Sziget 2022: Q-Dance nyitóbuli, Elrow záróbuli és nevet vált az A38 Sátor Cikk

Sziget 2022 fő zenei helyszínek

Hirdetés

Csiszár Virág, a Sziget nemzetközi booking menedzsere a „nagy” zenei helyszínek programjából adott ízelítőt. Elmondta, hogy a Sziget 2022 világsztárokkal, befutott nevekkel, itthon még nem látott előadókkal, friss, izgalmas, feltörekvő tehetségekkel tér vissza a hosszú szünet után.

Nagyszínpadon például olyan headlinereket vonultatnak fel melyek friss lemezanyagaikat hozzák el. A Kings of Leon tavaly márciusban rukkolt elő új lemezével, ezzel pótolja 2020-ban elmaradt szigetes koncertjét, csakúgy, mint Dua Lipa, aki a tavalyelőtt megjelent, majd Grammy-díjat nyert lemezét hozza el, és nem mellesleg toronymagasan vezeti a Sziget látogatók kívánságlistáját. Ezeket az új anyagokat a mostani turnékon hallhatja majd először a közönség, például a Szigeten. A Nagyszínpad headlinerek között van még az Arctic Monkeys, szintén új hanganyagot ígérve és nagy várakozás előzi meg Justin Bieber koncertjét is, valamint a headlinerek közt szerepel majd Calvin Harris és a Tame Impala is. A Nagyszínpad további fellépői között is olyan nevek szerepelnek, akik több nemzetközi fesztiválon headlinerként lépnek föl 2022-ben, mint például a Bastille, Stromae vagy Lewis Capaldi,  Sam Fender és a friss Grammy-díjas Rüfüs Du Sol.

Újragondolva és exkluzív külsőbe öltöztetve tér vissza a Samsung Colosseum, egy még magasabb szintre léptetve a bulizás fogalmát. A lenyűgöző méretek mellett izgalmas dizájnelemek teszik teljessé a látványt, az élményt pedig tovább fokozza majd a helyszín minden igényt kielégítő hang- és fénytechnikája. A 3000 főt befogadó központi tánctéren belülre épített DJ pult egy gigantikus gladiátort idéz, benne pedig egymást váltják majd a Sziget ideje alatt az alternatív elektronikus műfajok legjobbjai. Az Európában már komoly hírnevet szerzett egyedi helyszínen fellépő művészek sorában ott lesz Ben Klock, Joris Voon, Sasha, Matador vagy Nina Kraviz, Kölsch és - sok további DJ mellett - Seth Troxler.

A Ticketswap Party Aréna hamarosan újabb nevekkel áll elő, de már a korábban bejelentett előadók is sokat ígérnek. Így már biztos, hogy jön Alan Walker, Steve Aoki, Apashe vagy NGHTMRE. Csiszár Virág azt is előre vetítette, hogy az Aréna ad majd helyet a Elrow-nak, ami a hazai közönség közt is ismert és a világon elismert, látványos partysorozat sorozat, köszönhetően a legjobb elektronikus zenéknek és a hihetetlen elképzeléseknek, az őrületes performanszoknak és az izgalmas, szokatlan karaktereknek. Szintén később várhatunk részleteket arról, hogy az Aréna fogadja be a szintén nagy népszerűségnek örvendő holland Q-Dance társaságot, akik rendezvényeiken a tánczene keményebb stílusaira, főleg a Hardstyle-ra, a Hardcore-ra és a Hard Trance-re összpontosítanak.

Új néven éled újjá az alternatív zenei irányzatokat tömörítő – volt A38 – helyszín, a FreeDome, ahol fellép majd - mások mellett az Yves Tumor &Its Band, Riles, Woodkid, Beabadoobee, Caribou, Princess Nokia,  Jungle és a Fontaines D.C.

A booking menedzser elmondta, hogy újragondolták a magyar zene szerepét a Szigeten, melynek első jelei már az idei fesztiválon is mutatkoznak.

„Az a tervünk hosszabb távon, hogy olyan hazai fellépőknek adunk helyet a Nagyszínpadon, melyek egyedi, máshol nem látható produkciókkal készülnek a Szigetre, akár lökést adva ezzel a zenészek nemzetközi sikerének is, illetve a többi helyszínen igyekszünk az aktuális hazai fellépőknek teret biztosítani, és őket bemutatni a világ minden pontjáról érkező közönségünknek”

Sziget Fesztivál 2022 infók, jegyek >>>

Sziget 2022 kedvezményes diákjegy csatlakozás >>>

 

Sziget Fesztivál

Kapcsolódó

Sushi tekercs vagy pizza, vagy valami más - Ezeket kérik a SZIN 2025 sztárjai Cikk

Augusztus 27-én indul Szegeden a Coca-Cola SZIN Augusztus 27-én indul Szegeden a Coca-Cola SZIN, az utolsó alkalom a nyáron, hogy a magyar kedvencek mellett nemzetközi sztárokat is lássunk hazai fesztiválon. És így az utolsó alkalom arra is, hogy titkokat tudjunk meg a sztárfellépőkről, például, hogy miket kértek az öltözőjükbe, vagy mit szeret

Szeptemberben újra Kerekdomb Fesztivál! Cikk

Szeptemberben újra Kerekdomb Fesztivál Nem kell elbúcsúznunk a fesztiválok közösségi élményeitől, mert szeptember 19. és 21. között Tállyán a Kerekdomb Fesztivál mossa össze az ősz színeit a nyár pörgésével. A szeptember már nem a vízpartokról szól, az ősz más típusú, különleges szépségeket tartogat. A szüreti időszakban finom borokka

Jót tett a vérfrissítés a Szigetnek - 416 000 látogató érkezett a fesztiválra Cikk

Jót tett a vérfrissítés a Szigetnek Idén újra fel kellett fedezni a Szigetet, de megérte, mert minden szegletében várt ránk valami izgalmas program. A zárónapon megérkezett a kezdetektől számított 11 milliomodik Szitizen, vele együtt mintegy 416.000 látogató élvezhette a megújult fesztivál minden egyes pillanatát a hat nap alatt. 

Több mint 200 program vár még ránk nyár végén a SZIN-en Cikk

Több mint 200 program vár még ránk nyár végén a SZIN-en A nyári szezon utolsó nagy fesztiválhajrája, a Coca-Cola SZIN szervezői már korábban elárulták, milyen programokra számíthatunk az öt nagyobb helyszínen. Most megérkeztek az éjszakai helyszínek is. A SZIN-en így idén összesen tíz zenei helyszínen, több mint kétszáz fellépő váltja majd egymást augu