EFOTT 2019: ismét megvan a látogatórekord! Cikk

Hirdetés

Újabb évet zárhatott rekorddal az EFOTT, ugyanis ismét sikerült tuningolni a látogatószámon, és ezúttal már közel 120 000-en buliztak a velencei fesztivál fövenyén!  

Az EFOTT-on én otthon vagyok – énekelte a Halott Pénz az előtte szórakozó több ezres közönségnek. A fesztivál zárónapján nagyszínpadra utolsó előttiként álló zenekar igazán mindent beleadott, hogy a rendezvény élménydúsan záródjon: a közönség egy emberként énekelte az összes dalukat, amelyet olykor tűzeffekt, máskor konfettikilövés kísért. A fesztivált végül a Follow The Flow és egy eljegyzés zárta: egy színpadra álló fesztiválozó több éve ismerte meg barátnőjét, szerelmükből egy gyermek is született már, és most, újra állapotos párjának végre feltette a nagy kérdést.

„Szeretnék üzenni azoknak, akik valami miatt úgy döntöttek, nem jönnek ki a fesztiválra: élnünk kellett volna még!” – kiabálta Marsalkó Dávid koncertjük alatt a mikrofonba, nem is sejtve, az emberek mennyire élték a 2019-es EFOTT-ot!

– Újabb rekord történt az EFOTT fesztivál életében, 119 387 látogató tartott velünk – tájékoztatott Maszlavér Gábor fesztiváligazgató. – A tavalyi évben 115 ezren voltunk, 2017-ben pedig 111 ezren. Szombaton a vártnál is nagyobb számban érkeztek a fesztiválozók, ekkor zenélt Majka és a 30 éves Tankcsapda, hogy aztán a mikrofont a Scooternek átadva igazán felrobbanhasson a nagyszínpad! Bátran állíthatom, hogy ezen a napon 0-80 évesig minden korosztályból láthattunk vendégeket, 99%-ban magyar nemzetiségűeket.

Hogy a 2020-as EFOTT-ot hol és mely házigazda egyetem segítségével rendezik meg, az jövő év elején fog eldőlni, mindenesetre, ha folytatódik az évenként négyezres növekedési tendencia, akkor adott fesztiválterület infrastrukturális fejlesztéséhez bizonyosan további erőforrásokra lesz szükség.

 

EFOTT, csak szabadon...

Kapcsolódó

SopronFest: egy héten át ünnepel a Várkerület Cikk

SopronFest 2025   A SopronFest a pünkösdi hétvégén, június 6. és 8. között rengeteg koncerttel, hazai és világsztárokkal, podcastekkel, vetítésekkel, gasztronómiai programokkal és művészeti tárlatokkal várja a közönséget. A fesztivál egyik legfontosabb értéke az urbánus tematika, május 29-től az egész város élette

Budapest Park 2025: Will Smith, QOTSA, Billy Idol, Sofi Tukker, Die Antwoord, Avenged Sevenfold, Hurts, Skillet, Alanis Morissette és még sokan! Cikk

Budapest Park - Indul a 2025-ös szezon Az innováció mindig is a Budapest Park egyik legnagyobb erőssége volt – szinte már természetes, hogy évről évre újdonságokkal készülnek a látogatóknak. Idén a színpadkép és a program is minden eddiginél erőteljesebben tükrözi a grandiózusságot. A nagyszínpad nemcsak látványosabb, de karakteresebb

Víkingúr Ólafssonon, Diana Krall, Jung Jae-il és Antonio Pappano is a Müpa fellépői lesznek 2025-ben Cikk

Diana Krall - Öt kontinens szupersztárjai érkeznek a Müpába A Müpa az elmúlt két évtizedben igazi kulturális találkozóponttá vált, a művészek és a közönség számára egyaránt. Nem lesz ez másként 2025 második felében sem, amikor a világ szinte minden tájáról érkeznek fellépők, a karmesterlegenda Sir Antonio Pappanótól a zongoristazseni Víkingúr Ólafssonon va

2025-ben is várja az önkénteseket a Sziget Fesztivál Cikk

Sziget Fesztivál önkéntesek A Fesztivál Önkéntes Központ (FÖK) idén immár tizenkettedik alkalommal várja az önkéntesek jelentkezését, akik segítségükkel hozzájárulnak a Sziget és megannyi más hazai fesztivál vagy arénás koncert megvalósításához. „Önkéntesként egy teljesen új szemszögből élheted át a fesztivált, miközben e