Balaton Sound 2019: ebédtől napnyugtáig Cikk
Hirdetés
Nem vitás, hogy a Balaton Sound élete éjszaka indul csak be igazán, már a délidőt követően is belevethetjük magunkat az élménygyűjtögetésbe, legyen az a fesztivál területén vagy épp azon kívül!
Már déli 12 órakor vonulhatunk a Belga Színpadra, ahol kora estig rágyógyulhatunk a Benelux állam elektronikus zenei csemegéire. A placcon naponta öt belga tehetség ütemeit élvezhetjük, jó kis alapot pakolva össze az esti sűrű menethez.
Kicsit később, de még mindig bőven az ebéden merengve célozhatjuk be a TLC Stéget, ahol zömében a hazai színtér megannyi remek csapta és DJ-je kezdi meg a napi munkát a dobhártyánkon délután három órától, viszont ha bejön a placc, itt már egész hajnalig találunk magunknak talpalávalót.
Már évek óta szerves része a Boat Party a napközbeni Sound-életérzésnek, és természetesen 2019-ben is bulizhatunk majd a Balaton habjain ringatózva, a fesztivál égisze alatt! A hullámokon ringatózva ráadásul olyan nagyágyú fellépők szettjeit élvezhetjük majd, mint Dubfire, Monika Kruse, Alle Farben vagy Hernan Cattaneo.
A zenei matinék mellett pedig ne felejtsük el: nyár van és a Balaton partján vagyunk! Szóval amellett hogy masszívan feltornázhatjuk a strand-óráink számát, egy nagyszerű tó nagyszerű élményeit is zsebre vághatjuk a Sound ideje alatt. Lelünk kulturális csemegéket a javában hömpölygő Nagyon Balaton égisze alatt, egymást érik a part mentén a jobbnál jobb éttermek és borászatok, arról pedig nem is beszélve, hogy bármelyik irányba elindulva valamilyen remek látnivalót, kirándulási úti célt is elénk biggyeszt a környék.
Balaton Sound 2019 jegyelővétel >>>
Balaton Sound 2019 további infók >>>
Fotó: Balaton Sound
-fv-
Kapcsolódó
SopronFest: egy héten át ünnepel a Várkerület Cikk
A SopronFest a pünkösdi hétvégén, június 6. és 8. között rengeteg koncerttel, hazai és világsztárokkal, podcastekkel, vetítésekkel, gasztronómiai programokkal és művészeti tárlatokkal várja a közönséget. A fesztivál egyik legfontosabb értéke az urbánus tematika, május 29-től az egész város élette
Budapest Park 2025: Will Smith, QOTSA, Billy Idol, Sofi Tukker, Die Antwoord, Avenged Sevenfold, Hurts, Skillet, Alanis Morissette és még sokan! Cikk
Az innováció mindig is a Budapest Park egyik legnagyobb erőssége volt – szinte már természetes, hogy évről évre újdonságokkal készülnek a látogatóknak. Idén a színpadkép és a program is minden eddiginél erőteljesebben tükrözi a grandiózusságot. A nagyszínpad nemcsak látványosabb, de karakteresebb
Víkingúr Ólafssonon, Diana Krall, Jung Jae-il és Antonio Pappano is a Müpa fellépői lesznek 2025-ben Cikk
A Müpa az elmúlt két évtizedben igazi kulturális találkozóponttá vált, a művészek és a közönség számára egyaránt. Nem lesz ez másként 2025 második felében sem, amikor a világ szinte minden tájáról érkeznek fellépők, a karmesterlegenda Sir Antonio Pappanótól a zongoristazseni Víkingúr Ólafssonon va
2025-ben is várja az önkénteseket a Sziget Fesztivál Cikk
A Fesztivál Önkéntes Központ (FÖK) idén immár tizenkettedik alkalommal várja az önkéntesek jelentkezését, akik segítségükkel hozzájárulnak a Sziget és megannyi más hazai fesztivál vagy arénás koncert megvalósításához.
„Önkéntesként egy teljesen új szemszögből élheted át a fesztivált, miközben e