A repohár teljes ára visszajár a SZIN-en Hír
Hirdetés
A Szegedi Ifjúsági Napok tizenöt évvel ezelőtt az első volt a hazai rendezvények közt, ahol bevezették a repoharat. Most abban is úttörő, hogy idén a poharak teljes betétdíját visszafizetik, ha kell, és a korábbi években vásárolt SZIN-es poharat is fel lehet majd használni.
A Szegedi Ifjúsági Napok már 2008-ban élharcosa volt a repohár bevezetésének, egy évvel később, a teljes fesztivál zöldítése miatt meg is kapta, első és azóta is egyedüli magyar fesztiválként, a fesztiválok környezettudatos tevékenységét minősítő Greener Festival Awards elismerést. Az eldobható, egyszerhasználatos poharak azóta teljesen eltűntek a nagyobb zenei fesztiválokról, óriási mennyiségű műanyaghulladéktól szabadítva meg a rendezvényeket.
A Coca-Cola SZIN - folytatva a hagyományokat -, idén is repohárban szolgálja ki a látogatókat, és - mint mindenhol – itt is betétdíjat kell fizetni az első pohárért, ami itt 700 forint lesz. A szegedi fesztivál azonban engedékeny abban, hogy akár az elmúlt két évben beszerzett, viszont csak SZIN fesztiválos poharakat is behozhassák a látogatók. A hozott vagy vásárolt repohár aztán folyamatosan cserélődik a SZIN-en a használt üresről, egy tiszta telire. „Az a tapasztalatunk, hogy a vendégek emlékként többnyire hazaviszik a SZIN dizájnos poharakat, mi pedig úgy döntöttünk, hogy újra visszahozhatják és újra használhatják ezeket” – mondta Kolonics Erika, a Coca-Cola SZIN főszervezője, „hiszen túl azon, hogy a repohár bevezetésével egyidőben eltűntek a pohárhegyek a fesztiválról, egy repohár akkor igazán környezettudatos termék, ha minél hosszabb ideig marad bent a rendszerben” – tette hozzá a főszervező.
A fesztivál végén pedig, ha valaki úgy dönt, vissza is válthatja a poharat a Mastercard Visszaváltó Ponton, ahol a betétdíj teljes árát visszatérítik majd, készpénzmentes fesztiválként a Festipay- vagy bankkártyára. „Természetesen nálunk is vannak a repohár kezelésének költségei, az idén azonban a Mastercard segítségével meg tudjuk oldani, hogy a teljes ár a vendégek zsebébe kerüljön vissza” – tette hozzá a főszervező.
SZIN 2023 további infó, jegyek >>>
Szegedi Ifjúsági Napok
Kapcsolódó
Bear Stone Festival 2025: A Place to Bury Strangers és Brant Bjork is érkezik Hír
A még ősszel bejelentett, iszonyú erős nevek után már nagyon várt és időszerű volt, hogy a Bear Stone Fesztivál végre előjöjjön a többi fellépő nevével is. És, hát, nem is okoztak csalódást, sőt, erős meglepetéssel bővült a headlinerük: érkezik az A Place to Bury Strangers, Brant Bjork Triója, és
A Franz Ferdinand is ott lesz a Művészetek Völgye 2025-ön Hír
2025. július 18. és 27. között rendezik meg a 34. Művészetek Völgye Fesztivált, ahol fellép a Franz Ferdinand és elhozza The Human Fear címen megjelent legújabb lemezét. A legismertebb skót indie banda egy igen energikus albumot jelentetett meg, ami az emberi félelemből indul ki. A zenekar állítás
Velencén indul újra a B My Lake fesztivál Hír
2025-ben újra önálló eseményként tér vissza az elektronikus zenei szcéna egyik legmeghatározóbb eseménye, a B MY LAKE! A MOL Nagyon Balaton programsorozat keretében 2013-ban életre hívott underground elektronikus zenei fesztivál az elmúlt 11 évben több Balaton-parti helyszínen sikerrel vonzott alk
Teljes a Budapest Ritmo 2025 line-up! Hír
Április 10-12. között, a Bartók Tavasz keretében érkezik a város egyik legdiverzebb fesztiválja, a Budapest Ritmo tizedik, ünnepi kiadása. A zenei felfedezőút Indonéziától Kanadáig, sanzontól a transztáncig ível, a teljes line-up indonéz psych-popot (Nusantara Beat), gospel-discót (Arp Frique and