most a

Tedd ki a polcra életed koncertjét, és támogasd a daganatos gyermekek kezelését! Cikk

Bin There árverés tételek Négy év után újraindul a Bin There és a Budapest Park közös projektje. Ennek lényege, hogy olyan zenekari “szemetet” zárnak palackba, ami a rajongók számára igazi kincs. Kopott pengetők, szakadt gitárhúrok, széttört dobverők, lezúzott mikrofonok, berepedt cintányérok, rongyos setlistek, vagy éneke

A Siklósi Örs Alapítványnak gyűjtenek baráti fesztivállal a Dürerben Cikk

BÜBÜKERT jótékonysági minifesztivál Szülinapi kívánságnak indult baráti összejövetelből lett minifesztivállal gyűjtenek a Siklósi Örs Alapítványnak a Dürer Kertben szeptember 16-án kiváló underground zenekarokkal és a kertszínpadon ingyenes Aurevoir. koncerttel a BÜBÜKERT jótékonysági minifesztivál keretében.  Vannak emberek, akikn