FEZEN 2017 – Egy hét múlva rajt! Cikk

Hirdetés

Kétségtelen, hogy nagyon odatette magát a FEZEN a 20. alkalomra, aminek egyik markáns jele, hogy az augusztus 2. és augusztus 5. között a második x-et ünneplő rendezvényre már a rajt előtt elkelt valamennyi bérlet. A fő ok természetesen az igen jól eltalált, a pop és rock vonalat szépen egyensúlyba tartó fellépősorban leledzik, úgyhogy ki is térünk rá pár szóban!

Rock

Tagadhatatlan, hogy a fesztivál a rock és metal stílus mentén szökött szárba, és már a régi, szeptemberi időpontban is egyre biztosabb kézzel válogatott a külföldi bandák sorából, így nem csoda, ha a 20. szülinapra ez már egy igen erős listát jelent a stílusból. A legendás Alice Copper és az punk rock nagyágyú The Offspring érkezése már önmagában is rendesen pezsdítette a rendezvény rajongóit, de az évfordulóra olyan további bandákat sikerült lajstromra venni, mint a Blind Guardian, a Saxon, a Therion, Glenn Hughes és csapata, Ignite, illetve hazai frontról a Tankcsapdától a Fish!-en át a Don Gattoig megannyi remek zenekart!

Pop és alternatív

Bár a rendezvényen már régóta jelen van a hazai pop és alternatív stílus, de a vonulat igazán nagy külföldi nevei csak az elmúlt években kezdtek feltűnni, viszont 2017-re pont sikerült a közönségnek e vonalon is egy nyelvcsettintős válogatást kínálni, hiszen itt lesz egy óriási, fenékriszálós koncerttel Shaggy, a hazai közönség buli-kedvence Scooter, eredeti felállással a legendás House Of Pain és balkán ízű őrülettel a Russkaja. A magyar oldalról pedig itt is egy elég kerek felhozatalt kapunk a Halott Pénztől a Cloud 9+-on át a Lóci játszik-ig.

Bár a bérletre már keresztet vethet, aki nem lépett időben, napijegyekre még korlátozott számban szert lehet tenni, ezekért jelenleg normál áron 8690 Ft-ot, diákként 4990 Ft-ot, 8-14 év közötti gyereknek (nyilván felnőtt kísérettel) pedig 3900 Ft-ot kell fizetni. Ha pedig kempingezni szeretnétek, ne felejtsetek el regisztrálni az érvényes jegyetekkel az erre dedikált oldalon! 

FEZEN 2017 jegyelővétel és további részletek >>>

 

Szöveg: Fesztiválok Városa

  

Kapcsolódó

SopronFest: egy héten át ünnepel a Várkerület Cikk

SopronFest 2025   A SopronFest a pünkösdi hétvégén, június 6. és 8. között rengeteg koncerttel, hazai és világsztárokkal, podcastekkel, vetítésekkel, gasztronómiai programokkal és művészeti tárlatokkal várja a közönséget. A fesztivál egyik legfontosabb értéke az urbánus tematika, május 29-től az egész város élette

Budapest Park 2025: Will Smith, QOTSA, Billy Idol, Sofi Tukker, Die Antwoord, Avenged Sevenfold, Hurts, Skillet, Alanis Morissette és még sokan! Cikk

Budapest Park - Indul a 2025-ös szezon Az innováció mindig is a Budapest Park egyik legnagyobb erőssége volt – szinte már természetes, hogy évről évre újdonságokkal készülnek a látogatóknak. Idén a színpadkép és a program is minden eddiginél erőteljesebben tükrözi a grandiózusságot. A nagyszínpad nemcsak látványosabb, de karakteresebb

Víkingúr Ólafssonon, Diana Krall, Jung Jae-il és Antonio Pappano is a Müpa fellépői lesznek 2025-ben Cikk

Diana Krall - Öt kontinens szupersztárjai érkeznek a Müpába A Müpa az elmúlt két évtizedben igazi kulturális találkozóponttá vált, a művészek és a közönség számára egyaránt. Nem lesz ez másként 2025 második felében sem, amikor a világ szinte minden tájáról érkeznek fellépők, a karmesterlegenda Sir Antonio Pappanótól a zongoristazseni Víkingúr Ólafssonon va

2025-ben is várja az önkénteseket a Sziget Fesztivál Cikk

Sziget Fesztivál önkéntesek A Fesztivál Önkéntes Központ (FÖK) idén immár tizenkettedik alkalommal várja az önkéntesek jelentkezését, akik segítségükkel hozzájárulnak a Sziget és megannyi más hazai fesztivál vagy arénás koncert megvalósításához. „Önkéntesként egy teljesen új szemszögből élheted át a fesztivált, miközben e