Társadalmi ügyek melletti kiállásáért kapott nemzetközi díjat a Sziget Fesztivál Hír
Hirdetés
Újabb kategóriában ismerték el a Szigetet a legnagyobb presztízsű nemzetközi fesztivál megmérettetésen, a European Festival Awards-on. A “Take a stand”, azaz a társadalmi ügyek melletti „Kiállás” kategóriában ezúttal a Sziget törekvéseit díjazta az európai szakemberekből álló zsűri. A díjátadó gálára január 17-én került sor, a hollandiai Groningen-ben. A European Festival Awards-tól függetlenül pedig a napokban, az „A Greener Future” tanúsítvánnyal, a Sziget fenntarthatósági törekvéseit is elismerték.
Itt az ideje kiállni Európáért, sőt az egész világért. Egy olyan mozgalmat kell létrehoznunk, amely ösztönzi a társadalmi összetartást, és támogatja toleranciát – írják a Take a Stand-díj létrehozói, kiemelve, hogy arra kell ösztönözni az embereket, hogy kiálljanak a békés párbeszédért, humanizmusért, toleranciáért és a kölcsönös megértésért.
A Take a Stand-díjat minden évben az a fesztivál kapja, melynek tevékenysége kiemelkedően hozzájárul e célok eléréséhez. Kádár Tamás, a Sziget főszervezője elmondta: “ A Sziget a kezdetek óta képviseli ezen értékeket, kiáll az elfogadás, a tolerancia, az egyén szabadsága mellett. Ezeket az elveket, a Sziget DNS-ét alkotó értékeinket, több mint egy évtizede az Island of Freedom és a Love Revolution szlogenek égisze alatt foglaltuk össze, de 30 éve meghatározó alappillérei a programszervezésünknek, kommunikációnknak is.”
A nagy presztízsű európai fesztivál elismerést, a European Festival Awards-ot, a Yourope európai fesztiválszövetség és a Virtual Festivals Europe fesztiválhonlap alapította több, mint 10 éve. A díj eddigi történetében a Sziget kétszer hozta el a „Legjobb Nagyfesztivál” fődíjat, két alkalommal nyert a „Best Line-up” kategóriában is, és nem volt olyan év, hogy a Sziget ne jutott volna valamilyen kategóriában a legjobbak közé.
Idén a Sziget Szervezőiroda “Az év promótere”, a Sziget Fesztivál “Az év lineup-ja” kategóriában is shortlist-es volt, a Heineken Balaton Sound pedig ismét bekerült a legjobb közepes méretű fesztiválok közé. Végül a Sziget a “Take a Stand” kategóriában végzett az élen, olyan fesztiválok versenyében, mint a dán Roskilde, a spanyol Sonraìz, a finn Provinssi vagy a szlovák Pohoda.
A Sziget – a European Festival Awards-tól függetlenül – egy másik nemzetközi megtiszteltetésben is részesült nemrég, mely szerint az „A Greener Future” (AGF) tanúsítvány a Sziget fenntarthatósági törekvéseit ismerte el. Az értékelés a fenntarthatóság olyan területeinek részletes elemzését foglalja magában, mint például a közlekedés, az energiafelhasználás, a hulladékkezelés, a vízhasználat, a helyi környezet védelme, a CO2 kibocsátás vagy a vendéglátás. „Az AGF tanúsítás nagyon értékes számunkra, mivel lehetővé teszi, hogy felülvizsgáljuk és értékeljük erőfeszítéseinket” – emelte ki Dominus Ákos, a Sziget fenntarthatósági menedzsere. „Részvételünkkel nemcsak további ismereteket szerzünk a témában, hanem erős kapcsolatokat is építünk az iparágunk hasonlóan gondolkodó embereivel. Így a fenntarthatóbbá válás mellett a jövőbeni partnerségeket és a versenyképességet is erősítjük."
Sziget 2024 infó, jegyek >>>
Sziget Fesztivál
Kapcsolódó
Egy hét múlva indul a VI. Boglart fesztivál Hír
Augusztus 27-én megnyitja kapuit a Boglart fesztivál és tábor a balatonboglári Babel Campben. Az augusztus 30-ig tartó fesztiválon 20 különféle népzenei és világzenei formáció lép fel, zenészek érkeznek Horvátországtól Chileig. A koncertek, a népzenei tábor és a szakmai showcase mellett idén több
SICC az új szezonrajt - Rendhagyó évadnyitás az Akváriumban Hír
Színház, koncert, fashion show, jóga, beszélgetések – és egy pompás reneszánsz házibuli. Augusztus 26-án első alkalommal rendezik meg a SICC Összművészeti Fesztivált az Akvárium Klubban, ahol egész délutántól hajnalig egymást érik majd a műfajokon átívelő programok.
A SICC Production friss színhá
Megnyílt a grandiózus FÉNYERŐMŰ kiállítás az Inotai hőerőműben Hír
Új mérföldkő az INOTA projekt történetében: a szervezők már hetekkel a zenei program előtt megnyitották a hatalmas iparterületet a látványos fényinstallációkkal, amiket augusztus 25-ig lehet megtekinteni, majd pedig a nyárzáró fesztivál ideje alatt is. A kiállítás az Erste főtámogatásával jött lét
Megjelent a Margaret Island utolsó dala Hír
A különleges együttműködésből született mű élőben először az október 1-jei Superalbum Nagykoncerten lesz hallható a Budapest Parkban, másnap pedig a zenekar búcsúkoncertjén is elhangzik.
A „Csend van” a Superalbum részeként született, amely tíz különböző produkcióban ötvözi a Superar gyermekkórus