Zorall Sörolimpia 2017 - Egy hét múlva beröffen a rock n' roll! Hír

Már csak egy hét, és indul az idei Sörolimpia, az alsóörsi rockfesztivál, avagy az ország legnagyobb szabadtéri házibulija, a Balaton partján! A fesztivál négy napjába a szervezők pedig annyi jót zsúfoltak bele, mint még soha: több mint 80 zenekar koncertje, sportversenyek, ügyességi játékok, bringatúra és motorosfelvonulás, focimeccsek, valamint a 3 éve már egyszer nagy sikert aratott koncertfotó kiállítás is újra vár az idei programban.

Hirdetés

A X. Zorall Sörolimpiának azonban van még egy különlegessége: a legendás, '93-as Masters of Rock koncertsorozat éled újjá a fesztiválon, hiszen a Moby Dick, a Sex Action, a Sing Sing és a Tankcsapda, mind-mind a magyar rockélet meghatározó alakjai évtizedek óta, hosszú idő után Alsóörsön ismét együtt lesz hallható!

A fesztivál méltóan viseli az olimpia nevet, hiszen napközben rengeteg sport program közül választhatnak a fesztiválozók. Már hagyomány jelleggel ülnek nyeregbe minden reggel a bringások, hogy az előző este átmulatott éjszakát közösen letekerjék. De a focirajongók se unatkoznak, hiszen a kispàlyás mérkőzésen 30-40 csapat küzd meg egymással, majd a döntőbe olyan csapatokkal mérettetik meg magukat mint az Alsóörs FC, vagy a Fradi Öregfiúk. Mellesleg a Sörolimpiára rengetegen érkeznek motorral, napközben motorostúrákat, ügyességi versenyeket szervezünk a kipufogógàz szerelmeseinek.

Előfordul, hogy az ügyességi versenyek és vetélkedők a vízben zajlanak.  A fesztivàl közvetlen vízparti, így napközben fiatalok és idősek együtt lubickolnak a Balatonban. A csapatjátékok gyakran összekapcsolódnak a sörrel, hiszen a tradicionális sörivó verseny vagy a söröshordó emelés nélkülözhetlen egy Sörolimpiáról.

A kisszínpadon már délelőtt zenés programok vannak, délutántól pedig a nagyszínpad előtt tombol a  tömeg, olykor 3-4000-en is. Éjféltől pedig hajnalig tart a mulatság az afterpartyn. A felhőtlen szórakozás után a fesztiválozók vagy a sátrukban, vagy a Pelso Camping vadonatúj exluzív mobilházaiban pihenik ki az éjszakát.

Zorall Sörolimpia 2017 fellépők:

Zorall Sörolimpia 2017 jegyelővétel és további részletek >>>

 

Sajtóanyag: Zorall Sörolimpia

Kapcsolódó

Teljes a Művészetek Völgye 2025-ös programja Hír

Művészetek Völgye 2025 - Franz Ferdinand live Július 18. és 27. között már 34. alkalommal vár mindenkit az ország legnagyobb összművészeti fesztiválja, a Művészetek Völgye, amely az idei évben a Visa, a világ egyik vezető digitális fizetési szolgáltatója főtámogatásával valósul meg. A Kapolcs, Taliándörögd, Vigántpetend hármas 10 napon át a m

Akciós és újra elérhető koncertjegyek - Májusban jön a Live Nation Koncert Hét 2025 Hír

Live Nation Koncerthét 2025 Nincs még meg a nyári programod? A Koncert Héten most összeállíthatod a saját nyári line up-odat, május 5. és 11. között ugyanis olyan világsztárok koncertjeire válthatsz kedvezményesen jegyet, mint a Guns N’ Roses, Lionel Richie, a Queens of The Stone Age vagy éppen Billy Idol. A Live Nation ráad

Mire magad rendbe rakod, elcsesződik a világ - megjelent az Analog Balaton új klipje Hír

Megjelent az Analog Balaton új klipje A tavaly ősszel megjelent Repedés lemez egyik legegyetemesebb dala, a Rajtad most különleges videóval egészül ki. Az egymást követő, apokaliptikus képek a világvége első és a teljes elengedés utolsó pillanatát mutatják meg; amikor újra tiszta lappal indulhatnánk, de végül csak a teljes káosz jut n

A Palaye Royale melegít az Avenged Sevenfold előtt a Budapest Parkban Hír

A Palaye Royale lesz az Avenged Sevenfold előzenekara   A Los Angeles-i trió legújabb, Death or Glory című lemezével szántja fel a színpadot az Avenged Sevenfold régóta várt budapesti koncertje előtt június 19-én a Budapest Parkban. A lendületes Los Angeles-i Palaye Royale nem ismeretlen hazánkban, hiszen tavaly is önálló koncerttel jártak nálunk, mo