Félidőnél és 70 000 látogatónál jár az idei Művészetek Völgye Hír
Hirdetés
Még nem késő elindulni a Művészetek Völgyébe Kapolcsra, Taliándörögdre és Vigántpetendre, hogy részt vehessük az ország legnagyobb összművészeti fesztiválján, ahol hajnalig tart a táncház, a reggel jógával indul, a nagyszínpadon pedig még olyan előadókra tombolhatunk, mint Csík-Presser-Karácsony közös produkciója, a Carson Coma, a Blahalouisiana, a Punnany Massif, a Bagossy Brothers Company, a fesztivált pedig a Quimby zenekar koncertje zárja július 30-án.
Erősen indult a Művészetek Völgye Fesztivál, ahol több helyszínre is kikerülhetett a megtelt tábla: megtelt a nézőtér Zorán csillagfényes koncertjén a Cirque du Tókertben, a Bohemian Betyars, az Elefánt és a 30Y a Panoráma Színpadon, a Besh O Drom a Világzene Udvarban, valamint a Színház Színpad, az új Színház Színpad Templom és a Momentán Udvar előadásai is rendre teltház előtt futnak, ahogy a Póka Udvar és a Petőfi Udvar koncertjei és a Petőfi Kulturális Ügynökség irodalmi programjai is.
A közönség bevette a fesztivál új tereit is: a taliándörgödi Lőtéren a koncertek mellett a nappali workshopok is népszerűek, a látogatók élvezik az új helyre költözött Harcsa Veronika Udvar természetközeli nyugalmát vagy éppen a Völgy legapróbb helyszínének számító MókusKert Udvar lélekhez szóló előadásait. A napsütés elől jó védelmet biztosítanak a patakpart fái, a parton sétálgatva pedig a kézművesek szívvel-lélekkel készült portékáit is felfedezhetjük. Az első öt napban 70 ezer ember látogatott el a Művészetek Völgyébe.
A következő öt napban sincs megállás: a Panoráma Színpadon köszönthetjük a Csík-Presser Karácsony a Dal a miénk 2.0 – Új dalokkal újratöltve előadást, a Margaret Islandet, a Belgát, az idén 20 éves Punnany Massif különleges Völgy Special koncerttel érkezik, fellép még a Lóci játszik, a Carson Coma, a fesztivál félidei videójában is szereplő Blahalouisiana, az Irie Maffia, a Budapest Bár, a 10. születésnapját ünneplő Bagossy Brothers Company és három év után ismét a nagyszínpadon bulizhatunk a Quimby koncertjére is.
A Cirque du Tókertben többek közt még olyan produkciókat élvezhet a közönség, mint a Danubia Zenekar vagy az Állami Operaház koncertje, Dés László Így öten! c. előadása, de itt nézhetjük meg Kiss V. Balázs illuzionista és a Duda Éva Társulat műsorát is.
A Lőtérről mától indul a Közlekedési Múzeum Ikarus 311-es retró Zenélő Busza, amelyen Bérczesi Robi, a Punnany Massif, a Carson Coma, a Platon Karataev és a Bagossy Brothers Company is muzsikál majd, miközben a busz körbe gurul a fesztiválon. A Lőtéren lép fel majd az osztrák Cari Cari is, itt adja utolsó koncertjét a Middlemist Red és itt játszik a holland Slagwerk den Haag is, akik a fesztiválon gyűjtött szemét segítségével fognak zenélni. A Magyar Jazz Szövetség Udvarában pedig kedden kezdődik a Magyar Jazz Ünnep is, ahol a koncertek mellett a műfajról is tanulhatunk.
A gyerekeknek szól majd a VEB2023 projekt keretein belül megvalósuló Szörnyek és sellők zenés mesedarab, amelyet a balatoni strandok után most Kapolcson is bemutatnak. Szintén a legkisebbeket várják az idén indult és már most sokak kedvencévé vált Családi Kultúrtérbe is, ahogy a Kaláka Versudvarba is.
A Művészetek Zöldjében kicsik és nagyok játékos módon tanulhatnak a környezetvédelemről és a fenntarthatóságról. A fesztivál a környezettudatos szemléletmódot a gyakorlatba is átemelve arra bátorít mindenkit, hogy autó helyett közlekedjen a Völgy falvak között Csigabusszal, amely a környező településekkel is összeköti a fesztivált Veszprémtől Tapolcáig. A vonattal érkezőknek jó hír, hogy a Művészetek Völgyére is érvényes a Veszprém-Balaton 2023 EKF rendezvénysorozatra szóló kedvezmény, azaz 2023 Ft-ért válthatnak a látogatók vonatjegyet a Völgybe.
A fesztivál teljes programja elérhető a www.muveszetekvolgye.hu oldalon, valamint a Művészetek Völgye Fesztivál mobilapplikációban is.
Művészetek Völgye
Kapcsolódó
Sziget 2025: 0-24 órás élménykínálat idén ...ja, és nem drágul a sör! Hír
Új fejezet nyílik a Sziget életében, megőrizve a különleges atmoszférát és a változatos programokat, miközben látványos újításokkal is várják a látogatókat. A fesztivál megújult programstruktúrával, kreatív megoldásokkal és 0-24 órás élménykínálattal készül. Több helyszín költözik, miközben a fesz
Teljes a Művészetek Völgye 2025-ös programja Hír
Július 18. és 27. között már 34. alkalommal vár mindenkit az ország legnagyobb összművészeti fesztiválja, a Művészetek Völgye, amely az idei évben a Visa, a világ egyik vezető digitális fizetési szolgáltatója főtámogatásával valósul meg. A Kapolcs, Taliándörögd, Vigántpetend hármas 10 napon át a m
Akciós és újra elérhető koncertjegyek - Májusban jön a Live Nation Koncert Hét 2025 Hír
Nincs még meg a nyári programod? A Koncert Héten most összeállíthatod a saját nyári line up-odat, május 5. és 11. között ugyanis olyan világsztárok koncertjeire válthatsz kedvezményesen jegyet, mint a Guns N’ Roses, Lionel Richie, a Queens of The Stone Age vagy éppen Billy Idol. A Live Nation ráad
Mire magad rendbe rakod, elcsesződik a világ - megjelent az Analog Balaton új klipje Hír
A tavaly ősszel megjelent Repedés lemez egyik legegyetemesebb dala, a Rajtad most különleges videóval egészül ki. Az egymást követő, apokaliptikus képek a világvége első és a teljes elengedés utolsó pillanatát mutatják meg; amikor újra tiszta lappal indulhatnánk, de végül csak a teljes káosz jut n