5 perc alatt elkelt minden jegy a Tomorrowlad 2020 két hétvégéjére. Hír
Hirdetés
Aligha lep már meg bárkit a Tomorrowland fesztivál iránti érdeklődés, amelynek évek óta az egyik legjobb mutatója az elővételi 'időszak', illetve egész pontosan a jegyek pillanatok alatti elkapkodása, ami természetesen idén sem volt másképp.
A fesztivál február 1-jén lőtte ki a teljes körű jegyelővételt – ami mellé egyébként már előtte héten megérkezett a teljes fellépő-kínálat is – és ahogy az várható, irgalmatlan gyorsan, nagyjából 5 perc alatt elpörgött minden elérhető belépő, azaz körülbelül 350 000 jegy a két hétvégére…
A belga gigafesztivál egyébként 2020-ban július 17. és 19. illetve július 24. és július 26. között jelentkezik majd a maratoni zenei élménnyel, és szokás szerint lényegében valamennyi, aktuálisan turnézó, jelentősebb elektronikus zenei előadó jelen lesz Boom városában.
Tomorrowland 2020 további infók >>>
-fv-
Kapcsolódó
SZIN 2025: 110 ezer látogató zárta a nyarat Szegeden Hír
Vasárnap hajnalban elhalkultak a Coca-Cola SZIN programhelyszínei, ezzel búcsút is vettünk az idei fesztiválszezontól. De az eleven emlékek bűvöletében már készülhetünk a jövő évi bulira, ami 2026. augusztus 26-29. között lesz a megszokott helyszínen. A leggyorsabbak pedig már a fesztivál után pá
Elindult a SZIN 2025! Hír
Szerda délben megnyíltak a Coca-Cola SZIN kapui, innentől négy napon át tíz helyszínen, több mint 200 fellépő pörgeti fel a hangulatot a hazai fesztiválévad utolsó nagy buliján. Az első fesztiválozót a bejáratnál Szirmai Marcell, azaz a szegedi születésű Pogány Induló fogadta és tette a csuklójára
Egy hét múlva indul a VI. Boglart fesztivál Hír
Augusztus 27-én megnyitja kapuit a Boglart fesztivál és tábor a balatonboglári Babel Campben. Az augusztus 30-ig tartó fesztiválon 20 különféle népzenei és világzenei formáció lép fel, zenészek érkeznek Horvátországtól Chileig. A koncertek, a népzenei tábor és a szakmai showcase mellett idén több
Megnyílt a grandiózus FÉNYERŐMŰ kiállítás az Inotai hőerőműben Hír
Új mérföldkő az INOTA projekt történetében: a szervezők már hetekkel a zenei program előtt megnyitották a hatalmas iparterületet a látványos fényinstallációkkal, amiket augusztus 25-ig lehet megtekinteni, majd pedig a nyárzáró fesztivál ideje alatt is. A kiállítás az Erste főtámogatásával jött lét