2024-ben is gondoskodik a pazar színházi és utcaszínházi előadásokról a VéNégy Fesztivál Hír

Pazar színházi és utcaszínházi előadások a VéNégy Fesztiválon

Hirdetés

Carlo Gozzi komédiájától az Opera Show-n át a balettig rendkívül széles repertoárt vonultat fel a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. A színházi előadásokon túl lesz VR színház, esténként pedig látványos utcaszínházi produkciók színesítik a programot. Levegőben táncoló akrobaták, tüzes koreográfiák, lenyűgöző steampunk jelmezekbe öltözött kalandorok varázsolják el a közönséget.   A színházjegy akcióval idén is ingyenesen látogathatóak az esti koncertek. Az első körös kedvezményes színházjegyek, valamint limitált bérletek március 10-ig kaphatóak.

A fesztivált a Karinthy Színház: A szarvaskirály című előadása nyitja. Carlo Gozzi lendületes komédiáját Berettyán Nándor állította színpadra. A produkció a bemutatása óta óriási közönségsikernek örvend, június 20-án a VéNégy Fesztivál közönségét fogja elbűvölni. Másnap a Kassai Állami Színház táncelőadása, az Anne Frank naplója lesz látható. A második világháború alatt Amszterdamban bujkált zsidó család igaz történetét feldolgozó balettet a Kassai Állami Színház igazgatója, Ondrej Šoth jegyzi. A produkciót 2017-ben Dosky Díjjal tüntették ki a táncszínház területén elért rendkívüli teljesítmény kategóriájában. A balett mellett az opera műfajába is belekóstolhatnak a fesztiválozók. Élőzenével kísért különleges Opera Gálával készül az Olomouci Morva Színház. A Visegrádi Négyek legkiválóbb zeneszerzőinek műveiből válogatnak. A Visegrád hangjai elnevezésű gálaprogramban Dvořák, Smetana, Gorecki, valamint Bartók operáinak legszebb részletei csendülnek fel.

Az esti nagykoncerteket követően utcaszínházi produkciók gazdagítják a műsort. Elképesztő steampunk jelmezekbe öltözött figurákkal és biciklis járművekkel érkeznek az Utazók a lengyel Teatr Akt előadásában. Légi tánc performanszot hoz Ariadna Vendelova és a Lalyra Társulat Szlovákiából. A levegőben táncoló akrobaták a zene és a mozgás örvényében földöntúli vizuális képeket és varázslatos atmoszférát fognak teremteni a nagymarosi Duna-parton. Tüzes groteszk előadással érkezik a cseh V.O.S.A. Színház. A Blackout Paradox társulat, kiegészülve a MansterVille csoporttal és óriási tűzkerekükkel, a MansterWheel-lel június 22-én gördül be a fesztiválra. Sophie Zoletnik Precíz Káosz című előadásában a káosz és a rend látványos összecsapásának lehetnek szemtanúi a nézők. Tűzlabdák, vakmerő akrobatikák, lángoló kellékek és légi mutatványok lélegzetelállító keveréke fogja lenyűgözni a közönséget.

A lengyel Concept Cultura csapata napközben a VR sátorban várja a virtuális valóságban elmerülni vágyókat. A könnyed musicaltől a Cirque de Soleil performanszon át a zombikkal teli rajzfilmig rendkívül gazdag repertoárral készülnek, de Rembrandt zseniális művészetébe is betekintést nyerhetnek az érdeklődők.  

A színházjegyek értékesítése elindult, elsőkörben március 10-ig rendkívüli kedvezménnyel érhetőek el, a tavalyi árnál is jutányosabb, 3500 Ft-ért vásárolhatóak meg. Aki színházjegyet vált és megnézi az előadást, azok utána ingyenesen látogathatják az esti programokat, így egy színházjegy áráért egy teljes napi fesztivál-élményt kapnak, mindezt festői környezetben, a mesés Dunakanyarban.

„Missziónk, hogy minél több fiatalt sikerüljön becsábítani a színházi előadásokra, hogy megismertethessük velük a színház varázslatos világát. Ennek okán hívtuk életre a színházjegy akciót, amely évek óta nagy siker. A legnagyobb öröm, mikor körbe tekintünk a zsúfolásig telt színházi sátorban és a nézőtéren a Z generáció fiataljai ülnek csillogó szemekkel.” – tette hozzá Kis Domonkos Márk fesztiváligazgató.

VéNégy Fesztivál 2024 részletes program, jegyek >>>

 

VéNégy Fesztivál

Kapcsolódó

Ismerje meg a zeneszerző másik arcát a 2025-ös Wagner-napokon! Hír

Wagner-napok 2025 Közel két évtizede vonzza a világ minden pontjáról a komolyzene rajongóit a Müpa egyik legrégebbi sorozata, amely egyben a régió egyik legjelentősebb kulturális eseményévé vált. A Budapesti Wagner-napok 2025-ben visszatér korábbi hagyományaihoz, a fesztivál ideje alatt több közönségkedvenc produkc

Itt Bring Me The Horizon új albuma - Bő 3 hét múlva koncert a Parkban Hír

Bring Me The Horizon  POST HUMAN- NeX GEn: A Bring Me The Horizon az éjszaka leple alatt jelentette meg régóta várt új lemezét, a NeX GEn-t, amelyet június 17-én élőben is hallhatunk a srácok koncertjén a Budapest Parkban. A várakozásnak vége, itt a Bring Me The Horizon új lemeze, a 2020-as POST HUMAN: Survival Horror után a sorozat legúj

A Night Verses lesz PLINI előzenekara Hír

A Night Verses lesz PLINI előzenekara A Night Verses rajongókra jó idők járnak, az instrumentális trió ugyanis idén nyáron PLINI vendégeként is tiszteletét teszi Budapesten, augusztus 22-én, az A38 Hajón. Az amerikai Night Verses experimentális instrumentális trió, akik idén tíz év után játszanak ismét Budapesten a Tool előtt. A magy

SopronFest: közel 50.000 vendég érkezett a Hűség Városába, itt a 2025-ös dátum! Hír

SopronFest 2024 hangulat Véget ért a II. SopronFest. Magyarország legújabb fesztiválja formátumában is különlegesnek számít: 80 helyszínen 300 programon vehettek részt a Sopronból és az ország más részéről érkező vendégek. A pünkösdi hétvégén harmincötezer vendéget vonzottak a koncertek a Lővérekben, az egész héten át zaj