Erős programmal, kiváló koncertekkel és az első Music Hungary-díj gálájával két napon át a zenéé volt a főszerep! Cikk

Music Hungary Konferencia 2022 beszámoló

Hirdetés

Fennállásának 10. évfordulóját ünnepelte a Music Hungary Konferencia & Showcase. A jubileumi konferencia fókusztémája idén a zene és az ember kapcsolata volt, ezt járták körül minden oldalról a magánélettől a technológiai trendeken és az oktatáson át a határterületekig. A Konferencia történetében a legerősebb programmal, kiváló koncertekkel és az első Music Hungary-díj gálájával ünnepelték a zenét két napon át az UNESCO Zene városa címet is elnyert Veszprémben.

A Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa támogatásával megvalósült rendezvényt idén is Weyer Balázs, a Szövetség elnöke nyitotta meg, aki később a Zene és állami támogatások panelben bemutatta a Szövetség stratégiai anyagát, mely a hazai zenei támogatási rendszert vizsgálta, majd beszélgetéssé nyitotta az előadást, ott volt vele Cselőtei László zenei újságíró, a Hangfoglaló Program vezetője, és Demeter Szilárd PIM főigazgató, a Magyar Kultúráért Alapítvány kuratóriumának elnöke. A Music Hungary-anyag alaposan felmérte, milyen támogatások hiányzonak vagy kevéssé jól célzottak, mivel lehetne javítani a rendszeren. Az anyagra leginkább Demeter Szilárd reflektált, aki borús képet festett a jövő évről, mind a jövőre tovább csökkenő állami büdzsé, mind a tervezett támogatások oldaláról, és kiemelte, hogy a szektort válságálóbbá kell tenni, a támogatási rendszert pedig stratégiailag kell átalakítani.

A Konferencia erősen zeneipari fókuszú programjából kivételként két panel is kiemelkedett. A Zene és gyereknevelés hiánypótló és nagy érdeklődésre számot tartó beszélgetés volt, melynek meghívottjai Czeglédi Szabolcs (Akvárium), Kirschner Péter (zenész), Sena Dagadu (énekesnő) és Vígh Anna (zenei újságíró) voltak. A téma a zenei szakmában ritkán kerül elő, pedig talán kevés olyan más szakma van, ahol ekkora kihívásokkal kell szembenézni a magánélet és a család egyensúlyának fenntartása érdekében. A nap záróbeszélgetése pedig a tavalyi konferencián gyökerezett meg a Music Mentál kezdeményezés bemutatásáról, illetve a mentális- és lelki egyensúly kérdéséről szólt. A beszélgetést Horváth Gergely vezette, a vendégei Bérczes Ádám (coach), Lotfi Begi (zenész, DJ), Sebestény-Gallasz Enikő (WMMD) és Őri Ferenc (booking manager, Tankcsapda) voltak, és sok húsbavágóan őszinte és mély gondolat, élmény hangzott el.

Az ingyenes showcase keretében idén már másodszor töltötték meg Veszprém klubjait hazánk legtehetségesebb feltörekvő előadói és nagy sikerrel bűvölték el a szakmai közönség mellett az Expresszóba, a Papírkutyába és a Terembe betérő veszprémi fiatalságot is. Az első este a Hundred Sins bulira alig lehetett beférni, a Terem padlója remegett a rengeteg embertől. Igazi életigenlő vigadalmat rendezett az Expresszóban a MazsiMó-GypsiMó, akik annyira élték a veszprémi hangulatot, hogy a showcase program után még órákig örömzenéltek a Papírkutyában. 

A Konferencia második napját az egyetlen angol nyelvű, a Zene és nagyvilág című beszélgetés nyitotta, Kádár Tamás kérdezte a Zoomon bejelentkező Tamara Kamińska (Music Export Poland), Peter Baroš (Szlovén Kulturális Minisztérium) és Náray Márton (SoundCzech) meghívottakat arról, hogyan kezelik a poszt-covid és jelenlegi inflációs- és energiaválság-krízist a zeneiparban. A kitekintő beszélgetés rengeteg jó példával szolgált. A délelőtt másik érdekes beszélgetése A zene a városi élet szövetében a fenntartható éjszakai élet témáját boncolgatta Décsy Eszter és Süli András vezetésével, a meghívottjai pedig Gál Máté (Ápoló), Manek Gábor (Turbina, Központ), Szép Tamás (Nappali) és Zsendovics Ábel (Szimpla) klubtulajdonosok voltak. A feszes beszélgetés leginkább a döntéshozókkal és klubok környékén lakókkal kapcsolatos problémaköröket, lehetséges megoldásokat járta körül, és bár úgy tűnik, hogy vannak jó példák és üde kivételek (Pécs, Veszprém), a tudatos városi zenei koncepció kialakítása állami, városvezetési oldalról még messze van.

A második nap programja nagyon sűrű volt, sokszor három teremben futottak a beszélgetések párhuzamosan, nehéz volt választani. Volt szó a mulatós zenei szektor dinamikájáról, előadás a futurisztikus, de már ma “kézzelfogható” metaverzumról és jövőről, flexibilis jegyértékesítésről, zenei sajtóról, és volt tárgyalástechnika workshop is. Az emberarcú fesztiválokról szóló beszélgetésből kidomborodott, hogy a kis fesztiválok, emberi lépték egyre népszerűbb, köszönhetően részben a pandémiának is.

A Zene és aktivizmus meghívottjai Fehér Gábor (Bohemian Betyars), Jónás Vera (énekes-dalszerző), Kádár Tamás (Sziget) és Lovasi András (Kispál és a Borz) voltak, a pörgős, sokszor politizáló és nagyon jó humorú beszélgetés fókuszában az állt, szabad-e, kell-e politizálni egy művésznek, milyen véleményével állhat vagy álljon ki egy zenész, és végül úgy zárult, hogy még órákig lehetett volna folytatni. Az könnyűzenei oktatás minden évben visszatérő térő témája a Konferenciának, ám idén is sötét képet festettek arról, beépíthető-e az állami oktatási rendszerbe. Szintén érdekes beszélgetés volt a Zene és mozgókép, a filmes, reklámzenés, alkalmazott zenei világról, valamint az Online világ és valóság, mely az influenszerek, social media és újkommunikációs eszközök témáját vizsgálta B. Nagy Réka (influenszer), Dezsényi Eszter (Universal), Lil Frakk (Hip hop előadó) és Paczári Viktor (zenész) meghívottakkal.

A konferencia záróakkordja és egyben megkoronázása az első Music Hungary-díj gálája volt, melynek Csepelyi Adrienn és Hajós András voltak a házigazdái. A Szövetség célja a díj alapításával a szakmai elismerés mellett az is, hogy nagyobb figyelem irányuljon a zenei életben dolgozó minden szakemberre és a zenei élet egységes szövetére. A díjakat a Music Hungary Szövetség elnöksége, Weyer Balázs elnök, Kádár Tamás társelnök, Süli András elnökségi tag és Temesi Bertalan korábbi elnökségi tag adták át, nyolc kategóriában. A Backstage-díjat a három fős Supermanagement kapta, a Showtime-díjat Krúbi Krúbileum produkciója, a Vizuál-díjat a sinco néven alkotó Bátori 'Jim' Gábor fotós, az Innováció-díjat pedig a Magyar Zene Háza Hangdimenziók c. kiállítása és Hangdómja. A Pro-díjat munkásságáért Jehan Paumeronak (Believe), a Média-díjat a nemrégiben elhunyt Lénárd Lászlónak, az Inspiráció-díjat pedig a noÁr Mozgalomnak ítélték oda, a határterületek metszéspontján alkotóknak alapított Crossover-díjat pedig Prieger Zsolt kapta zenés irodalmi estjeiért.

A díjátadó után még nem ért véget az este, a showcase erre a napra is kiváló zenei élményeket tartogatott; egy szál gitárral Hegedűs Józsi bűvölte el közönségét egy nagyszerű és autentikus performansszal. A Fiúk pedig berobbantották a hangulatot, azt is megmozgatva, akik még nem élték a szerda estét. A Mordái egyedi hangzása és különleges hangulatában pedig olyan pszichedelikus köntösbe csomagolva hallhattunk magyar népdalokat, ahogy még sosem. A showcase fesztivál elsődleges célja, hogy találkozási pontot biztosítson a hazai zenei színtér szakemberei és a legaktuálisabb magyar előadók között, ami a szakmai közönség reakcióját látva sikerült is.

 

Music Hungary 

Kapcsolódó

Sziget 2024: idén is várja az önkénteseket a fesztivál Cikk

Sziget önkéntesek Akit érdekel a koncertek és fesztiválok világa, kíváncsi, hogy néz ki a Sziget már a nyitás előtt, részese szeretne lenni egy nagy fesztivál összetett „gépezetének”, már jelentkezhet a Fesztivál Önkéntes Központ programjába. A Fesztivál Önkéntes Központ (FÖK) idén már tizenkettedik alkalommal vár

2024-ben Dömösön folytatódik a Szeláví! Fesztivál története Cikk

Szeláví! Fesztivá 2024 Barátok, nyáresti koncertek, koccintás az élet apró örömeire és kirándulások a Dunakanyar egyik legszebb helyén, Dömösön. Sátrazás a csillagok alatt, három nap önfeledt szabadság: idén is várja a kikapcsolódni vágyókat a Szeláví! Fesztivál. Június első hétvégéjén indítja a nyári fesztiválok sorát

2024-ben is fesztiváldömpinget hoz a Nagyon Balaton Cikk

Nagyon Balaton 2024 Több mint egy évtizedes fennállása óta a MOL Nagyon Balaton a hazai turizmus egyik legfontosabb védjegyévé vált. Az alapítók fontos feladatuknak tekintik, hogy a hazai és külföldi látogatók a sokszínű kulturális és gasztronómiai kínálat ismeretében szeressenek bele, látogassák meg és térjenek viss

Közel 100 nyeremény a 2024-es Fülesbagoly Tehetségkutató-sorozatban Cikk

Fülesbagoly 2024 Számtalan újítással rendezik meg az idei Fülesbagoly Tehetségkutató-sorozatot, és minden eddiginél nagyobb nyereményeső hullik a döntős zenekarokra. A könnyűzenei versenyt ezúttal is Debrecenben, Martonvásáron, Budapesten és Keszthelyen rendezik meg. Utóbbi helyszínen a szervezők és a város idén e