3 nap a meseországban - Művészetek Völgye 2017 élménybeszámoló Cikk

A földről szedni össze az állunkat Harcsa Veronika udvarában. Csodálva ámulni a Nouvelle Vague lányainak elemi szexualitását. Borozva fejtegetni az élet nagy dolgait a Folk udvar forgatában, mintha senki se lenne körülöttünk. Kifliből enni pörköltet és folyton rácsodálkozni az „itteniek” közvetlenségén. Ilyen volt nekünk idén a völgy. Három napot töltöttünk lent, szóljon most erről a fáma, a teljesség igénye nélkül.

Mióta elég idős vagyok hozzá, hogy fesztiválokra járjak, a Művészetek Völgye kihagyhatatlan programelem a nyárból. A legtöbbször ez a családdal közös, céltalan bolyongást, a kirakodóvásár és manóudvar tüzetes vizsgálatát jelentette, ami lássuk be, gyakorlatilag az egyetlen, továbbra is ingyen látogatható része a fesztiválnak.  De ha az ember lánya csak egyszer is ráveszi magát, hogy megvásárolja a jegyet, ne adj Isten több napot is eltöltsön lent, csodát fog látni.

Nem, a Völgy nem való mindenkinek, de egyre szélesebb közönséget vonz, és mindenféle embert.  Nem, nem vagyok rutinos völgypolgár sem, ezért nem tudom, hogy „régen minden jobb volt-e.”  De azt látom, hogy a völgy más közönséget vett célba, új irányba indult el, még sokoldalúbb lett.  És ez nekem tetszik.  Miért?

Az első sokk: GOLAN

Tudod a völgy az a hely, ahol a fellépésük után (vagy csak úgy amúgy) összefuthatsz a fellépőkkel és kérdezhetsz tőlük olyan kínosakat, hogy hogyan lehet huszonegynéhány évesen ilyen profi felszerelésük. (még jó, hogy értik a viccet) Hát úgy, hogy baromi jók. Teljesen gyanútlanul ültünk be péntek este Harcsa Veronika udvarába és kritikusan nézegettük ezeket a szemtelenül fiatal srácokat, (aka GOLAN, egyenesen Bukarestből) akiknek a tape-ük drágább, mint a teljes hétvégi költésünk. Aztán jött a sokk, mert elkezdtek játszani és olyant pakoltak oda, amire egyáltalán nem számítottunk. Ahogy magukról írják, elektronikus zene az övék, emberi arccal. És tényleg, a lágy basszusok tökéletes egyvelegben érnek össze az élő hangszeres zenével és Ernesto hangjával, aki olyan, mint a csokiöntet a fagyin – extra feltét, de ettől lesz igazán emlékezetes.

Az idei csalódás: A Hello Wood

Oké, a Hello Wood talán amúgy sem a közönség szórakoztatására épít mindenféle huncutságokat, amit a kedves völgylakók (is) előszeretettel használatba vesznek. De most, hogy a korábbinál messzebbre (Csóromföldére, Vigándpetendtől úgy 2 kilométerre) települtek, ahová a legnagyobb melegben sikerült gyalog elmásznunk, jól esett (volna) kicsit legeltetni a szemünket az alkotásokon, megpihenve az út után. A Hello Wood idei nyári táborának témája egy falu megtervezése volt, a semmiből (de tényleg) aminek egy igen kezdetleges formáját láthattuk. Ez nem baj, hiszen valószínűleg ez most tényleg nem a nagyközönségnek szólt, de azért kicsit csalódtunk, hogy egyedül a világ legkényelmetlenebb hintáját tudtuk kipróbálni, a többi alkotásról pedig a táblák alapján találgattuk, mi is lehet. De így is, úgyis imádjuk a projektet, és talán majd jövőre már többet látunk a nagy képből.

A nagyon várt program: Nouvelle Vague

Bár évek óta ők játszanak, mikor valaki a telefonomon hív és már jártak is Budapesten, eddig nem jutottam el a koncertjükre.  Kár volt eddig kihagyni. Mindkét, az esten fellépő énekesnőjük vérprofi, a hangjuk egyszerre angyali és ördögi és remekül egészítik ki egymást - egyikük a lány a buliból, akinek tökéletes a szettje, mindenki imádja, és sajnálja, hogy van pasija. A másikuk pedig a csaj, aki bárkit (a lányokat is) megkaphatná, de ő köszöni, jól érzi magát egyedül, és különben se meri senki sem leszólítani, annyira dögös. A srácok nem spóroltak az energiával, észrevehetetlenül rövid szünetekkel, tetőtől talpig érezték és éreztették a zenét, ami belőlük áradt. És még az sem vetette vissza őket, hogy a koncert közepén egy pillanat alatt minden fény és hang elszállt, (hahó srácok, valaki rálépett a főkapcsolóra!) vagy hogy Phoebe Killdeer a fenekére pottyant a nagy táncolásban. A tanulság: „Látjátok az sem a világvége, ha fenékre estek a színpadon. Abból is fel lehet állni.”

Az érzéseinket leginkább letaglózó élmény: RATVILLE, by TranzDanz

Az idei völgy egyik újdonsága volt a Vigándpetenden felállított életnagyságú cirkuszi sátor, ami a magyar újcirkusz és kortárstánc nagyjait fogadta be. Mi Kovács Gerzson Péter TranzDanz társulatának Ratville előadására ültünk be, és nem csalódtunk. Nehezen befogadható élményt kaptunk, de a koncepció meglepően jól működött. Egy kis színpad és óriási reflektorok a nagy sátor közepén, amik kísértetiesen, elnagyolva vetítik a sátor falára a táncosok mozdulatait. A darabban mindennek helye van, a legaprólékosabban kiszámított minden arcrezdülés. Kerek egész, ami görbe tükörrel reflektál a végtelenül egoista világunkra, ahol az emberek elcseszett pantomimesekként vergődnek reménytelenül, mert már elfelejtették, hogyan is kellene kifejezni az érzelmeiket. A darabot Wondawulf zenéje kíséri, a koreográfus pedig jó érzékkel töri meg groteszken nevetséges jelenetekkel az addigra már elviselhetetlen feszültséget, a kényelmetlen szégyenérzetet (hát tényleg ide jut az übercivilizált ember?) amit a táncosok zseniális játéka teremt meg. Talán nem illett a darab a völgy felhőtlenül vidám hangulatához, az utolsó nap „ezt még rakjuk oda” hajrájához, mégis nagy öröm volt átadni magunkat az érzéseknek, amit az előadás hozott felszínre bennünk. Amit még nem sejtettünk, hogy a táncosok csurom vizes ruhája (40 fok, műanyag sátor, brutál reflektor) a mi sorsunkat is előrevetíti. Csak egy jó tanács: ha egy bazi nagy sötét felhőt láttok egy kilométerre szemben, ne induljatok el sétálva az erdőben, mert a vihar gyorsabb lesz nálatok. A jégesőben fejvesztve rohanás pedig enyhe halálfélemet és pánikrohamot okozhat.

Milyen tehát a völgy 2017-ben? Színes, sokoldalú, meglepő, ahol megéri elveszni a rengeteg programban. A 200.000 látogatójával együtt is még mindig emberi léptékű fesztivál, ahol valamiért tényleg mindenki irtó jó fej. A Momentáné még mindig a legjobb udvar, Gombor festményei is ugyanott vannak, és még lehet kapni borjúkötelet. Már csak abban nem vagyunk biztosak, hogy a helyieket hogy érinti ez a 10 napos mulatság, ami felforgatja a mindennapjaikat. Mindenesetre mi jövőre is erre szavazunk.

Művészetek Völgye 2018 infók és jegyelővétel >>>

A  mesélő: Fehér Nóra
Képi világ: Jurics Adrián