Beton.Hofi bevallotta: annak idején belógott a Szigetre Cikk
Hirdetés
Beton.Hofi augusztus 9-én a Szigeten ad – minden bizonnyal feledhetetlen – koncertet. A korosztályának egyik leghitelesebb előadója nem először lép fel a Szigeten, de ezúttal a Nagyszínpadra készül, egy oda álmodott, egyedi produkcióval. És sokszor volt már vendég is a fesztiválon. Saját bevallása szerint egyszer hamisított jeggyel is bejutott. A mostani koncertjével utólag elnézést is kér ezért a Sziget szervezőitől.
Schwarcz Ádám, azaz Beton.Hofi néhány éve üstökösként robbant be a hazai könnyűzenei szcénába, sikere azóta is töretlen. Korosztályának egyik leghitelesebb előadója augusztus elején a Sziget Nagyszínpadára készül, ráadásul egy olyan produkcióval, ahol a Rajkó Cigányzenekar teljes, 14 fős - hegedűművészeket, csellistát, nagybőgőst és cimbalmost is felvonultató – csapatának hangszerelésében is szólalnak majd meg Beton.Hofi dalok.
“Jól fog mutatni az önéletrajzomban a SZIGET nagyszínpad” – mondta a rapper, aki bevallotta, hogy annak idején úgy lógott be a Szigetre, hogy valakinek a karszalagját sebbenzinnel leoldotta, és azt ragasztotta át a saját csuklójára. „Szeretnék ezúttal elnézést kérni a szervezőktől, hogy anno sebbenzines trükkel belógtam, most érzem magam igazán kellemetlenül emiatt, így, hogy vendégül látnak a legbecsesebb helyszínükön” – vallotta be Ádám, akinek az aznap szintén a Nagyszínpadon fellépő Stormzy-val is van terve. „Az a tervem, hogy elérhetetlennek mutatkozom a “bekkben”, így majd biztos kivívom a tiszteletét. Szurkoljatok!”
Sziget 2024 részletes program >>>
Sziget Fesztivál
Kapcsolódó
Szeptemberben újra Kerekdomb Fesztivál! Cikk
Nem kell elbúcsúznunk a fesztiválok közösségi élményeitől, mert szeptember 19. és 21. között Tállyán a Kerekdomb Fesztivál mossa össze az ősz színeit a nyár pörgésével.
A szeptember már nem a vízpartokról szól, az ősz más típusú, különleges szépségeket tartogat. A szüreti időszakban finom borokka
Jót tett a vérfrissítés a Szigetnek - 416 000 látogató érkezett a fesztiválra Cikk
Idén újra fel kellett fedezni a Szigetet, de megérte, mert minden szegletében várt ránk valami izgalmas program. A zárónapon megérkezett a kezdetektől számított 11 milliomodik Szitizen, vele együtt mintegy 416.000 látogató élvezhette a megújult fesztivál minden egyes pillanatát a hat nap alatt.
Több mint 200 program vár még ránk nyár végén a SZIN-en Cikk
A nyári szezon utolsó nagy fesztiválhajrája, a Coca-Cola SZIN szervezői már korábban elárulták, milyen programokra számíthatunk az öt nagyobb helyszínen. Most megérkeztek az éjszakai helyszínek is. A SZIN-en így idén összesen tíz zenei helyszínen, több mint kétszáz fellépő váltja majd egymást augu
Jótékonysági koncert - A Budapest Parkban debütál a Superalbum Cikk
Október 1-jén a Budapest Park színpadán egyszerre szólalnak meg a jövő és a jelen hangjai: kilenc ismert hazai előadó – köztük a Bagossy Brothers Company, a Margaret Island, a Carson Coma és még sokan mások – áll színpadra a Superar gyermekkórussal közösen. Ez az egyszeri és megismételhetetlen est