EFOTT 2017 - Mától teljes lendülettel! Cikk
A -1. napon tóparti táborhangulat, a 0. napon retrobulik várták az EFOTT fesztivál látogatóit. Napközben a vízi programok aratták a legnagyobb sikert, de a sportpályák is tekintélyes tömeget vonzottak. A java azonban most indul, csütörtöktől hétfőig a legkedveltebb magyar fellépők adják át egymásnak a mikrofont, de a pénteki napon koncertező Sean Paul okán elképzelhető, hogy ki kell tenni a teltház táblát.
Hirdetés
Az idén először 6 naposra duzzadt fesztivál -1. napját a hetijegyes résztvevők élvezhették, akiket tábortűzzel és akusztikus koncertekkel fogadták a szervezők, megidézve azokat a régi nyári alkalmakat, amikor még csak néhány száz ember tudta, mi az az EFOTT. A 0. nap sztárja Dévényi Tibi bá volt, akit 70. születésnapja alkalmából úgy fogadtak az egyetemisták, mintha a legnagyobb külföldi világsztár érkezett volna: „Eddig én teljesítettem a kívánságokat, most nekem énekelt a fiatalság, és bevallom, azért meghatódtam” – árulta el a lemezlovas, akinek buliján fellépett Betty Love és Náksi Attila, a Bon-Bon, a Groovehouse, Takáts Tamás és Vincze Lilla is. A pontos labdákat ezúttal a kézilabdázó Mikler Roland dobálta – azaz inkább dobta át a tömegen.
Mindeközben a Muzsika Szigetén Vujity Tvrtko Bubamarát énekelt: - Az egyetemista éveimet külföldön töltöttem, így nekem mostanra jött el az első EFOTT ideje. Fontosnak tartom, hogy a fiatalok a magyar népzenét és a cigányzenét is megismerjék, mert ezek óriási értéket képviselnek. Azt gondolnánk, hogy ez a stílus nehezen illeszthető be egy mai fesztivál programjába, de működik, és ha valakinek ez egyszer megtetszik, az örök életre szól – lelkesített a riporter.
Csütörtöktől kezdetét veszi a bő 200-as fellépőlista felvonultatása, ekkor a nagyszínpadon a 30Y, a Kowalsky meg a Vega, a Punnany Massif, majd a Brains ad showt, de a The Biebers-, a Ganxsta Zolee és a Kartel- és a Szabó Balázs-rajongók is ezen a napon élvezhetik kedvenceiket.
A pénteki napon 12 év után újra tiszteletét teszi Magyarországon a jamaicai Sean Paul. Neki is köszönhető, hogy az idei EFOTT a jelek szerint látogatottsági rekordot fog dönteni a hétvégén: - Az elővételes jegyek értékesítését le kellett zárnunk, most már csak a helyszínen tudjuk kiszolgálni az igényeket. A fesztivál életében még nem fordult elő, hogy ki kellett volna raknunk a megtelt táblát, de július 14-ére olyan érdeklődés mutatkozik, hogy még ez is megtörténhet – avatott be a kulisszába Maszlavér Gábor fesztiváligazgató.
A velencei fesztiválra idén 120-140 ezer vendéget várnak, akiket a 15 zenei helyszín mellett napközben széles kínálatú sportos, kulturális, gasztronómiai és turisztikai programok szórakoztatnak.
EFOTT 2017 további részletek >>>
Szöveg: EFOTT
Kapcsolódó
75 helyszínen 300 programmal, világsztárokkal vár a SopronFest 2025 Cikk
Június 1-jén hivatalosan is megnyitja kapuit a SopronFest, és ezzel kezdetét veszi a Boldogság Éve. A fesztivál egy héten át közel 75 helyszínen 300 programmal várja a közönséget városszerte. A pünkösdi hétvégén, június 6. és 8. között a Lővérekben hazai és világsztárok lépnek színpadra, köztük Ti
SopronFest: egy héten át ünnepel a Várkerület Cikk
A SopronFest a pünkösdi hétvégén, június 6. és 8. között rengeteg koncerttel, hazai és világsztárokkal, podcastekkel, vetítésekkel, gasztronómiai programokkal és művészeti tárlatokkal várja a közönséget. A fesztivál egyik legfontosabb értéke az urbánus tematika, május 29-től az egész város élette
Budapest Park 2025: Will Smith, QOTSA, Billy Idol, Sofi Tukker, Die Antwoord, Avenged Sevenfold, Hurts, Skillet, Alanis Morissette és még sokan! Cikk
Az innováció mindig is a Budapest Park egyik legnagyobb erőssége volt – szinte már természetes, hogy évről évre újdonságokkal készülnek a látogatóknak. Idén a színpadkép és a program is minden eddiginél erőteljesebben tükrözi a grandiózusságot. A nagyszínpad nemcsak látványosabb, de karakteresebb
Víkingúr Ólafssonon, Diana Krall, Jung Jae-il és Antonio Pappano is a Müpa fellépői lesznek 2025-ben Cikk
A Müpa az elmúlt két évtizedben igazi kulturális találkozóponttá vált, a művészek és a közönség számára egyaránt. Nem lesz ez másként 2025 második felében sem, amikor a világ szinte minden tájáról érkeznek fellépők, a karmesterlegenda Sir Antonio Pappanótól a zongoristazseni Víkingúr Ólafssonon va