Balaton Sound 2017 - Elrow Színpad a fesztiválon! Hír
Ibiza, Madrid, London, Amsterdam és a földkerekség legnagyobb fesztiváljai, így például a Tomorrowland, és legismertebb klubjai után végre Magyarországra, pontosabban a Balaton Soundra is ellátogat a világ egyik legismertebb partisorozata, az Elrow.
Hirdetés
A 2010-ben életre hívott Elrow egy totálisan magával ragadó show sorozat „gyűjtőneve”, melyet szerte a világon ismernek és elismernek a karneváli hangulatú partik között, köszönhetően a legjobb elektronikus zenéknek és a hihetetlen elképzeléseknek, az őrületes performanszoknak és az izgalmas, szokatlan karaktereknek.
Az Elrow a Balaton Soundon egy önálló helyszínnel, egy vízre épült stégen, illetve a vízparton kialakított helyszínen - szemben a Nagyszínpaddal - naponta kétszer jelentkezik. Déltől startol, a Nagyszínpad kezdetéig: ebben a "délutáni kiadásban" állnak lemezjátszók mögé a helyszín “headlinerei”, egy-egy hosszabb lélegzetvételű szett erejéig. A Nagyszínpad zárásakor pedig indul az “éjszakai kiadás”, amely a Nagyszínpadi programok afterpartijaként, hajnalig szórakoztatják a fanokat. A köztes időszakban sem zár be a helyszín, addig koktélbár, kényelmes boxok, és napágyak szolgálják ki azokat, akik erről az exkluzív, vízre épült stégről szeretnék végignézni a Nagyszínpadon fellépő világsztárokat.
A fellépők közt pedig ott lesz generációjának egyik legsikeresebb feltörekvő DJ-je, Henry Saiz, akinek munkásságában egyszerre keveredik az elektronikus zenék iránti szeretet és az egyéb művészetek iránti rajongás, ennek (is) köszönhetően alakult ki saját stílusa, ahol tökéletes összhangban fér meg egymás mellett a disco, a house és a techno is. Jön honfitársa is, Edu Imbernon, aki egyszerre dalszerző, producer, DJ és kiadótulajdonos is, ez a sokszínűség jelenik meg az elektró-indie-house zenéiben is. Lengyelországból érkezik a house körökben egyre nagyobb névnek számító, rengeteg klubban megforduló Catz ’N Dogz duó is, a német Anja Schneider neve pedig régóta ismerős lehet, a rádiós műsorvezető-producer-kiadó tulajdonos mára már nemzetközileg is magasan jegyzett, rendkívül sokoldalú DJ.
Ahogy a Nagyszínpad programjának vége, indulnak a hajnalig tartó afterpartik az Elrow rezidens DJ-ivel. Itt lesz Zamárdiban Bastian Bux, De La Swing, Eddy M, Mario Biani és Toni Varga is.
Balaton Sound 2017 jegyelővétel és további részletek >>>
Sajtóanyag: Balaton Sound
Kapcsolódó
Csak az éjszakai Sziget 2025 érdekel? Itt az éjszakai jegy! Hír
Idén a Sziget éjszakai élete jelentősen felpezsdül, főként az újonnan létrejött Delta Districtnek köszönhetően, amely az elektronikus zenei bulik központja lesz. De a Nagyszínpad programjai után tucatnyi más színpadon is folytatódik a buli egészen hajnalig. A szervezők kedvezményes „éjszakai jegye
B MY LAKE 2025: önálló helyszínt kapnak a magyar divattervezők Hír
Önálló helyszínen mutatkoznak be a magyar divattervezők az ország kedvenc elektronikus zenei butikfesztiválján, a B MY LAKE-n. Július 24. és 26. között a Velencei-tó partján több mint 70 hazai és nemzetközi DJ a techno, house, melodic techno és hard techno legjavával gondoskodik a feledhetetlen ha
Sziget 2025 programváltozás: Kid Cudi lép fel A$AP Rocky helyett Hír
Több, augusztusban esedékes európai koncertjét mondta le a napokban A$AP Rocky és most a lemondáshullám a Szigetet is elérte. A szervezők azonban gyorsan pótolták a hiányt: a Sziget pénteki napján a Nagyszínpad headlinere Kid Cudi lesz.
A Grammy-díjas amerikai rapper, énekes, dalszerző, színész é
Csütörtöktől Alpráfeszt 2025! Hír
Egyszer volt, hol nem volt, 2013-ban pár környékbeli srác úgy érezte, túl kevés az igazi rockbuli a tiszai régióban, ezért megálmodtak maguknak egy fesztivált, aminek a kapuja nyitva áll minden zenerajongó, és anti-mainstream zenekar előtt, érkezzen az bármilyen műfajból. Így kezdődött a történet,