A Balaton Soundra költözik a B M Lake Hír

B MY Lake 2022

Hirdetés

A B my Lake két éves kihagyás után új formátumban és új keretek között tér vissza a hazai rendezvény színtérre, nem is akármilyen módon! 2022-ben Európa legmenőbb vízparti fesztiválja, a Balaton Sound ad neki teret.

A MOL Nagyon Balaton eseménysorozat részeként 2013-ban alapított B my Lake fesztivál már indulásának első évében elnyerte az „Európa Legjobb Új Fesztiválja” díjat a hollandiai European Festival Awardson, az elmúlt évtizedben pedig három különböző helyszínen került megrendezésre hét alkalommal, bejárta a Balaton Régió különféle pontjait Balatonvilágostól Keszthelyen át egészen Zamárdi szabadstrandjáig.

Két évnyi kényszerszünet után a legnagyobb underground elektronikus zenei fesztivált jegyző Deadcode Produkció és a VOLT Produkció Kft. szervezői úgy döntöttek, hogy idén már a Balaton Sound ad otthont a fesztiválnak, június 29. és július 2. között.

„A Balaton Sound szervezőiként büszkék vagyunk a B my Lake fesztivállal kötött megállapodásra, hiszen látható, hogy nem csak itthon, hanem a nemzetközi elektronikus zenei szcénában is egyre szélesebb körben kapnak hangsúlyos szerepet az olyan underground stílusok, mint a techno, a tech-house, a minimál és house” – nyilatkozta Fülöp Zoltán, a Balaton Sound fesztiváligazgatója. “A B my Lake ebben a tekintetben egy értékes és egyedülálló brand, amely hitelesen képviseli ezeket a zenei műfajokat” – tette hozzá.

Annak érdekében, hogy a fesztivál és a műfaj rajongói ne maradjanak a stílust képviselő rendezvény nélkül, a szervezők megállapodtak a Balaton Soundot jegyző Sziget Szervezőirodával, hogy a B my Lake-et a Sound keretein belül rendezik, azon a helyszínen, amely 2019-ben utoljára adott otthont az eseménynek. A B my Lake tehát a Balaton Sound keleti oldalára költözik majd be két zenei színpaddal, a techno és house stílus majd ötven nemzetközi sztár dj-jének részvételével.

Természetesen a B my Lake nevével fémjelzett területre érvényesek lesznek a Sound jegyek, így az együttműködésen keresztül a Soundra érkező nemzetközi látogatókkal is megismertethetik a B my Lake brandet és koncepciót, amely méltán híresült el az underground elektronikus zene egyik kiemelkedő fellegváraként. A B my Lake line up-ot a szervezők egy héten belül ígérik.

Azoknak a rajongóknak, akik még nem váltották vissza jegyeiket, a bejelentést követően automatikusan visszautalják a korábban megvásárolt belépőjegyeik árát és jelentős kedvezménnyel tudnak idén a Balaton Sound Fesztiválra belépőt váltani.

 

Balaton Sound 2022 infók, jegyek >>>

B My Lake 2022 további infók >>>

 

B My Lake

Kapcsolódó

Egy hét múlva indul a VI. Boglart fesztivál Hír

Egy hét múlva indul a VI. Boglart fesztivál Augusztus 27-én megnyitja kapuit a Boglart fesztivál és tábor a balatonboglári Babel Campben. Az augusztus 30-ig tartó fesztiválon 20 különféle népzenei és világzenei formáció lép fel, zenészek érkeznek Horvátországtól Chileig. A koncertek, a népzenei tábor és a szakmai showcase mellett idén több

SICC az új szezonrajt - Rendhagyó évadnyitás az Akváriumban Hír

Rendhagyó évadnyitó fesztivállal robban be a SICC a budapesti kultúréletbe Színház, koncert, fashion show, jóga, beszélgetések – és egy pompás reneszánsz házibuli. Augusztus 26-án első alkalommal rendezik meg a SICC Összművészeti Fesztivált az Akvárium Klubban, ahol egész délutántól hajnalig egymást érik majd a műfajokon átívelő programok. A SICC Production friss színhá

Megnyílt a grandiózus FÉNYERŐMŰ kiállítás az Inotai hőerőműben Hír

Megnyílt a grandiózus FÉNYERŐMŰ kiállítás az Inotai hőerőműben Új mérföldkő az INOTA projekt történetében: a szervezők már hetekkel a zenei program előtt megnyitották a hatalmas iparterületet a látványos fényinstallációkkal, amiket augusztus 25-ig lehet megtekinteni, majd pedig a nyárzáró fesztivál ideje alatt is. A kiállítás az Erste főtámogatásával jött lét

Megjelent a Margaret Island utolsó dala Hír

Megjelent a Margaret Island utolsó dala A különleges együttműködésből született mű élőben először az október 1-jei Superalbum Nagykoncerten lesz hallható a Budapest Parkban, másnap pedig a zenekar búcsúkoncertjén is elhangzik. A „Csend van” a Superalbum részeként született, amely tíz különböző produkcióban ötvözi a Superar gyermekkórus