Sziget 2018 - Exkluzív lesz a Mumford & Sons, új headliner hétfőn! Hír

Hirdetés

A minap több aktuális világsztárt jelentett be a Sziget a Nagyszínpad headliner sorába, köztük a folkosból alternatív rock felé tendáló Mumford & Sons-t. Marcus Mumford 2007-ben alapította meg együttesét, alig két év múlva első lemezükkel fénylő üstökösként robbantak be a nemzetközi zenei élet legjobbjai közé, az Egyesült Királyságban négyszeres, az Egyesült Államokban kétszeres platinalemez lett. Második lemezükből, a Babelből pedig már több mint egymillió példányt adtak el és megannyi slágerlista tolta az élvonalba. A 2013-as Grammy-díjátadón, a Babel elnyerte az év albuma címet. 2013-ban megkapták továbbá a Brit Award legjobb brit banda díját is. Harmadik lemezükön, a Wilder Mind hanghordozón már “bendzsó nélkül, bőrdzsekiben” játszottak, azaz lefordultak a folkos útról, átnyergelve az indie-rock pályára.

Most pedig szerte Európában csak Budapesten hallhatja őket a fesztiválozó közönség egy exkluzív koncert erejéig. Közben a Sziget háza tájáról érkező hírek alapján úgy tűnik, hogy jövő hétfőn (29-én) egy újabb főműsoridős sztárt jelentenek be a Sziget Nagyszínpadára

Sziget 2018 jegyelővétel >>>

Sziget 2018 diákjegyek >>>

 

Sajtóanyag: Sziget Fesztivál

Kapcsolódó

Akciós és újra elérhető koncertjegyek - Májusban jön a Live Nation Koncert Hét 2025 Hír

Live Nation Koncerthét 2025 Nincs még meg a nyári programod? A Koncert Héten most összeállíthatod a saját nyári line up-odat, május 5. és 11. között ugyanis olyan világsztárok koncertjeire válthatsz kedvezményesen jegyet, mint a Guns N’ Roses, Lionel Richie, a Queens of The Stone Age vagy éppen Billy Idol. A Live Nation ráad

Mire magad rendbe rakod, elcsesződik a világ - megjelent az Analog Balaton új klipje Hír

Megjelent az Analog Balaton új klipje A tavaly ősszel megjelent Repedés lemez egyik legegyetemesebb dala, a Rajtad most különleges videóval egészül ki. Az egymást követő, apokaliptikus képek a világvége első és a teljes elengedés utolsó pillanatát mutatják meg; amikor újra tiszta lappal indulhatnánk, de végül csak a teljes káosz jut n

A Palaye Royale melegít az Avenged Sevenfold előtt a Budapest Parkban Hír

A Palaye Royale lesz az Avenged Sevenfold előzenekara   A Los Angeles-i trió legújabb, Death or Glory című lemezével szántja fel a színpadot az Avenged Sevenfold régóta várt budapesti koncertje előtt június 19-én a Budapest Parkban. A lendületes Los Angeles-i Palaye Royale nem ismeretlen hazánkban, hiszen tavaly is önálló koncerttel jártak nálunk, mo

Iggi Kelly, a Kelly Family egyik tagjának fia melegít be Lionel Richie előtt Hír

Iggi Kelly, a Kelly Family egyik tagjának fia melegít be Lionel Richie előtt Lionel Richie Say Hello To The Hits 2025 elnevezésű turnéjával július 17-én érkezik az MVM Dome-ba, ma pedig bejelentették az előzenekart is: Lionel Richie koncertje előtt a fiatal és tehetséges Iggi Kellyt hallhatjuk majd, aki édesanyja, a Kelly Family-ből ismert Patricia Kelly nyomdokaiba lépve