Csütörtöktől Alpráfeszt 2025! Hír

Alpárfeszt 2025

Egyszer volt, hol nem volt, 2013-ban pár környékbeli srác úgy érezte, túl kevés az igazi rockbuli a tiszai régióban, ezért megálmodtak maguknak egy fesztivált, aminek a kapuja nyitva áll minden zenerajongó, és anti-mainstream zenekar előtt, érkezzen az bármilyen műfajból. Így kezdődött a történet, most már tizenhárom éve.

Az évek alatt a hazai underground zarándokhelyévé, de legfőképpen fogalommá vált az Alpárfeszt. Mert Alpárra járni életstílus. Ha pedig már stílusról van szó, nézzük az idei felhozatalt: a helyi illetékességű Látø, Dystopia, és Barbears zenekarok mellett most júliusban, az igencsak szigorú death és groove ihletettségű Darkmess, a frontcsajos, időközben nagykorúvá vált kecskeméti Nova Prospect, a saját bevallásuk szerint „kicsit fura, de annyira nem rossz” EndrE csapata, valamint a Komodo, a Doggiven, és az 1998 óta hasító progresszív Tengeri Püspök tesznek a metal szerelmesei kedvére - na meg legalább még egyszer ennyi nagyon hangos formáció hozza majd az utánozhatatlan Alpár vibe-ot.

Hirdetés

Amúgy nem csak zenei körökben menő az anno egy tiszaalpári kecskelegelőről indult háromnapos buli: állandó jelzőként hamar a neve után ragadt az ország legzöldebb kisfesztiválja elnevezés. Az Alpárfeszten ugyanis alapvetés az éves „bolygósimogatás”, vagyis a környezetvédelmi tematikájú sorversenyek, a kizárólag re-pohárba mért pia, a műanyagmentesség, az ártéri kalandtúra, és nem utolsó sorban a szemétszedő akció. Egyáltalán nem meglepő, hogy innen indult útjára 2021-ben a Rock the Planet – zenészek a bolygóvédelemért kreatív kampánysorozata is.

A fenntarthatóság éljenzése mellett egyéb kreatív off-programok is várnak a koncertközökben: az idei évben ráadásul két újdonsággal is érkezik a crew - reggelente kezdő jógacsapattal lehet rámelegíteni a napra, a már kora délutántól brummogó basszusra várakozva pedig gitár- és énekkurzuson, vagy a közeli folyóparton chillezve is tökéletesen el lehet csapni az időt.

Alpárfeszt 2025 infó, jegyek >>>

 

Alpárfeszt 

Kapcsolódó

Egy hét múlva indul a VI. Boglart fesztivál Hír

Egy hét múlva indul a VI. Boglart fesztivál Augusztus 27-én megnyitja kapuit a Boglart fesztivál és tábor a balatonboglári Babel Campben. Az augusztus 30-ig tartó fesztiválon 20 különféle népzenei és világzenei formáció lép fel, zenészek érkeznek Horvátországtól Chileig. A koncertek, a népzenei tábor és a szakmai showcase mellett idén több

SICC az új szezonrajt - Rendhagyó évadnyitás az Akváriumban Hír

Rendhagyó évadnyitó fesztivállal robban be a SICC a budapesti kultúréletbe Színház, koncert, fashion show, jóga, beszélgetések – és egy pompás reneszánsz házibuli. Augusztus 26-án első alkalommal rendezik meg a SICC Összművészeti Fesztivált az Akvárium Klubban, ahol egész délutántól hajnalig egymást érik majd a műfajokon átívelő programok. A SICC Production friss színhá

Megnyílt a grandiózus FÉNYERŐMŰ kiállítás az Inotai hőerőműben Hír

Megnyílt a grandiózus FÉNYERŐMŰ kiállítás az Inotai hőerőműben Új mérföldkő az INOTA projekt történetében: a szervezők már hetekkel a zenei program előtt megnyitották a hatalmas iparterületet a látványos fényinstallációkkal, amiket augusztus 25-ig lehet megtekinteni, majd pedig a nyárzáró fesztivál ideje alatt is. A kiállítás az Erste főtámogatásával jött lét

Megjelent a Margaret Island utolsó dala Hír

Megjelent a Margaret Island utolsó dala A különleges együttműködésből született mű élőben először az október 1-jei Superalbum Nagykoncerten lesz hallható a Budapest Parkban, másnap pedig a zenekar búcsúkoncertjén is elhangzik. A „Csend van” a Superalbum részeként született, amely tíz különböző produkcióban ötvözi a Superar gyermekkórus