Balaton Sound 2018 – DJ Snake, Martin Garrix, Ty Dolla $ign és David Guetta is az első adagban! Hír

Hirdetés

Az utóbbi években már szerencsére itthon is bevett szokás, hogy a fesztiválok már az év végén, a jegyrajtok környékén elhintik az első fellépőiket is, és ez alul a térség legjelentősebb elektronikus zenei fesztiválja, a Balaton Sound sem kivétel és még a ma délben induló jegyelővétel előtt megkaptuk az első névcsomagot!  

Az elmúlt évek egyik legnagyobb sikertörténete az amerikai The Chainsmokers elektropop-duóé: első lemezük egyből az első helyen nyitott a Billboard listáján, nyertek már Grammy-t is, Closer című dalukat pedig több mint egymilliárdszor streamelték a Spotify-on. A világ egyik legismertebb DJ-producere a Grammy-díjas David Guetta, nevéhez számtalan klubsláger kötődik, legfrissebb albuma 2018-ban érkezik. A DJ Mag TOP DJ-it összesítő lista állandó dobogósai Dimitri Vegas & Like Mike, a belga DJ-producer páros megkerülhetetlen szereplője az elektronikus tánczenei életnek. Generációjának legnagyobb tehetsége a még mindig csak 21 éves Martin Garrix, a világ élvonalába tartozik, zsinórban másodszorra választották idén a világ elsőszámú DJ-jének. A francia DJ Snake sokak számára a gigasláger Lean On társszerzőjeként lehet ismerős, de ezen kívül is a francia elektronikus zenei élet meghatározó alakja. A dance-EDM irányból a friss tehetség, Jonas Blue érkezik. Ausztrália leghíresebb DJ-producerei is képviselik magukat, a hölgy testvérpár Nervo és Timmy Trumpet személyében. A hip-hop, R&B vonalat erősíti az amerikai szupersztár Ty Dolla $ign, a holland élvonalból pedig a W&W tér vissza Zamárdiba. 

Tehát július 4. és július 8. között Zamárdiban velük már biztos találkozunk (a fellépés napja - ahol már ismert - a fellépő neve mögött zárójelben):The Chainsmokers (07.05.), David Guetta (07.07.), Dimitri Vegas & Like Mike (07.04.), Martin Garrix, DJ Snake, Jonas Blue (07.06), Nervo (07.08.), Timmy Trumpet (07.07.), Ty Dolla $ign (07.05), W&W (07.07.)

A Balaton Sound Nagyszínpadán tehát idén minden idők legnagyobb sztárfelvonulása várható, amit már egy teljesen megújult, formájában és dekorációjában is új színpadon élvezhetünk. A szervezők a megújításra egy pályázatot írtak ki, aminek végeredménye az év végén derül majd ki.

A most induló jegyvásárlással egyidőben már a szolgáltatások is elérhetők. A szervezők az early bird akció keretében kedvezményes, 2 fős all inclusive csomagokkal is készülnek, benne 5 napos bérletek szállással és transfer szolgáltatással. Három ilyen csomagból – Sunset, Sunrise és Beach - lehet választani. A hagyományos kemping mellett a Beach kempingben telepített szállások állnak rendelkezésre emellett a Karaván kempnigben lehet érkezni saját lakókocsikkal, illetve itt található majd a Flexotel Village és Podpads Village is. És idén is lesz transzfer: Siófokról és Balatonföldvárról indulnak majd buszok a Balaton Soundra. 

Az első érvek után pedig ma délben el is indult a jegyelővétel, amely keretében az 5 napos bérletek 51900 Ft-ért, a 4napos bérletek 43900 Ft-tól, az újonnan bevetett 3napos bérletek pedig 39900 Ft-ért zsebelhetőek majd be!

Balaton Sound 2018 jegyelővétel >>>>


Sajtóanyag: Balaton Sound

 

 

Kapcsolódó

Akciós és újra elérhető koncertjegyek - Májusban jön a Live Nation Koncert Hét 2025 Hír

Live Nation Koncerthét 2025 Nincs még meg a nyári programod? A Koncert Héten most összeállíthatod a saját nyári line up-odat, május 5. és 11. között ugyanis olyan világsztárok koncertjeire válthatsz kedvezményesen jegyet, mint a Guns N’ Roses, Lionel Richie, a Queens of The Stone Age vagy éppen Billy Idol. A Live Nation ráad

Mire magad rendbe rakod, elcsesződik a világ - megjelent az Analog Balaton új klipje Hír

Megjelent az Analog Balaton új klipje A tavaly ősszel megjelent Repedés lemez egyik legegyetemesebb dala, a Rajtad most különleges videóval egészül ki. Az egymást követő, apokaliptikus képek a világvége első és a teljes elengedés utolsó pillanatát mutatják meg; amikor újra tiszta lappal indulhatnánk, de végül csak a teljes káosz jut n

A Palaye Royale melegít az Avenged Sevenfold előtt a Budapest Parkban Hír

A Palaye Royale lesz az Avenged Sevenfold előzenekara   A Los Angeles-i trió legújabb, Death or Glory című lemezével szántja fel a színpadot az Avenged Sevenfold régóta várt budapesti koncertje előtt június 19-én a Budapest Parkban. A lendületes Los Angeles-i Palaye Royale nem ismeretlen hazánkban, hiszen tavaly is önálló koncerttel jártak nálunk, mo

Iggi Kelly, a Kelly Family egyik tagjának fia melegít be Lionel Richie előtt Hír

Iggi Kelly, a Kelly Family egyik tagjának fia melegít be Lionel Richie előtt Lionel Richie Say Hello To The Hits 2025 elnevezésű turnéjával július 17-én érkezik az MVM Dome-ba, ma pedig bejelentették az előzenekart is: Lionel Richie koncertje előtt a fiatal és tehetséges Iggi Kellyt hallhatjuk majd, aki édesanyja, a Kelly Family-ből ismert Patricia Kelly nyomdokaiba lépve