Sziget 2022: már megy a Civil Sziget jelentkezés Hír

Civil Sziget 2022

Hirdetés

Augusztusban ismét Sziget Fesztivál, és ahogy már megannyi éve, a szervezők idén is várják a Civil Szervezetek jelentkezését. Határidő: május 29.

A Sziget Szervezőiroda pályázatot hirdet civil szervezetek számára a Sziget Fesztivál Civil Sziget programhelyszínén való megjelenésre. Pályázatot nyújthatnak be azok a - legalább egy éve működő – civil szervezetek (egyesületek, alapítványok), amelyek tevékenysége elsősorban a 16-35 éves korosztály részvételére, nevelésére, integrációjának segítésére, problémáik megelőzésére, illetve megoldására épül, és amelyek a fesztivál sajátos körülményeihez igazodó programot kívánnak megvalósítani. Olyan programokat várnak, melyek bemutatják a pályázó szervezet mások számára hasznos tevékenységét, törekszenek a szigetlakók aktivizálására, a programokba való bevonására.

A pályázat elbírálása során előnyben részesülnek azok a szervezetek:

  • Amelyek nemzetközi, vagy országos hatáskörűek, magas színvonalú szakmai programot kívánnak nyújtani a fesztivál látogatóinak.
  • Programjukat több nyelven bonyolítják.
  • Amelyek a megjelenésükhöz szükséges belépőjegyek legalább 50%-át saját maguk biztosítják.

Nem pályázhatnak magánszemélyek, profit-érdekelt, illetve politikai szervezetek, valamint zenekarok, előadóművészek.

Civil Sziget 2022 jelentkezés és további részletek >>>

 

Sziget Fesztivál

Kapcsolódó

Egy hét múlva indul a VI. Boglart fesztivál Hír

Egy hét múlva indul a VI. Boglart fesztivál Augusztus 27-én megnyitja kapuit a Boglart fesztivál és tábor a balatonboglári Babel Campben. Az augusztus 30-ig tartó fesztiválon 20 különféle népzenei és világzenei formáció lép fel, zenészek érkeznek Horvátországtól Chileig. A koncertek, a népzenei tábor és a szakmai showcase mellett idén több

SICC az új szezonrajt - Rendhagyó évadnyitás az Akváriumban Hír

Rendhagyó évadnyitó fesztivállal robban be a SICC a budapesti kultúréletbe Színház, koncert, fashion show, jóga, beszélgetések – és egy pompás reneszánsz házibuli. Augusztus 26-án első alkalommal rendezik meg a SICC Összművészeti Fesztivált az Akvárium Klubban, ahol egész délutántól hajnalig egymást érik majd a műfajokon átívelő programok. A SICC Production friss színhá

Megnyílt a grandiózus FÉNYERŐMŰ kiállítás az Inotai hőerőműben Hír

Megnyílt a grandiózus FÉNYERŐMŰ kiállítás az Inotai hőerőműben Új mérföldkő az INOTA projekt történetében: a szervezők már hetekkel a zenei program előtt megnyitották a hatalmas iparterületet a látványos fényinstallációkkal, amiket augusztus 25-ig lehet megtekinteni, majd pedig a nyárzáró fesztivál ideje alatt is. A kiállítás az Erste főtámogatásával jött lét

Megjelent a Margaret Island utolsó dala Hír

Megjelent a Margaret Island utolsó dala A különleges együttműködésből született mű élőben először az október 1-jei Superalbum Nagykoncerten lesz hallható a Budapest Parkban, másnap pedig a zenekar búcsúkoncertjén is elhangzik. A „Csend van” a Superalbum részeként született, amely tíz különböző produkcióban ötvözi a Superar gyermekkórus