Sziget 2017 - Somló Tamás emlékkoncert a mínusz 1. napon Hír

Életművének legmarkánsabb darabjait csokorba kötve, egy nagyszabású koncerttel emlékeznek meg barátok, kollégák, pályatársak a tavaly elhunyt Somló Tamásról, aki most töltené be 70. életévét. A „Somló Cirqsz” a Sziget mínusz 1. napján, augusztus 9-én várja a nagyérdeműt, a Magic Mirror sátorban. 

Hirdetés


Idén töltené hetvenedik életévét Somló Tamás énekes, basszusgitáros, szaxofonos, dalszerző, artista és jogász. A kiváló zenészt az óriási hatású LGT tagjaként ismerhették legtöbben, de korábban az Omega zenekarban, valamint számos egyéb formációban - mint az Atlas, a Kex vagy a Non-Stop zenekar - is játszott. A tavaly elhunyt művészről méltó módon szeretne megemlékezni a család és a magyar zenész szakma, ezért egy nagyszabású koncerttel készülnek a Sziget első napján. 

A Modern Art Orchestra egy jazz és kortárs zenei big band, mely Fekete-Kovács Kornél trombitaművész és zeneszerző alapításával jött létre. A formáció zenei műhelyként működik, otthona a mai magyar jazz és komolyzenei szcéna legkiemelkedőbb tanárainak, tehetségeinek, muzsikusainak. Ez alkalommal a MAO több zeneszerző tagja, közöttük a művészeti vezető Fekete-Kovács Kornél is vállalkozott arra a megtisztelő feladatra, hogy Somló Tamás életművéből szemelvényeket áthangszereljenek, illetve a produkció zenei alapját adják az előadásokon is. Örömmel vetették bele magukat a "Nem adom fel", a "Gondolsz-e rám?", az "Ugye mi jó barátok vagyunk?" és további körülbelül húsz híres nóta átírásába. A MAO kiváló zenészeiből álló 8 tagú zenekar kíséri majd a színpadon többek között Tóth Verát és Tóth Gabit, Dés Lászlót, Geszti Pétert, Bródy Jánost, Charlie-t, az Animal Cannibals-t, az Ivan and the Parazol-t, Gerendás Pétert, de feltűnik majd a Roy és Ádám, Peter Ogi, Mohamed Fatima és a Mary Popkids valamint sok pályatárs, barát és kolléga is és természetesen a családtagok is részt vesznek majd a koncerten. A Somló Cirqszt Novák Péter állítja színpadra, műsorvezető pedig Tilla lesz. 

Fellépők:

  • Charlie
  • Animal Cannibals
  • Geszti Péter
  • Tóth Vera és Gabi
  • Frenreisz Károly
  • Gerendás Péter
  • Vitaris Iván (Ivan And Parazol)
  • Fatima
  • Kama (Mary Popkids)
  • Peter Ogi
  • Blahaluisana: Schoblocher Barbara, Jancsó Gábor, Pénzes Máté
  • Roy és Ádám + Köves Miklós Pinyó (Piramis)
  • Bornai Tibor 
  • Bródy János Somló gyerekek
  • Moderátor: Tilla
  • Közreműködik: Modern Art Orchestra
  • Rendező: Novák Péter 

 

Sziget 2017 további részletek és jegyelővétel >>>

 

Szöveg: Sziget Fesztivál

Kapcsolódó

Teljes a Művészetek Völgye 2025-ös programja Hír

Művészetek Völgye 2025 - Franz Ferdinand live Július 18. és 27. között már 34. alkalommal vár mindenkit az ország legnagyobb összművészeti fesztiválja, a Művészetek Völgye, amely az idei évben a Visa, a világ egyik vezető digitális fizetési szolgáltatója főtámogatásával valósul meg. A Kapolcs, Taliándörögd, Vigántpetend hármas 10 napon át a m

Akciós és újra elérhető koncertjegyek - Májusban jön a Live Nation Koncert Hét 2025 Hír

Live Nation Koncerthét 2025 Nincs még meg a nyári programod? A Koncert Héten most összeállíthatod a saját nyári line up-odat, május 5. és 11. között ugyanis olyan világsztárok koncertjeire válthatsz kedvezményesen jegyet, mint a Guns N’ Roses, Lionel Richie, a Queens of The Stone Age vagy éppen Billy Idol. A Live Nation ráad

Mire magad rendbe rakod, elcsesződik a világ - megjelent az Analog Balaton új klipje Hír

Megjelent az Analog Balaton új klipje A tavaly ősszel megjelent Repedés lemez egyik legegyetemesebb dala, a Rajtad most különleges videóval egészül ki. Az egymást követő, apokaliptikus képek a világvége első és a teljes elengedés utolsó pillanatát mutatják meg; amikor újra tiszta lappal indulhatnánk, de végül csak a teljes káosz jut n

A Palaye Royale melegít az Avenged Sevenfold előtt a Budapest Parkban Hír

A Palaye Royale lesz az Avenged Sevenfold előzenekara   A Los Angeles-i trió legújabb, Death or Glory című lemezével szántja fel a színpadot az Avenged Sevenfold régóta várt budapesti koncertje előtt június 19-én a Budapest Parkban. A lendületes Los Angeles-i Palaye Royale nem ismeretlen hazánkban, hiszen tavaly is önálló koncerttel jártak nálunk, mo