Veszprémi Utcazene Fesztivál - Rajtra készen! Cikk

A hazai fesztiválpaletta egyik legkedvesebb darabja, az OTP Bank Veszprémi Utcazene fesztivál (VUF), amellett, hogy egy izgalmas verseny, ahol húsz kiválasztott zenekar verseng a fődíjakért, egy nemzetközi koncertsorozat is, ahol a világ számos pontjáról érkező bandák egész sora, szórakoztatja az utcára került nagyérdeműt. 4 nap, 11 helyszín, 62 produkció, 168 koncert.

Hirdetés

Július 19-22 között a színes kínálatban ott lesz például a Broken Brass Ensemble. A zenekar a tradicionális New Orleans-i zenét hip-hop, funk, soul, dance és jazz elemekkel ötvözve adja elő. Érkezik Mr Alboh, akinek zenei karrierje úgy kezdődött, hogy megunta állását a bankban, nyakkendőjét gitárra cserélte és új irodája Európa lett. Hugo Barriol francia gitáros-énekes annyira utcazenész, hogy tavaly nyerte meg a „Metro Music Awards” fődíját, most őt is meghallgathatjuk Veszprémben. A Magnificozenéjét épp úgy inspirálta az egykori Jugoszlávia slágerzenéje, mint a Balkán Beat mozgalom vagy a klassszikus rock, ez kiderül hamarosan. Az is kiderül az OTP Bank Utcazene Fesztiválon, hogy az ide érkező Daniel Docherty játéka alternatív gitárhangok széles választékával gyönyörködtei a közönségét. Izgalmasnak ígérkezik a The Trouble Notes, akik az EDM-et, hip-hopot, indie rockot ötvözik klasszikus cigányzenei és jazz elemekkel. A Ceux Qui Marchent Debut igazi koncertzenekar párizsból, groove alapú progresszív tánczenével érkeznek Veszprémbe. A Budzillus az őrület szinonímája, a megzenésített káosz, a King Size Slimzenekarának játéka pedig nem más, mint stílusok kavalkádja, nem érdemes lemaradni róluk. Érkezik a Moonshiners is. A portugál zenekar dalai az utcáról, az utcasarkokról, sikátorokról vörös lámpás negyedekről, tavernákról, italokról és az elrontott szerelmekről szólnak.

Kraków Street Band az elmúlt évek legnépszerűbb turistalátványossága Krakkóban, most Veszprémbe tartanak. Jön a The Tibbs is, ők egy nyolctagú zenekar, élükön egy szuperszexi énekesnővel. Zongora, bakelit és elektronikus kütyük: majd meglátjuk mit hoz ezekből ki a Lyre le temps. Az Echo Town zenéjében a hagyományos hangszerek mellett számos egzotikusabb hangszer is előkerül, izgalommal várjuk. A Will and The People tagjainak közös zenei nevezője a Beatles, a Doors, a Supertramp, a Police, Bob Marley és Jerry Lee Lewis, ezekből az alapanyagokból állították össze menüjüket. A Roots Risingraggae, hip-hop, balkán népzenei és ska elemeket ötvöz zenéjében, szívmelengető vidámsággal.  A Hillybilly Moonshiners lousianai bluegrass zenekar gitárral, nagybőgővel, bendzsóval dolgoz fel mai slágereket,  CC Smugglers - az angol királyi palotában is koncertező zenekar – pedig folk, swing, jazz, country, ragtime és bluegrass elemeket ötvöző örömzenét játszik majd Veszprém közönségének. Son of Dave egy egyszemélyes zenekar, aki a blues műfaján belül a saját útját járja és Lovely Quinces pedig magas hőfokú, teljes átéléssel előadott folkrockos dalokkal jön a VUF-ra. Talán legnagyobb durranásként említhetjük, hogy itt lesz a városban két estét is a Francia L’entourloop. A formáció azt a fajta hip-hop alapú, francia hangulattal átitatott zenét játssza, amitől bárhol egyből kisüt a nap. És persze még sokan mások…

Foodtrack, óriáskerék, selfie színpad

Az OTP Bank Veszprémi Utcazene fesztivál már jó ideje a gasztroforradalom egyik élharcosa is, hisz nem csak a zenekarok színes kavalkádját vonultatja fel, hanem Budapest legjobb streetfoodjait is. Idén júliusban immár harmadik alkalommal érkezik a mozgó vendéglátás krémje Veszprémbe. Budapest után itt van a legnagyobb Food Truck Show, a legtöbb kocsi vidéken, épp ezért az Óváros téren új Food Truck utcát nyitnak a szervezők.

Idén sem maradhat ki a VUF képéből az óriáskerék, ami előtt tavaly is kígyózó sorok álltak, valószínűleg idén is nagy sikerrel emelkedik majd a VUF zenei forgataga fölé. Idei újdonság, hogy az OTP Bank jóvoltából felépül egy Selfie Színpad is az Utcazene Fesztiválon. A Kossuth Lajos utcai helyszínen túlméretezett hangszerekkel fotózkodhatnak az érdeklődők. Aki a #otpvuf2017-el feltölt az instára egy fotót és a legtöbb like-ot kapja, fejhallgatót, hordozható hangszórót valamit egy éves Spotify előfizetés nyerhet.

 

Utcazene Fesztivál 2017 további részletek >>>

 

Szöveg: Utcazene Fesztivál

Kapcsolódó

75 helyszínen 300 programmal, világsztárokkal vár a SopronFest 2025 Cikk

SopronFest 2025 Június 1-jén hivatalosan is megnyitja kapuit a SopronFest, és ezzel kezdetét veszi a Boldogság Éve. A fesztivál egy héten át közel 75 helyszínen 300 programmal várja a közönséget városszerte. A pünkösdi hétvégén, június 6. és 8. között a Lővérekben hazai és világsztárok lépnek színpadra, köztük Ti

SopronFest: egy héten át ünnepel a Várkerület Cikk

SopronFest 2025   A SopronFest a pünkösdi hétvégén, június 6. és 8. között rengeteg koncerttel, hazai és világsztárokkal, podcastekkel, vetítésekkel, gasztronómiai programokkal és művészeti tárlatokkal várja a közönséget. A fesztivál egyik legfontosabb értéke az urbánus tematika, május 29-től az egész város élette

Budapest Park 2025: Will Smith, QOTSA, Billy Idol, Sofi Tukker, Die Antwoord, Avenged Sevenfold, Hurts, Skillet, Alanis Morissette és még sokan! Cikk

Budapest Park - Indul a 2025-ös szezon Az innováció mindig is a Budapest Park egyik legnagyobb erőssége volt – szinte már természetes, hogy évről évre újdonságokkal készülnek a látogatóknak. Idén a színpadkép és a program is minden eddiginél erőteljesebben tükrözi a grandiózusságot. A nagyszínpad nemcsak látványosabb, de karakteresebb

Víkingúr Ólafssonon, Diana Krall, Jung Jae-il és Antonio Pappano is a Müpa fellépői lesznek 2025-ben Cikk

Diana Krall - Öt kontinens szupersztárjai érkeznek a Müpába A Müpa az elmúlt két évtizedben igazi kulturális találkozóponttá vált, a művészek és a közönség számára egyaránt. Nem lesz ez másként 2025 második felében sem, amikor a világ szinte minden tájáról érkeznek fellépők, a karmesterlegenda Sir Antonio Pappanótól a zongoristazseni Víkingúr Ólafssonon va