2020 nyarán Európában a System Of A Down! Hír
Hirdetés
Már lassan egy hónapja szállingóznak a kisebb nagyobb turnézók, sőt, fesztivál-bejelentések, a 2020-as nyári szezonra, amihez ezúttal egy újabb headliner kategóriás érkezőt véshetünk fel: a System Of A Down is a kontinens nagyrendezvényeit járja majd a szezonban!
A csapat első dátuma egy június végi finn fesztivál, név szerint a Provinssi, ahol 2020. június 25-én lép majd fel a zenekar, ezzel pedig jó kapaszkodót adva ahhoz, hogy várhatóan a nyár első felében lesznek majd Európában, úgyhogy a megannyi sejthető nyugati nagyrendezvény mellett máris sejlik egy Nova Rock 2020 befutó, illetőleg – hogy merjünk nagyot álmodni – egy esetleges Volt 2020-as érkezés is bekerült a lehetőségek közé. A SOAD szerint egyébként ez csak az első a sok show közül, úgyhogy figyelünk és szurkolunk!
Provinssi Festival 2020 további infók, jegyek >>>
-fv-
Kapcsolódó
Egy hét múlva indul a VI. Boglart fesztivál Hír
Augusztus 27-én megnyitja kapuit a Boglart fesztivál és tábor a balatonboglári Babel Campben. Az augusztus 30-ig tartó fesztiválon 20 különféle népzenei és világzenei formáció lép fel, zenészek érkeznek Horvátországtól Chileig. A koncertek, a népzenei tábor és a szakmai showcase mellett idén több
Megnyílt a grandiózus FÉNYERŐMŰ kiállítás az Inotai hőerőműben Hír
Új mérföldkő az INOTA projekt történetében: a szervezők már hetekkel a zenei program előtt megnyitották a hatalmas iparterületet a látványos fényinstallációkkal, amiket augusztus 25-ig lehet megtekinteni, majd pedig a nyárzáró fesztivál ideje alatt is. A kiállítás az Erste főtámogatásával jött lét
Megjelent a Margaret Island utolsó dala Hír
A különleges együttműködésből született mű élőben először az október 1-jei Superalbum Nagykoncerten lesz hallható a Budapest Parkban, másnap pedig a zenekar búcsúkoncertjén is elhangzik.
A „Csend van” a Superalbum részeként született, amely tíz különböző produkcióban ötvözi a Superar gyermekkórus
Sziget 2025: megjött a 11 milliomodik Szitizen Hír
2025. augusztus 11-én, hétfőn, a fesztivál zárónapján, 14 óra 30 perckor belépett a Szigetre a kezdetektől számított 11 milliomodik látogató.
Kormos Emília Panna életében először jár a Szigeten és rögtön a bejáratnál fotósok hada fogadta, hisz’ ő a kezdetektől számított 11 milliomodik Sziget-láto