Sikerrel zárult az idei Budapest Ritmo is! Hír
Vasárnap ért véget a Budapest Ritmo, a Hangvető és CAFé Budapest közös világzenei fesztiválja, amely Közép- és Kelet Európa legjelentősebb rendezvénye a műfajban. A rendezvény második kiadása minden tekintetben beváltotta a tavalyi első rendezvény sikere után megemelkedett várakozásokat.
Hirdetés
A Budapest Ritmo elsődleges célja, hogy a felfedezések fesztiválja legyen: új előadókkal ismertesse meg a budapesti közönséget, új nemzetközi lehetőségekhez juttassa a magyar és a közép-kelet európai művészeket és katalizátora legyen regionális művészi és zeneipari együttműködéseknek. Idén kilenc magyar és tizenegy egyéb országból érkező, közép-kelet európai művész mutatkozott be a showcase-napon, a fesztiválra pedig további tizenhárom országból is érkeztek előadók. A szakmát a magyar szakemberek mellett szlovák, cseh, lengyel, szerb, albán, észt, orosz, román, bolgár, szlovén, belga, olasz, francia, holland, spanyol, portugál, brit, finn, kanadai, egyesült államokbeli és malajziai fesztiválszervezők, lemezkiadók, promoterek és újságírók képviselték.
Míg azt, hogy a közönség milyen új előadókat fedezett fel magának elsősorban, azt elsősorban Chassol, az Aurora vagy az Amparanoia koncertjén a csillogó szemekből lehet lemérni, a nemzetközi szakmai siker mércéje sokkal konkrétabb: fesztiválmeghívásokban, lemezszerződésekben, menedzsment-megállapodásokban, új együttműködésekben mérhető. Ebből a szempontból kiemelkedően sikeresnek bizonyult a Budapest Ritmo: noha a majdan megvalósult üzletek száma nehezen jósolható meg, csupán a közvetlen visszajelzésekből a szervezők mintegy 75 konkrét fesztivál- és koncertmeghívást regisztráltak, miközben lemezkiadói- és új ügynökségi szerződések is szerepelnek a résztvevők által jelzett tervek között.
A legnagyobb szakmai érdeklődést Lakatos Mónika új, Romanimo című, oláh cigány hallgatókból összeállított műsora váltotta ki, de a Söndörgő és az Amsterdam Klezmer Band együttműködése, Lajkó Félix és a Volosi közös produkciója, Miczura Mónika visszatérése a Yallah Bye! projekt keretében is komoly érdeklődést váltott ki, míg a feltörekvő tehetségek közül a Csángálló, a Meszecsinka és az Etnorom is számos fesztiválmeghívásra számíthat a jövő évben.
A fentieken túl a Budapest Ritmo-n több új szakmai program is elindult. Új együttműködés alakult a régió világzenei fesztiváljai között a műsornaptárak és a turnézó fellépők összehangolására. A Hangvető által még 2014-ben életre hívott visegrádi országok közötti, mára már napi szintű együttműködés után idén balkáni irányban is hasonló hálózat alakult művészek, rendezvényszervezők, menedzserek, kiadók között, amelybe a térség következő években esedékes Európa Kulturális Fővárosai is bekapcsolódnak – közülük Újvidék (2021) be is mutatkozott a Budapest Ritmo konferencia- és fesztiválprogramjában míg Plovdiv (2019) és Rijeka (2020) tavaly, Temesvár (2021) pedig jövőre mutatkozik majd be. A résztvevők számítanak a 2023-ban esedékes majdani magyar kulturális főváros részvételére is a programban.
A konferenciaprogramjában ezenkívül három kiemelkedő nemzetközi zeneoktatási gyakorlat, a finn Sibelius Academy, a chicagoi Old Town Folk Music School és a World Music School nemzetközi hálózata is bemutatkozott.
A Budapest Ritmo idén elindított életműdíját első alkalommal Ben Mandelson, a WOMEX alapítója, a „world music” kifejezés egyik megálmodója és egyben nagyszerű zenész, producer kapta. A díjat minden évben egy olyan szakembernek ítélik majd oda, aki egyszerre tett sokat a világzenéért globális léptékben, miközben erősen kötődik a Közép- és Kelet-Európai térséghez és kiemelkedő mértékben Magyarországhoz is. Ben Mandelson 1986 óta jár rendszeresen Magyarországra, és az Ökrös együttes első WOMEX-meghívásától kezdve a Söndörgő Tamburocket című lemezének produceri munkálataiig számos magyar vonatkozású sikernek volt a részese.
Jövőre ismét vár a Budapest Ritmo az Akvárium Klubban október 4-7. között.
Sajtóanyag: Budapest Ritmo
Kapcsolódó
Akciós és újra elérhető koncertjegyek - Májusban jön a Live Nation Koncert Hét 2025 Hír
Nincs még meg a nyári programod? A Koncert Héten most összeállíthatod a saját nyári line up-odat, május 5. és 11. között ugyanis olyan világsztárok koncertjeire válthatsz kedvezményesen jegyet, mint a Guns N’ Roses, Lionel Richie, a Queens of The Stone Age vagy éppen Billy Idol. A Live Nation ráad
Mire magad rendbe rakod, elcsesződik a világ - megjelent az Analog Balaton új klipje Hír
A tavaly ősszel megjelent Repedés lemez egyik legegyetemesebb dala, a Rajtad most különleges videóval egészül ki. Az egymást követő, apokaliptikus képek a világvége első és a teljes elengedés utolsó pillanatát mutatják meg; amikor újra tiszta lappal indulhatnánk, de végül csak a teljes káosz jut n
A Palaye Royale melegít az Avenged Sevenfold előtt a Budapest Parkban Hír
A Los Angeles-i trió legújabb, Death or Glory című lemezével szántja fel a színpadot az Avenged Sevenfold régóta várt budapesti koncertje előtt június 19-én a Budapest Parkban.
A lendületes Los Angeles-i Palaye Royale nem ismeretlen hazánkban, hiszen tavaly is önálló koncerttel jártak nálunk, mo
Iggi Kelly, a Kelly Family egyik tagjának fia melegít be Lionel Richie előtt Hír
Lionel Richie Say Hello To The Hits 2025 elnevezésű turnéjával július 17-én érkezik az MVM Dome-ba, ma pedig bejelentették az előzenekart is: Lionel Richie koncertje előtt a fiatal és tehetséges Iggi Kellyt hallhatjuk majd, aki édesanyja, a Kelly Family-ből ismert Patricia Kelly nyomdokaiba lépve