Elmarad a jubileumi Woodstock Festival? Hír
Bár szó szerint éveken át készülődtek rá, nem kevés energiát belefektetve, még mindig nem tiszta, hogy megrendezésre kerül-e a hivatalos Woodstock 50 emlékfesztivál!
A sokaknak csalódást okozó fellépősor már önmagában sem volt túl jó ómen, de igazán akkor kezdett rezegni a léc, amikor a hivatalos jegyelővételi időpontot is eltolták a szervezők, az eredetileg tervezett 100 000 fős kapacitásról 75 000-re csökkentették a rendezvény befogadóképességét, illetve amikor olyan headline státuszban hívott zenekar is kiieset a névsorból, mint a The Black Keys.
Hirdetés
A jó hónapig tartó találgatás után úgy néz ki, hogy keserű pont kerülhet a történet végére, ugyanis a szervezésben oroszlánrészt vállaló Dentsu Aegis Network Billboard magazinhoz eljuttatott közleménye szerint, a sok munka ellenére az eseményt nem tudnák a Woodstock névhez méltó minőségben megtartani, illetőleg garantálni a fellépők és látogatók megfelelő mértékű kényelmét és biztonságát, ezért a fesztivál nem kerül megrendezésre.
Eközben a rendezvény egyik alapítója, Michael Lang a New York Times-nak jelezte, hogy a Dentsu Aegis Network-nek nincs jögköre, hogy deklarálja az esemény elmaradását, és a korábbi bejelentls őt magát ismeglepte. Lang állítása szerint valamennyi hivatalos fellépő ki lett fizetve, és a Woodstock 2019-hez épp további anyagi forrásokat keres.
Bár az esemény hatalmas űrt hagyna maga után az idei évben, hiszen sokan készültek a fél évszázad ünneplésre, lássuk be, hogy a rendezvényt körülvevő hercehurca már önmagában sem igazán méltó a legendás fesztiválhoz, a tervezett 450$-s jegyárak mellett pedig a látogatók sem szeretnének majd 'utolsó pillanatos' meglepetéseket …
-fv-
Kapcsolódó
SZIN 2025: 110 ezer látogató zárta a nyarat Szegeden Hír
Vasárnap hajnalban elhalkultak a Coca-Cola SZIN programhelyszínei, ezzel búcsút is vettünk az idei fesztiválszezontól. De az eleven emlékek bűvöletében már készülhetünk a jövő évi bulira, ami 2026. augusztus 26-29. között lesz a megszokott helyszínen. A leggyorsabbak pedig már a fesztivál után pá
Elindult a SZIN 2025! Hír
Szerda délben megnyíltak a Coca-Cola SZIN kapui, innentől négy napon át tíz helyszínen, több mint 200 fellépő pörgeti fel a hangulatot a hazai fesztiválévad utolsó nagy buliján. Az első fesztiválozót a bejáratnál Szirmai Marcell, azaz a szegedi születésű Pogány Induló fogadta és tette a csuklójára
Egy hét múlva indul a VI. Boglart fesztivál Hír
Augusztus 27-én megnyitja kapuit a Boglart fesztivál és tábor a balatonboglári Babel Campben. Az augusztus 30-ig tartó fesztiválon 20 különféle népzenei és világzenei formáció lép fel, zenészek érkeznek Horvátországtól Chileig. A koncertek, a népzenei tábor és a szakmai showcase mellett idén több
Megnyílt a grandiózus FÉNYERŐMŰ kiállítás az Inotai hőerőműben Hír
Új mérföldkő az INOTA projekt történetében: a szervezők már hetekkel a zenei program előtt megnyitották a hatalmas iparterületet a látványos fényinstallációkkal, amiket augusztus 25-ig lehet megtekinteni, majd pedig a nyárzáró fesztivál ideje alatt is. A kiállítás az Erste főtámogatásával jött lét