A The Prodigy és Indira Paganotto a horvát Sea Star 2023 első headlinerei Hír

The Prodigy live

Hirdetés

Egészen különleges fesztiválélményben lehet része annak, aki úgy dönt, hogy a horvátországi Umagba utazik május 19-20. között, ugyanis ekkor rendezik meg az 5. Sea Star Fesztivált. A Stella Maris lagúnájának üdülőnegyedében, mindössze csak pár méterre a tengertől olyan nevek lépnek majd színpadra, akik garantáltan megadják a nyári hangulatot.

Itt lesz egy igazi zenei óriás, akinek visszatérése ebben a fesztiválszezonban az egyik legkeresettebbek között van - pár év kihagyás után újra zenél a The Prodigy. A másik headliner pedig a feltörekvő techno-üdvöske, Indira Paganotto, aki most először lép a Sea Star színpadára.


The Prodigy

A The Prodigy évtizedek óta vezeti a zenei globális piacot. Ők voltak az első Sea Star headlinerei. Kifogyhatatlan energiájukat a legnagyobb színpadokra is elhozzák 2023-as világkörüli turnéjuk keretében, amelyet a következő szlogennel jelentettek be: "Készüljetek a tűz új hullámára!!!".

A The Prodigy és a Sea Star Fesztivál már korábban is történelmet írt együtt; 2017-ben a zenekar teljesen megőrjítette a közönséget a fesztivál legelső évében, és fellépésével feltette Umagot az európai fesztiváltérképre. A zenekar tagjai az akkori turnéjuk egyik legjobb előadásának nevezték azt a fellépést.

"Amikor 2017-ben elindítottuk a Sea Star-t, volt egy 5 éves tervünk, hogy a régió egyik legfontosabb fesztiváljává tegyük, ezért meghívtuk a Prodigy-t, hogy nagy lökést adjon nekünk már a legelején. A körülmények úgy diktálták, hogy az ötödik alkalom csak a hetedik nyáron jöjjön el, de szerencsére az első Sea Star headlinerek pontosan olyanok, akiket a világ összes nagy fesztiválja szívesen látna a line-upjában. A The Prodigy a Sea Star-t választotta, ami azt mutatja, hogy küldetésünk sikeres volt, és hogy a zenekar és az EXIT csapata közötti kötelék elszakíthatatlan" - mondta a Sea Star Fesztivál igazgatója, Sanjin Djukic.

 

Indira Paganotto

Indira Paganotto most először érkezik a Sea Star színpadára. Ő a globális techno színtér egyik legizgalmasabb új neve, aki energikus előadásaival világszerte meghódítja a közönséget. A techno és a psytrance egyedi kombinációját ezúttal az umagi lagúnába hozza majd el.

 

Sea Star 2023 infó, szállás, jegyek >>>

 

Sea Star Festival

Kapcsolódó

Csak az éjszakai Sziget 2025 érdekel? Itt az éjszakai jegy! Hír

Éjszaka is szeretni fogjuk a Szigetet Idén a Sziget éjszakai élete jelentősen felpezsdül, főként az újonnan létrejött Delta Districtnek köszönhetően, amely az elektronikus zenei bulik központja lesz. De a Nagyszínpad programjai után tucatnyi más színpadon is folytatódik a buli egészen hajnalig. A szervezők kedvezményes „éjszakai jegye

B MY LAKE 2025: önálló helyszínt kapnak a magyar divattervezők Hír

Önálló helyszínen mutatkoznak be a magyar divattervezők a B MY LAKE fesztiválon Önálló helyszínen mutatkoznak be a magyar divattervezők az ország kedvenc elektronikus zenei butikfesztiválján, a B MY LAKE-n. Július 24. és 26. között a Velencei-tó partján több mint 70 hazai és nemzetközi DJ a techno, house, melodic techno és hard techno legjavával gondoskodik a feledhetetlen ha

Sziget 2025 programváltozás: Kid Cudi lép fel A$AP Rocky helyett Hír

Kid Cudi lép fel A$AP Rocky helyett a Szigete Több, augusztusban esedékes európai koncertjét mondta le a napokban A$AP Rocky és most a lemondáshullám a Szigetet is elérte. A szervezők azonban gyorsan pótolták a hiányt: a Sziget pénteki napján a Nagyszínpad headlinere Kid Cudi lesz. A Grammy-díjas amerikai rapper, énekes, dalszerző, színész é

Csütörtöktől Alpráfeszt 2025! Hír

Alpárfeszt 2025 Egyszer volt, hol nem volt, 2013-ban pár környékbeli srác úgy érezte, túl kevés az igazi rockbuli a tiszai régióban, ezért megálmodtak maguknak egy fesztivált, aminek a kapuja nyitva áll minden zenerajongó, és anti-mainstream zenekar előtt, érkezzen az bármilyen műfajból. Így kezdődött a történet,