UbikEklektik Fesztivál 2021 Esemény
Az alternatív és underground önkifejezési formák – legyen az zene, képző- vagy épp mozgásművészet – egyik legfontosabb gócpontja, az Ubikleklektik 2021-ben ismét teljes értékű ünnepet tart a Heves megyei Felsőtárkányban.
Az őszművészeti esemény 2021-ben augusztus 25. és augusztus 29. között kovácsolja majd egy egységbe az underground zenéket, táncprodukciókat, színházi előadásokat, a képzőművészet világát és ezek képviselőit, rajongóit! Hogy ezt az egységet méginkább elmélyítsék, az UbikEklektik csapat kommunikációs fronton is kilépett a megszokott keretből: saját Slack-csatornát indítottak, a programokat, fellépőket, és minden olyan infót, ami érdekes lehet, csak ott osztanak meg.
Hirdetés
A szervezők döntése mögött elsősorban az az ok áll, hogy elcsendesüljön körülöttük a social média zaja és átvegye helyét a madárcsicsergés és dobbanó ritmusok akkor is, amikor épp nincs fesztivál.
Többen észreveszik egymást. Ezt mások is észreveszik, akiket ugyancsak észrevesznek páran, ugyanakkor olyanok is akadnak, akiket már olyan vesznek észre, akik minderről majd csak jóval később szereznek boldog tudomást. Ők az ubikutazók, az Ubikverzum, a csúszkáló valóságok örökmozgó hírnökei, akik útra keltek, hogy szóval, tánccal és mozdulattal, dobbanó ritmusokkal és hangos jókedvvel köszöntsék az együttállást, amikor a minden a helyére kerül.
UbikEklektik 2021 line-up:
► Bohemian Betyars ► Freakin’ Disco ► Óperentzia ► Tudósok ► Dorota ► Korai Electric ► Decolonize Your Mind Society ► ДEVA ► The Keeymen ► zajnal ► Sauropoda ► Hocuspony ► Lyuhász Lyácint Bt ► Damara ► …
Kapcsolat
- UbikEklektik Fesztivál 2021 weboldal
- UbikEklektik Fesztivál 2021 Facebook
-
UbikEklektik Fesztivál 2021 dátum:
Kezdete:2021 Aug 25 12:00Vége:2021 Aug 29 15:00
Felsőtárkány ,
3324 ,
Zene
Bohemian Betyars, Freakin’ Disco, Óperentzia, Tudósok, Dorota, Korai Electric, Decolonize Your Mind Society, ДEVA, The Keeymen, zajnal, Sauropoda, Hocuspony, Lyuhász Lyácint Bt., Damara, …
Minden más
Találkozhatunk a négy nap alatt a Fiatal Képzőművészek Stúdiója egyes tagjainak az Ubikra készült produkcióival, a Varsányi Szirének autodidakta női kar koncertjével, Boka Gábor közösségi színházi előadásával, az Univerzum & Overchill ambient-kabaréjával és a Vibes & Stuff utcaitánc-bemutatójával is! Sőt csütörtökön este a felsőtárkányi templomba is érdemes lesz elzarándokolni, ahol az Ekszpanzió Nemzetközi Kortárs Művészeti Társulás Pilinszky János versein alapuló koncertje lesz látható!
Az ügyeskezűek a Zengető csapata által tartott kézműves foglalkozásokon (kerámia, makramé, kenderfonás, stb.) kívül egy kovácsműhelyben és egy műanyagkupakokat újrahasznosító karabíner- és grinderöntő üzemben élhetik ki kreatív ötleteiket. A hagyományoknak megfelelően idén is érkezik a Játszóház újgenerációs társasokkal, de lesz lehetőség élményterápiás foglalkozáson is részt venni, vagy az Erdőfürdő során kipihenni a hajnali bulikat.
A belga Eventsure művészeti kollektíva pedig saját sátortáborral készül a fesztiválra, ahol az átlényegülés és az átváltozás kultúrájáról tartanak előadást angol nyelven. Ezen kívül a Méhkaptár-show keretén belül a méhészet és a mézkészítés alapjaival ismerkedhetünk meg, a gyógynövény túrán testi-lelki bajokra találhatunk megoldást, a Madártani Egyesület pedig a madarak gyűrűzésének technikái a avatja be a kíváncsi Ubikvándorokat.
Részletes program >>>
Kapcsolódó
grandson koncert Budapest, Sziget Fesztivál 2024 Esemény
grandson, a kanadai-amerikai művész, stílusok közötti határokat feszeget, a rock, hip-hop és elektronikus elemeket egységes alternatív hangzássá formálva. Több mint 1 milliárd streammel és annál is többel a platina minősítésű művész olyan EP-ivel vált ismertté, mint a "a modern tragedy Vol. 1-2",
[ELMARAD] Lakeside Weekend 2022 Esemény
2022-ben egy kisebb, Lakeside Weekend Fanatics nevű rendezvény kerül megrendezésre a Lakeside Weekend helyett új helyszínen, Kunfehértón július 7. és július 10. között. További részletek, infók >>>
RockFeszt 2021 (dátum hamarosan) Esemény
Végül 2021-ben érkezik a mérföldkövéhez a dunaszerdaihelyi Rockfeszt, ugyanis az elsősorban magyar rocknak dedikált szlovák fesztivál 15. életévét tölti majd be az új évtized első évében! A rendezvény a már megszokott nyárvégi időpontban, azaz augusztus közepén tölti majd meg rockzenével a sikabo
Közgáz Évzáró Fesztivál 2021 (dátum hamarosan) Esemény
Egy év kihagyás után, 2021-ben ismét felveszi a szemeszterzáró szerepét az Évzáró Fesztivál is, és a már megszokott nyárindító időpontban kezdi el a fesztiválozók évszakra hangolását a Balaton mellett, elűzve a tanév utolsó emlékét is! A rendezvény június derekán érkezik a már bejáratott, és a ’f