UH Fest 2019: Errorsmith, DJ Marcelle, Fiesta En El Vacio, AIWA és a többiek! Hír

Hirdetés

Szeptember 29. és október 6. között ismét műfajokon átívelő kalandokat hoz az UH Fest! Közel negyven fellépőt és produkciót mutat majd be Budapest különféle klubjaiban, helyszínein, tereiben, amelyekből ismét nyilvánosságra került pár érkező!

A fesztivál vendége lesz Erik Wiegand, azaz Errorsmith, aki a kilencvenes évek óta fontos alakja a berlini elektronikus klubéletnek (MMM, Smith N Hack), leginkább a tánczene határainak és ritmusrendszereinek folytonosan kísérletező, játékos mutálásával: közel másfél évtizednyi szünet után adta ki 2017-ben az év egyik legfantasztikusabb és leszórakoztatóbb tánclemezét, ez volt a Superlative Fatigue a PAN-nél.

A kortalan DJ Marcelle fellépéseit innovatívak és euforikusnak is szokták nevezni, dj-mixeit pedig nehéz műfaji behatárolhatóságuk miatt hangjátékoknak és szimfóniáknak: mindezt tánczenei környezetben hozza létre a barátságos holland, sokak szerint legenda, de elsősorban zenebolond és gyűjtő - ráadásul régebb óta, mint amennyi az UH Fest látogatóinak átlagéletkora.

Médiafelhajtás nem övezi, ám a szervezőket lenyűgözte Luna Maria Cedron-t, aki Fiesta En El Vacio néven hozza létre balladisztikusan szintetizált hangképeit, élő elektronika melegségébe ágyazott történeteit.

Az elmúlt években többször volt az UH Fest vendége különféle formációkkal, mint például a Crisis Sound System dj-trió tagjaként, nyáron pedig a Budokan Boys előtt lépett fel MA'AM-mal közös, rögtönzött duójával - szólóban azonban először lép fel majd az eseményen Nádházi Lajos: AIWA a záróeseményen játszik élő szettet.

Fellép a fesztiválon a skót Still House Plants trió, amely a londoni Café OTO történéseihez épp úgy kötődik, mint a glasgow-i Green Door stúdióhoz, a folkos dalformát az improvizációval ötvözi, ami miatt az is előfordult, hogy egy lelkes kritikus a The Quietus-nál arra ragadtatta magát, hogy Robert Wyatt-tel és a Velvet Undergrounddal vonjon párhuzamokat egy-egy szerzeményükről írva.

Bécsből érkezik a fesztivál régi szintetizátoros barátja, Philip Quehenberger, aki ezúttal nagyszerű duófelállását mutatja Didi Kern dobossal. 

Japánból jön a Kukangendai power trio, amelynek legutóbbi, Palm című lemezét a Sunn O)))-alapító, illetve pár éve a fesztiválon is fellépő Stephen O'Malley adta ki az Ideologic Organnél. Minimalista és poliritmikus, primitivista és gazdagon strukturált, meditatív és dinamikus - ezek az ellentétek mind jellemzőek rájuk.

A 23 éves, félig magyar, félig guineai, és a pécsi elektronikus zenei szakról jövő Siaga elsősorban a basszuszenék terén alkot izgalmas és kísérletező csavarokkal, absztrakt játékokkal, hipnotikus tempókkal. Élő szettjét mutatja meg majd a nagyérdeműnek.

UH Fest 2019 további információk >>>

UH Fest 2019 jegyelővétel >>>

 

UH Fest

Kapcsolódó

Akciós és újra elérhető koncertjegyek - Májusban jön a Live Nation Koncert Hét 2025 Hír

Live Nation Koncerthét 2025 Nincs még meg a nyári programod? A Koncert Héten most összeállíthatod a saját nyári line up-odat, május 5. és 11. között ugyanis olyan világsztárok koncertjeire válthatsz kedvezményesen jegyet, mint a Guns N’ Roses, Lionel Richie, a Queens of The Stone Age vagy éppen Billy Idol. A Live Nation ráad

Mire magad rendbe rakod, elcsesződik a világ - megjelent az Analog Balaton új klipje Hír

Megjelent az Analog Balaton új klipje A tavaly ősszel megjelent Repedés lemez egyik legegyetemesebb dala, a Rajtad most különleges videóval egészül ki. Az egymást követő, apokaliptikus képek a világvége első és a teljes elengedés utolsó pillanatát mutatják meg; amikor újra tiszta lappal indulhatnánk, de végül csak a teljes káosz jut n

A Palaye Royale melegít az Avenged Sevenfold előtt a Budapest Parkban Hír

A Palaye Royale lesz az Avenged Sevenfold előzenekara   A Los Angeles-i trió legújabb, Death or Glory című lemezével szántja fel a színpadot az Avenged Sevenfold régóta várt budapesti koncertje előtt június 19-én a Budapest Parkban. A lendületes Los Angeles-i Palaye Royale nem ismeretlen hazánkban, hiszen tavaly is önálló koncerttel jártak nálunk, mo

Iggi Kelly, a Kelly Family egyik tagjának fia melegít be Lionel Richie előtt Hír

Iggi Kelly, a Kelly Family egyik tagjának fia melegít be Lionel Richie előtt Lionel Richie Say Hello To The Hits 2025 elnevezésű turnéjával július 17-én érkezik az MVM Dome-ba, ma pedig bejelentették az előzenekart is: Lionel Richie koncertje előtt a fiatal és tehetséges Iggi Kellyt hallhatjuk majd, aki édesanyja, a Kelly Family-ből ismert Patricia Kelly nyomdokaiba lépve