Strand Allstars: elkészült a Mama kérlek 2020-as változata Cikk

Hirdetés

Anyák napjára készülve hazánk négy, ikonikus zenei alakja közösen dolgozta fel Bródy János: Mama kérlek című dalát. Rúzsa Magdi, Lábas Viki, Járai Márk és Horváth Tamás a STRAND Fesztivál felkérésére állt mikrofon elé, hogy több tízezer fesztiválozó nevében mondjanak köszönetet minden anyukának. A STRAND ALLSTARS klipje pár nappal Anyák napja előtt, április 27-én debütált. A MOL és az Együtt az Autistákért Alapítvány a kliphez kapcsolódóan autista gyerekeket egyedül nevelő anyukákat támogat.

Május első vasárnapja, Anyák napja egyben a tavasz egyik legfontosabb családi ünnepe, amikor mindenki az anyukájára gondol. A STRAND Fesztivál szervezői ezúttal négy, ikonikus magyar művészt kértek fel, hogy velük együtt, több tízezer fesztiválozó nevében mondjanak köszönetet minden anyukának. „Évek óta boldogan tapasztaljuk, hogy a STRAND Fesztivál túl azon, hogy egy élményekkel teli Balaton-parti nyaralás, egy olyan esemény is egyben, ahol a fesztiválozók és a szüleik is remekül érzik magukat. Gyakori, hogy a már felnőtt gyerekek és az anyukák-apukák együtt érkeznek ide, akárcsak egy családi nyaralásra, de arra is bőven látunk példát, amikor fiatal párok hozzák magukkal a gyerekeiket. Ez adta az ötletet, hogy a STRAND vendégei nevében Bródy János gyönyörű dalát feldolgozva mondjunk köszönetet minden anyukának.” – mondta el Lobenwein Norbert, a MOL Nagyon Balaton alapítója, a feldolgozott dal producere.   

Mama kérlek egy negyven éves sláger, a 2020-as feldolgozásban résztvevők, Rúzsa Magdi, Lábas Viki, Járai Márk és Horváth Tamás kivétel nélkül jóval fiatalabbak a dalnál, melyet Bródy 1978-ban írt Koncz Zsuzsának.
 

„Gyönyörűséges és megható”

 – így fogalmazott Bródy János a Mama kérlek 2020-as változatáról „Számomra rendkívül nagy megtiszteltetés, hogy az én dalommal köszöntik az anyukákat 2020 májusának első vasárnapján. Egy szerzőnek mindig öröm, ha kivételes tehetségű előadók éreznek rá a dalba sűrített mondanivalóra, és a STRAND Fesztivál felkérése garancia volt a feldolgozás minőségére. A zenei alap a Margaret Island műve, akik mindig jó érzékkel nyúltak az általam írt dalokhoz, és ebből a felvételből is kiderül, hogy milyen kiváló muzsikusok. És hát az énekhangok is elbűvölőek.” – mondta el a szerző.


 

Az énekesek nem találkoztak egymással

A STRAND ALLSTARS tagjai, Lábas Viki, Rúzsa Magdi, Horváth Tamás és Járai Márk a dal születése során nem is találkoztak egymással, a felvétel eredetileg tervezett időpontját a koronavírus járvány miatt le kellett mondaniuk, a dal és a videóklip a művészek otthonában, házi stúdiójában készült. A klipben az előadók gyerekkori fotói és a STRAND Fesztivál életképei váltják egymást. A zenei alapot Törőcsik Kristóf és Füstös Bálint, a Margaret Island tagjai készítették.

„Kiskorom óta ismerem ezt a dalt és beivódott már rég az emlékezetembe. Bródy egyik legszebb dala a sokból, és szeretem benne a kérdésfeltevéseket, hogy az anya tényleg ilyen gyereket szeretett volna, tényleg erre vágyott-e, nekem mindig kicsit keserédes hangulatom lesz tőle a csavarok miatt, de ettől tud velejéig igaz és őszinte is lenni.” – mondta el Lábas Viki„Köszönöm az anyukámnak, hogy elviselte a nem hétköznapi habitusomat, természetemet, és ezt kezelni is tudta mindig, akármilyen nehéz helyzetek is adódtak, ő mindig mindent megoldott és mi semmi rosszat, szomorúságot nem éreztünk rajta. Azt üzenném neki, hogy tartson ki mindig, vigyázzon magára, és szeresse magát egyre jobban, mert megérdemli a boldogságot.”

„Már ötödik hete Fonyódon vagyunk, így csak annyit üzennék az anyukámnak, hogy alig várom, hogy újra találkozzunk és megölelhessem.” – tette hozzá Füstös Bálint„Az én anyukám külföldön él már egy ideje, így a mostani helyzetre való tekintettel még inkább kérdéses, hogy mikor tudunk újra találkozni, de ezúton is puszilom és ölelem.” - fogalmazott Törőcsik Kristóf, a Margaret Island harmadik tagja.

“Engem ez a dal leginkább arra ébreszt rá, hogy minden ember tényleg egy kis külön világ vagy bolygó. És az anyák nélkül, ez a sok pici-pici világ nem volna. Se a szép pillanatok, örömök, vagy éppen bánatok, amikre majd egyszer öregen jó lesz visszanézni. Anyának lenni talán a legbonyolultabb dolog a világon, és miközben a világ szinte mindig fáradt, egy anya nem lehet az soha.” - fogalmazott Rúzsa Magdi, aki egy megható üzenetet szánt az édesanyjának: „Az én anyám olyan ember, aki akkor adott azt hiszem a legtöbbet, amikor semmije se volt. Olyat adott, amit nem lehet kézzel megfogni, de értékesebb mindennél. Fogta azt a valamit, beletette a szívembe, és azóta ott dobog bennem, amíg csak élek, ha egyszer lesz gyerekem, bízom benne, hogy ezt a valamit majd én is oda tudom neki adni. Anyám sose kért tőlem semmi mást, csak azt, hogy legyek jó ember.”

„Bevallom, ezt a dalt én sosem éreztem magaménak, hiszen elváltak a szüleim kiskoromban, és én édesapámmal maradtam, de a projekt kapcsán, illetve a régi képek előkeresése következtében beugrottak olyan emlékek és történetek, amik meghatározták a dal készítése közbeni hangulatomat.” – meséli Járai Márk, aki egy nagyon kedves dalnak, és szép gesztusnak tartja, hogy anyák napja tájékán a STRAND szervezői ezzel kedveskednek az anyukáknak. „Ígérem anyunak, hogy ezentúl gyakrabban hívom majd fel!” – tette hozzá mosolyogva.

 “Mindig próbálok arra törekedni, hogy a dalaimmal olyan üzenetet adjak át, aminek súlya van, ami megnyom belül egy gombot. Olyasmi, amivel tudunk azonosulni. Na, ez a dal pont ilyen: mély és tiszta.”  - meséli Horváth Tamás.  “Én sajnos már nem beszélhetek Édesanyámmal, mert elhunyt, de akkor is üzennék neki. Mégpedig azt, hogy úgy élem az életem, ahogy megígértem neki, s talán még annál is jobban. Köszönöm, hogy esélyt adott arra, hogy elérhessem az álmaim, és egy olyan életet élhessek, amire mindig vágytam. Örökké hálás leszek, mert megtanított arra, hogy nincs mitől félnem.” – tette hozzá.
 

A MOL és az Együtt az Autistákért Alapítvány autista gyerekeket egyedül nevelő anyukákat támogat

A STRAND ALLSTARS dala kapcsán a MOL és az Együtt az Autistákért Alapítvány autista gyerekeket egyedül nevelő, hátrányos helyzetben lévő anyukákat támogat. „Mondd el dallal, amit most személyesen nem lehet! Köszöntsd fel édesanyád ezzel a videóval, és segíts autizmussal élő kisgyermekek anyukáinak!” A MOL és az Alapítvány minden egyes klip megtekintés után 1 Ft-tal támogatja a kezdeményezést.  Céljuk, hogy egy hét alatt, anyák napja éjfélig a YouTube megtekintések száma lehetőség szerint elérje a 2 milliós számot. Ebben az esetben tíz anyukát tudnának támogatni 200.000 Ft értékben.

„A MOL a Nagyon Balaton programsorozat támogatójaként állt a kezdeményezés mellé, hiszen a gyermekek ügye nekünk is szívügyünk, azoknak az anyáknak pedig, akik különleges bánásmódot igénylő gyermeket nevelnek, külön köszönet jár. Minket a törődés hajt – most is a világméretű járványhelyzetben, a mindennapokban és akkor is, amikor az Autistákért Alapítvánnyal együtt igyekszünk segíteni. Bízom benne, hogy a fesztiválozókkal, zenekedvelőkkel közösen elérjük célunkat.” – mondta Szollár Domokos, a MOL-csoport kommunikációs igazgatója.

Strand Fesztivál 2020 további infók >>>

 

Strand Fesztivál

Kapcsolódó

Végre digitálisan is pörgethetjük a Qualitons új lemezét Cikk

végre digitálisan is pörgethetjük a Qualitons új lemezét A tavaly december óta újra aktív The Qualitons tavasszal telt házas koncerten mutatta be negyedik albumát. A Club Eco Vol I. - The Trail szeptember 20-tól Spotify-on és minden más streaming platformon is meghallgatható. Az anyag kicsit visszanyúl a kezdetekhez, miközben egyedülálló módon honosítja

Pályafutásuk kezdetét idéző bulival ünnepelte új dalának megjelenését a Carson Coma Cikk

pályafutásuk kezdetét idéző bulival ünnepelte új dalának megjelenését a Carson Coma A plusz egy (+1) azt a mindannyiunk számára ismerős érzést feszegeti, amikor valaki nem vesz minket komolyan, inkább csak a "+1 főjeként" gondol ránk. A zenekar jövő heti Budapest Parkos koncertje előtt élőben is bemutatta a dalt egy bensőséges hangulatú bulin a Gödör klubban. Az utóbbi hetekben

Koncertek, vásár és szakmai beszélgetések az Independent Label Fair 2024-en Cikk

Independent Label Fair 2024 Nyolcadik alkalommal rendezik meg az Independent Label Fair-t. A hazai független lemezkiadók népszerűsítésére létrehozott ingyenes eseményen vásár, szakmai beszélgetések, dj-szettek és koncertek is várják a látogatókat szeptember 21-én a Magyar Zene Házában, valamint este a Pontoon-on. Többek közö

Októberben visszatér a zenészek kedvenc dalszerző tábora, a KEMP Cikk

Kemp - Dalszerző Tábor - 2024 A Banana Records kiadó és zenei menedzsment gondozásában megvalósuló eseményt először 2021-ben rendezték meg, és az elmúlt három évben rengeteg ismert zenész, producer, dalszövegíró fordult itt meg, a legkülönfélébb stílusokból. Innen indult például Beton.Hofi Playbánia lemezének néhány dala, de i