Hatalmas szeretetben telt a 2018-as Babel Sound Fesztivál! Cikk

Hirdetés

Az élmények intenzitásában volt mérhető a 2018-as Babel Sound Fesztivál sikere, ahol idén húsz ország zenészei osztották meg a zene örömét egymással és a közönséggel.

A legtöbben a fellépők és a közönség tagjai közül is a „hihetetlen” jelzővel illették a fesztivált, utalva arra a szeretetteljes, önzetlen, színes és örömteli közegre, ami ezt az egyedi, családias rendezvényt jellemzi. A fellépők közül többen a fesztivál teljes időtartama alatt, egyfajta tábori résztvevőként voltak jelen, így szinte minden koncerten voltak olyan vendégzenészek is, akikkel az előző napi kötetlen jam sessionökön találkoztak.

Jól megalapozta a fesztiválhangulatot az első estén fellépő spanyol TransUntes, akik pszichedelikus folk zenéjükkel hozták közös rezgésszintre a közönség tagjait a Babel Camp - Szimpla Romkocsma hangulatos, zárt terében, ahol az esték minden nap átvezettek a babeli érzelmek sűrűjébe. A hét előrehaladtával egyre több ismerős, egyre hosszabb és melegebb tekintetváltások és ölelések sorjáztak, valódi emberi pillanatok, találkozások emelték a zene hatásának amplitúdóját. Ugyancsak itt tette fel a második estére a pontot a szerb Naked, akik nevükhöz híven lemeztelenítették az őket hallgatók lelkét progresszív, a Balkán inspirálta zenéjükkel. A harmadik estén a Miramundo meghökkentő színpadi akciókkal tarkított zenéje csalt mosolyt az arcokra, amit a már egy visszatérő zenekar, a Los Chocolatinos autentikus, vérpezsdítő latin zenéje fokozott a végtelenségig.  Nagyszínpados, nagysátras táncolásból, féktelen ugrálásból sem volt hiány: erről gondosodott többek között a Katalóniából érkező, fiatal lányokból álló rezesbanda, a Balkan Paradise Orchestra, akik humorral és nőiességgel adtak új értelmet a jól ismert balkáni slágereknek. Az argentin La Fanfarria del Capitán még borokat is hozott magával, amiből a közönség szabadon kóstolhatott a koncert alatt. A szenegáli énekmondó, Ibrahima Cissokho zenéjére úgy is jót lehetett táncolni, hogy az általa játszott afrikai ritmusok az európai fül számára értelmezhetetlenek – az energia mindent felülírt. Hatalmas, profi showt csinált a fesztivál highlightja, Ras Muhamad indonéz reggae előadó, és a fesztiválon második alkalommal fellépő szerb Vrelo is, akik többszólamú éneküket elektronikával keverték.

A korábbi évekhez képest újdonság a fesztivál családi programjait illetően, hogy egész nap zajlottak a gyerekek számára is izgalmas interaktív programok. Reggel az Évkerék Társulat zenés mesejátéka spannolta fel a legkisebbeket, majd a DszinnKalaDzsi mongol-magyar-orosz együttes hozta lázba a gyerekeket és felnőtteket. Napközben rengeteg kézműves program közül lehetett választani: festhettünk gyönyörű portugál csempét, viaszos batikolással selyemkendőt, de gyúrhattunk olasz spagetti tésztát és vicces hangszereket is készíthettünk újrahasznosított anyagokból, vagy ha úgy tartotta kedvünk, indiai szárit próbálhattunk. Mindeközben pedig bárhol spontán örömzenélésbe futhattunk.

Indonézia nagykövete, Wening Esthyprobo kíséretével pénteken és vasárnap is megjelent a fesztiválon. Idén India, Indonézia, Marokkó, Olaszország, Portugália és Törökország kapott saját programsátrat; a szervezők jövőre további országokkal szeretnék bővíteni a napközbeni, kulturális és interaktív programok skáláját.

A legkatartikusabb pillanatokat mégis talán az olyan intimebb hangulatú koncertek hozták, mint Redi Hasa és Maria Mazzotta akusztikus cselló-ének duója: Maria éneklése nemcsak azért volt világszínvonalú, mert technikailag bármire képes a hangjával, hanem mert az egész univerzumot belefoglalja a dalokba. A török gitáros, Bilal Karaman tűpontos django swinget játszó triója hamar kvartetté bővült a Babel Soundon, a zseniálisan érzékeny és figyelmes osztrák hegedűs bevonásával.

A Csavargőzös színpadon délutánonként a Balaton hullámzása adta meg a koncertek alaphangját. A Banda Zeitun Baleár-szigetek-i csapat táncraperdítő zenéje méltó búcsú volt itt nemcsak a fesztiváltól, de a magyar tengertől is a fodrozódó hullámok mellett.

 

- Babel Sound - 

Kapcsolódó

Sziget 2024: idén is várja az önkénteseket a fesztivál Cikk

Sziget önkéntesek Akit érdekel a koncertek és fesztiválok világa, kíváncsi, hogy néz ki a Sziget már a nyitás előtt, részese szeretne lenni egy nagy fesztivál összetett „gépezetének”, már jelentkezhet a Fesztivál Önkéntes Központ programjába. A Fesztivál Önkéntes Központ (FÖK) idén már tizenkettedik alkalommal vár

2024-ben Dömösön folytatódik a Szeláví! Fesztivál története Cikk

Szeláví! Fesztivá 2024 Barátok, nyáresti koncertek, koccintás az élet apró örömeire és kirándulások a Dunakanyar egyik legszebb helyén, Dömösön. Sátrazás a csillagok alatt, három nap önfeledt szabadság: idén is várja a kikapcsolódni vágyókat a Szeláví! Fesztivál. Június első hétvégéjén indítja a nyári fesztiválok sorát

2024-ben is fesztiváldömpinget hoz a Nagyon Balaton Cikk

Nagyon Balaton 2024 Több mint egy évtizedes fennállása óta a MOL Nagyon Balaton a hazai turizmus egyik legfontosabb védjegyévé vált. Az alapítók fontos feladatuknak tekintik, hogy a hazai és külföldi látogatók a sokszínű kulturális és gasztronómiai kínálat ismeretében szeressenek bele, látogassák meg és térjenek viss

Új lemezét mutatja be Beton.Hofi az MVM Dome-ban Cikk

Beton.Hofi 2024 „Méltó befejezést és lezárást szeretnék életem eddigi legkedvesebb projektjének, avagy a mixtape trilógiának. comic sins, Playbánia, 0, ezt látom egybe, ezzel kelek és fekszem. Nekem a minden a 0 most” – meséli Beton.Hofi, akinek készülő albumát két újabb dal, a Holnap megállnak az órák és a 16 to