SZIN 2022: A7S, Russkaja és a napi bontás Hír
Hirdetés
Két nemzetközi sztárral és harminc hazai kedvenccel bővült az idei Szegedi Ifjúsági Napok zenei felhozatala. A SZIN idén is az MVM Next Energiakereskedelmi Zrt. energiájával valósul meg augusztus 24-27 között és zárja az idei fesztivál nyarat.
Breaking Me című számával végig szántotta az európai toplistákat Alexander Michael Tidebrink Stomberg, aki A7S néven vált világszerte ismertté. A svéd producer, dalszerző-énekes augusztusban a SZIN-en mutatkozik be, de addig is melegíthetünk például ezzel a számmal:
“Kiállunk a szeretet, az egység és az emberség mellett. A Russkaja zenekar továbbra is a békét képviseli és mi azt mondjuk: Állítsuk meg a háborút Ukrajnában!” – írja honlapján a fergeteges ska-punk zenéjével ezúttal Szegedre érkező banda. A zenekar bevallása szerint olyan hatást kelt, "mintha egy vodkával töltött szputnyikhoz kötöztek volna". Az Ausztriába élő csapat most a világot járja és olykor Avicii-t is énekel, így:
A hazai zenekarok és előadók közt pedig a most bejelentett csomagban ott van a Halott Pénz, a Magna Cum Laude, Valmar, Metzker Viktória, Dorogi Péter egy debütáló koncerttel, KKevin, Kies, a Margaret Island, az Ivan and the Parazol, a Nemazalány x Sofi, az Analog Balaton, az Aurevoir, Burai, Joerjunior, a New Level Empire, Paulina, a Szabó Balázs Bandája, The Biebers, a Vad Fruttik, a 4S Street, Bruno & Spacc, a Hűvös, a Kultúrkör, Miskovits, Tóth Andi, a Random Trip, a Necc Party, Beton.Hofi, Ganxsta Zolee és a Kartel, G.W.M., a Hősök, LilG, Lmen Prala valamint a Paddy and the Rats.
Mostantól már a napi bontás is elérhető a SZIN hivatalos oldalán, eszerint – nemzetközi sztárokat tekintve – szerdán Rag'n'Bone Man és a Russkaja indít, csütörtökön jön majd Tom Grennan, pénteken Alle Farben és a most bejelentett A7S lép színpadra, szombatra pedig érkezik Jason Derulo és természetesen minden nap a hazai zenei élvonal legjobbjai.
A SZIN - az MVM energiájával támogatva – továbbra is a legzsebbarátabb szezonzárót ígéri. Napijegy például mindössze 12.900 Ft. A legfiatalabbaknak - 10 éves alatt – nem kell belépő és a 10-15 éves fiatalok egy rendkívül kedvezményes, 6.990 forintos belépővel élhetik át első fesztiválélményüket. Már kempingjegy is kapható, 2.800 Ft-ért és elérhető a SZIN+ csomag, amivel - az alapjegy mellé váltott kiegészítő ellenében -különböző ajándékok és szolgáltatások járnak.
SZIN 2022 infók és jegyek >>>
SZIN
Kapcsolódó
Egy hét múlva indul a VI. Boglart fesztivál Hír
Augusztus 27-én megnyitja kapuit a Boglart fesztivál és tábor a balatonboglári Babel Campben. Az augusztus 30-ig tartó fesztiválon 20 különféle népzenei és világzenei formáció lép fel, zenészek érkeznek Horvátországtól Chileig. A koncertek, a népzenei tábor és a szakmai showcase mellett idén több
SICC az új szezonrajt - Rendhagyó évadnyitás az Akváriumban Hír
Színház, koncert, fashion show, jóga, beszélgetések – és egy pompás reneszánsz házibuli. Augusztus 26-án első alkalommal rendezik meg a SICC Összművészeti Fesztivált az Akvárium Klubban, ahol egész délutántól hajnalig egymást érik majd a műfajokon átívelő programok.
A SICC Production friss színhá
Megnyílt a grandiózus FÉNYERŐMŰ kiállítás az Inotai hőerőműben Hír
Új mérföldkő az INOTA projekt történetében: a szervezők már hetekkel a zenei program előtt megnyitották a hatalmas iparterületet a látványos fényinstallációkkal, amiket augusztus 25-ig lehet megtekinteni, majd pedig a nyárzáró fesztivál ideje alatt is. A kiállítás az Erste főtámogatásával jött lét
Megjelent a Margaret Island utolsó dala Hír
A különleges együttműködésből született mű élőben először az október 1-jei Superalbum Nagykoncerten lesz hallható a Budapest Parkban, másnap pedig a zenekar búcsúkoncertjén is elhangzik.
A „Csend van” a Superalbum részeként született, amely tíz különböző produkcióban ötvözi a Superar gyermekkórus