Az ismerős fesztivál - Ilyen volt nekünk a Bánkitó 2017! Cikk

Nincs már váratlan fordulat abban, hogy ott vagyunk szerda este a Bánkitón. Nem beszélünk róla, hanem természetességgel fogadjuk el, hogy július közepén egyszer csak felszállunk egy vonatra, biciklire vagy beszállunk egy autóba és találkozunk a tónál. Ismerős már a táj, ismerős az egy éve meghódított és azóta év közben is gyakran emlegetett alsópetényi kemping és személyzete, ismerős a tó, amelynek minden egyes stégjéhez köt emlék, ismerős a sztrapacska, sőt a bor íze is a repohárból.

Ismerős a szerda éjszaka érkező nagy eső. Ezúttal már Bánkon vagyunk. A kisbusszal jövünk át, panaszkodok az allergiámra, mire a mellettem ülő felajánlja, hogy holnap keressem meg a sátrát, ad valamilyen gyógyszert. Ismerős aranyosság egy ismeretlentől. Megérkezünk a vihar torkába, épp csak annyira van idő, hogy kiváltsuk a jegyeinket és leszakad az ég. Ülünk/állunk a kispadon a focipálya mellett egy pléhtető alatt, ahova bever az eső. Innen minden zenét egyszerre lehet hallani. Kimerészkedik az első küldöttség, a Tilos sátorból sört szállítunk a pléhtető alá, megázunk, hiába az idén okosan bekészített esőkabát. Ez az út a sátortól a kispadig, ez is ismerős… szóval még a pocsolyák is ugyanott vannak, mint tavaly. Iszunk egy korty SHARE-t, aminek nem csak a beszerzése volt jótékony, hanem fogyasztásával mindig egy civil szervezet támogatásához járulunk hozzá.

Az eső persze eláll, amint kiosztjuk a poharakat, a hősökből hirtelen bohócok lesznek, és már mehetünk is melegedni Turiszt B2B Nixon zenéjére. Boldogság van, amiért elkezdődött a fesztivál.  Ez a lopott este, igazi ajándék. Hideg van, mert átázott a cipőm, de boldogság, mert táncolunk, mert együtt vagyunk. Olyan sokszor akarom mondani, hogy boldog vagyok, hogy elkezdem szégyellni magamat. Lehet, hogy nem is hihető, de tényleg ezt érzem.

Másnap belevetjük magunkat a programokba. Vagy hát sokszor csak egyes számban, mert hát általában elvesznek a barátok a Tószínpad és a Játszóház között. De azért nem kell izgulni, ez egy olyan kompakt fesztivál, ahol nem veszem elő a telefonom, mert hamarabb megtalálom, akit keresek vagy akár mást, akinek még jobban örülök. Idén (is) hihetetlen változatossággal kerül feldolgozásra a hét témája, a korrupció. Színház, tánc, képzőművészet, műhelyek, játékok, kézműves foglalkozások. Annyi van, hogy nehéz számon tartani, mindenki próbál lecsapni egy neonszínű programfüzetre, addig is jelölgetjük azokéban, akiknek már van, hogy hol találkozunk majd holnap meg azután.

Sörpadokon ülve vitatkozunk a Tünet Együttes interaktív színházi játéka után, hogy mit is jelent a korrupció pontosan, és hányszor kerülünk mi is ilyen helyzetbe, ahol ott a lehetőség. Túl vagyunk egy olyan állomásokra épülő interaktív társasjátékon, ahol a színészek által kreált korrupciós helyzetekben kellett csapattársaidat legyőzve, kicselezve összegyűjteni a lehető legtöbb bánki bugát. Élménymegosztás, hogy milyen ijesztően könnyen ment a korrumpálódás, tanácskozás, hogy milyen társadalmi lépéseknek lenne értelme, mit lehet tenni a valóságban. Ez is ez a fesztivál. A közéleti, politikai, társadalmi kérdések teljes mértékben átszövik és keretet adnak az együttlétnek. Átlátszó pénztárcákat készítünk a Müskinn sátrában, igazi bánki szuvenír. A Kisréten, a színházi sátorban a Dollár Papa társulatának hallgatjuk 30 perces önvallomását, meghasonlásról, gyermekkori megalázó üzletekről. Fél-egy órás színházi élmények, beszélgetések, workshopok színezik tehát a délutánokat. Ennyi időre szívesen elválunk a napsütéstől vagy akár egymástól is, hogy aztán délután találkozzunk a Tószínpadnál és együtt lazázzunk a Dörti Techno dallamaira. Ez kedvet csinál az estéhez, van aki már most is táncra perdül, mások ugrálnak a nagy stégről, aztán lassan összegyűlik a közönség. Jónás Vera és zenekara nyitja a fesztivált, a hallgatóságban egy ritmusra rugózik minden korosztály.

Lassan és biztosan hömpölyög előre ez a nagyon ismerős, nagyon otthonos fesztivál. A nappalok forrók, az éjszakák hidegek, de annál inkább átmelegít a zene, meg a táncoló, ugráló tömeg. Idén már nem csak a magyar zenei felhozatalba lehet belehallgatni, hanem megjelenik egy-egy külföldi fellépő is, akik hatalmas bulit kavarnak legtöbbször az Északi Színpadon. A hidegre való tekintettel nagy érdeklődéssel követjük a zenei programokat, aztán utolsó estére sikerül úgy felöltözni, hogy már le lehet ülni dumálni. Az utolsó tóparti koncert alatt valaki beleejti a telefonját a tóba. Több oldalról figyeljük, hogy mit fog lépni majd szupervizionáljuk az éjszakai telefonmemtő alámerülését a tóban. Valahogy hatalmas itt a bizalom, ilyesmi is megtörténhet. Ahogy végigsétálunk a tóparton vagy elnézünk az Aurórába, esetleg más helyszínekre, mindenhol civil szervezetek beszélgetéseit, játékos foglalkozásait vesszük észre. Van rá érdeklődés, van miről beszélni.

Nem baj a sorban állás se, egyrészt mert nincs is annyi mint korábban, másrészt a Harcsában van már hangos bemondó. Nem baj az eső se, mert idén mégiscsak a tónál játszhatott a Ricsárdgír meg a Csaknekedkislány és a szombat délutáni szivárvány sem maradt el. Nem baj az se, hogy várni kell a kisbuszra éjszaka, mert kárpótol a melegvíz a kempingben, meg a lecsó reggelire. Nem baj, hogy néha nem sikerül felkelni időben, hogy elmenjek yogázni vagy meghallgassak egy beszélgetést, mert helyette kipróbálok egy nagyon izgalmas új társast, ami miatt még vasárnap is ott maradunk a tó partján és mi hagyjuk el utoljára az alsópetényi kempinget.

A Bánkitó egyvelege mindannak, amit szeretek Budapestben, meg a nyárban: színház, civil élet, vízpart, koncert, buli, barátok és természet. Lehet hideg vagy meleg, eső vagy kánikula, lehetek mindig egy évvel öregebb, kevésbé vagy jól felkészült, lehetek sokan vagy kevesen, lehetek egyedül is, itt mindig megtalálom magam, a nyaram és a szabadságom.

Élménygazda: Szári Laura, fotók: Zoé