Balaton Piknik 2019: öt érv a balatonboglári nyárzárás mellett Cikk

Hirdetés

Ha tetszik, ha nem, szembe kell néznünk az idei nyár végével is, amit tehetünk ugye enyhe mélabúval, de választhatjuk valamilyen kellemes módját is a búcsúnak, például célba vehetjük a Balaton legújabb fesztiválját, a Balaton Pikniket! Miért tegyük ezt? Kapaszkodónak alább öt kiváló érv a balatonboglári szezonzárás mellett!


1, A Balaton-part

Nos, nyilván nem igen akad triviálisabb módja Magyarországon a nyár illő levezetésének, mint még egyszer utoljára mártózni egy jót a magyar tengerben, nyújtózni egyet a napsütésben és úgy összességébe véve élvezni a nyárutó békéjét. Ha pedig már Balatonbogláron vagyunk, akkor ezekhez a legjobb hely a Platán strand, de ha másképp is lazítanánk a fesztivál ideje alatt, bátran suhanjunk egyet a nyári bobpályán, másszuk meg a Várdombot vagy pattanjunk bringára és tegyünk egy nagy kört a koncertélmények begyűjtése előtt vagy épp között.


2, Gömbkilátó

Nem is kell különösebben eleresztenünk a helyszín adottságai témakört a következő indokhoz, hiszen a rendezvény a régió egyik legizgalmasabb épülete, a balatonboglári Gömbkilátó tövében sarjad ki, az pedig nem véletlen, hogy a mondás szerint is Balatonbogláron a legszebb a naplement A létesítmény egyébként a kiváló természettudós, Xantus János nevét viseli, és a 2012-es felújítása óta(ismét) az egyik legkedveltebb, és ha történetesen itt csípjük el a naplementét, akkor egyben legromantikusabb balatoni helyszín. Teát ha esetleg lánykérést fontolgattok, itt az alkalom…  


3, Akár haverokkal, akár családdal

Itt már a rendezvény konkrétumaiba is matatunk, ugyanis a Balaton Piknik nem titkolt célja, hogy az legyen, amit a neve is sugall, azaz egy fesztelen hangulatú hétvége, ahol bőven megfér egymás mellett a baráti együttlét és a családi élménygyűjtés. Annyira bőven fesztivál, hogy megkapjuk a tarka évszakhoz szükséges vérpezsdítést és ingercsomagot, de annyira bőven családbarát is, hogy ne kelljen kopottá tárcsázni gyerekfelügyelet végett a nagyszülőkért a telefont, sőt, ha már itt tartunk, őket is nyugodtan elhozhatjuk ide!


4, Fesztivál-élmény, ráadásul a nívós fajtából

Természetesen rég nincs már arról szó, hogy az ősz kezdetével ne tudnánk magunkhoz venni a szórakozásadagunk, de a nyári fesztiválozás egyedi ízéről bizony le kell mondanunk egy darabig, épp ezért becsüljük meg – és persze használjuk ki – a lehetőséget, hogy szeptember közepén még egy dózisnyi fesztivál-nyarat magunkhoz vehetünk, annak minden pezsgésével, gasztronómia és kulturális felütésével együtt.


5, …és persze a zene!

Nyilván senki sem gondolta, hogy érveink sorából pont a zene marad ki? A Balaton Piknik menüjére egy remek kifejezés biztosan van: ízes! Az igényest is írhattuk volna, de többről van itt szó, hiszen az, hogy egy rendezvény égisze alatt élvezhetjük az artpop géniusz Róisín Murphy és a hangulatbajnok Morcheeba ritmusait, Gilles Peterson vagy Nicola Conte acid jazz, DJ Maestro nu jazz és a Nubiyan Twist zenei kollektíva megannyi stílus – köztük jelen a soul, a jazz, a hip hop a dub és a folk is -  táptalaján kinevelt ütemeit, vagy a bossa nova lüktetését Bebel Gilberto, és az indie folk varázsát José González tálalásában, az bizony nem épp elcsépelt fesztivál kalandnak hangzik.    

Tehát indokban nincs hiány, innen már pedig csak egy lépés, hogy helyet biztosítsatok magatoknak a nyár egyik utolsó, vagy épp az ősz első nagy dobására!


Balaton Piknik 2019 további infók >>>

Balaton Piknik 2019 jegyelővétel >>>

 

-fv-

Kapcsolódó

SopronFest: egy héten át ünnepel a Várkerület Cikk

SopronFest 2025   A SopronFest a pünkösdi hétvégén, június 6. és 8. között rengeteg koncerttel, hazai és világsztárokkal, podcastekkel, vetítésekkel, gasztronómiai programokkal és művészeti tárlatokkal várja a közönséget. A fesztivál egyik legfontosabb értéke az urbánus tematika, május 29-től az egész város élette

Budapest Park 2025: Will Smith, QOTSA, Billy Idol, Sofi Tukker, Die Antwoord, Avenged Sevenfold, Hurts, Skillet, Alanis Morissette és még sokan! Cikk

Budapest Park - Indul a 2025-ös szezon Az innováció mindig is a Budapest Park egyik legnagyobb erőssége volt – szinte már természetes, hogy évről évre újdonságokkal készülnek a látogatóknak. Idén a színpadkép és a program is minden eddiginél erőteljesebben tükrözi a grandiózusságot. A nagyszínpad nemcsak látványosabb, de karakteresebb

Víkingúr Ólafssonon, Diana Krall, Jung Jae-il és Antonio Pappano is a Müpa fellépői lesznek 2025-ben Cikk

Diana Krall - Öt kontinens szupersztárjai érkeznek a Müpába A Müpa az elmúlt két évtizedben igazi kulturális találkozóponttá vált, a művészek és a közönség számára egyaránt. Nem lesz ez másként 2025 második felében sem, amikor a világ szinte minden tájáról érkeznek fellépők, a karmesterlegenda Sir Antonio Pappanótól a zongoristazseni Víkingúr Ólafssonon va

2025-ben is várja az önkénteseket a Sziget Fesztivál Cikk

Sziget Fesztivál önkéntesek A Fesztivál Önkéntes Központ (FÖK) idén immár tizenkettedik alkalommal várja az önkéntesek jelentkezését, akik segítségükkel hozzájárulnak a Sziget és megannyi más hazai fesztivál vagy arénás koncert megvalósításához. „Önkéntesként egy teljesen új szemszögből élheted át a fesztivált, miközben e