Mutasd meg a zenédet a friss Grammy-díjas Steve Dubnak a DEX 2020-on! Hír

Hirdetés

Március 2-3. között a Budapest Music Centerben te is megmutathatod a zenédet a vasárnap este frissen Grammy-t nyert producernek, Steve Dubnak, hiszen többek között ő is részt vesz a DEX Songwriting Expo-n, sőt mi több, listening session keretében segíti majd a dalszerzőket a legaktuálisabb iránymutatásokkal. Budapest harmadjára is a dalszerzés fővárosa lesz - hamarosan indul a DEX!

Az Artisjus harmadik alkalommal rendezi meg a dalszerző expót. Az Európában egyedülálló rendezvény a kezdő és a tapasztalt szerzők számára is kínál gyakorlati tudást, tanácsokat és karrierépítési lehetőségeket. A szerzői pálya kreatív és üzleti oldalát egyaránt érintik az előadások, mesterkurzusok; külön program járja körül a zene és a film sokrétű kapcsolatát.

Óriási hír, hogy a DEX vendége lesz Steve Dub is, az a többszörös Grammy-díjas producer, dalszerző, aki hangmérnökként vagy (társ)producerként, társszerzőként olyanokkal dolgozott együtt, mint a Prodigy, Moby, az Underworld, az Orbital, a Depeche Mode, a New Order, a Stone Roses és a Klaxons, ráadásul tavaly producerként közreműködött a The Chemical Brothers legújabb lemezén, amivel vasárnap este elnyerték a legjobb dance/elektronikus zenei album kategóriának járó díjat.

A szlovák énekes/színész Celeste Buckingham és a finn énekes/dalszerző, Eva Louhivuori kerekasztal beszélgetésén pedig kiderül, milyen szerepe van a helyi kultúrának, hangoknak egy sláger megszületésében, illetve itt lesz a közel 350 ezer feliratkozóval bíró YouTube csatorna, a “Holistic Songwriting” megalapítója, a német Friedemann Findeisen is, akinek Ed Sheeran slágereit fejtegető videóját például már több mint egymillióan látták. Findeisen ezúttal arról mesél majd, hogyan kell lépésről lépésre megírni egy slágert, illetve segít a hatékonyságnövelésben is.

Idén először fókusztémája is lesz a DEX-nek: a BLEND program körüljárja a film és a zene sokrétű kapcsolatát. Szó lesz az iparágak közti kommunikációról, a filmipar igényeiről, a zenei supervisorok szerepéről és a filmzeneszerzés fogásairól. „Speed meetingek” segítik a két iparág képviselőinek – szerzőknek, zenészeknek, menedzsereknek és producereknek – a megismerkedését. A program egyik vendége Jozef van Wissem, aki több albumot kiadott Jim Jarmusch rendezővel, akinek Halhatatlan szeretők című filmjéhez írt zenéjével Cannes-ban nyert díjat.  A BLEND az Artisjus, a Magyar Nemzeti Filmalap és a Hangfoglaló Program együttműködésében valósul meg március 2-án.

A nemzetközi előadók mellett pedig a hazai zenei élet legjobbjaitól tanulhatunk a DEX-en. A techno szerelmesei már biztosan jól ismerik Tóth Lau-t, aki ezúttal egy workshopon mutatja be, hogy kezdőként hogyan fogjunk bele a producerkedésbe. Vozár Péter, zeneszerző, producer és sound designer a trailer zeneszerzés rejtelmeibe avat be és idén is itt lesz Johnny K. Palmer, aki az angol dalszöveg írással kapcsolatban látja el hasznos tanácsokkal és trükkökkel a közönséget.

A YouTube for Artist! című workshop keretében Bodrogi András, minősített YouTube szakértő segít megérteni az online videómegosztó platformban rejlő lehetőségeket és hasznos technikákat is megoszt a közönséggel. Tátrai Tibor kimagasló munkásságát, zeneszerzői és zenészi karrierjét talán senkinek sem kell bemutatni. A DEXen mesél a színpadon töltött több mint 50 évéről, a több mint 50 nagylemezéről és elképesztően kalandos életútjáról, mely sosem tért le a zenei pályáról. A beszélgetésen Vitáris Iván, az Ivan and the Parazol énekese is részt vesz, akitől megtudhatjuk, hogy mindez manapság milyen tanulságokkal szolgál egy fiatal, aktív zenekarnak.

A rendezvény mindkét napján a dalszerzők zeneipari támogatása is hangsúlyos része a programnak: előadások és egyéni tanácsadások segítenek eligazodni a szerzői jogok, a zeneműkiadás, a sync-licensing és a zenei menedzsment témáiban, valamint nemzetközi sikereket elért hazai dalszerzők mesélnek  személyes tapasztalatok alapján a nemzetközi karrierépítés és érvényesülés különböző lehetőségeiről.

Az első nap az Artisjus-díjak ünnepélyes átadásával zárul, ahol kiderül, hogy kiket szavazott meg a szakma a könnyűzene, a komolyzene és az irodalom legjobb szerzőinek 2019-ben.

A DEX Songwriting Expo a nagyteremben történő előadások alatt szinkrontolmáccsal fordítja angolról magyarra, magyarról angolra az elhangzottakat, így mindenki számára lehetőség adódik külföldi alkotókkal, producerekkel és előadókkal is megismerkedni.

 

DEX Songwriting Expo 2020 további részletek és programok >>>

 

DEX Songwriting Expo

Kapcsolódó

Megnyílt a grandiózus FÉNYERŐMŰ kiállítás az Inotai hőerőműben Hír

Megnyílt a grandiózus FÉNYERŐMŰ kiállítás az Inotai hőerőműben Új mérföldkő az INOTA projekt történetében: a szervezők már hetekkel a zenei program előtt megnyitották a hatalmas iparterületet a látványos fényinstallációkkal, amiket augusztus 25-ig lehet megtekinteni, majd pedig a nyárzáró fesztivál ideje alatt is. A kiállítás az Erste főtámogatásával jött lét

Megjelent a Margaret Island utolsó dala Hír

Megjelent a Margaret Island utolsó dala A különleges együttműködésből született mű élőben először az október 1-jei Superalbum Nagykoncerten lesz hallható a Budapest Parkban, másnap pedig a zenekar búcsúkoncertjén is elhangzik. A „Csend van” a Superalbum részeként született, amely tíz különböző produkcióban ötvözi a Superar gyermekkórus

Sziget 2025: megjött a 11 milliomodik Szitizen Hír

Megjött a 11 milliomodik Szitizen 2025. augusztus 11-én, hétfőn, a fesztivál zárónapján, 14 óra 30 perckor belépett a Szigetre a kezdetektől számított 11 milliomodik látogató. Kormos Emília Panna életében először jár a Szigeten és rögtön a bejáratnál fotósok hada fogadta, hisz’ ő a kezdetektől számított 11 milliomodik Sziget-láto

2026-ban nyárra költözik a SopronFest! Hír

2026-ban nyáron rendezik meg a SopronFestet 2023-ban indult útjára Sopron új fesztiválja, amely az eddigi években nagy sikerrel és ünnepi hangulattal töltötte meg az egész várost. A fesztivál időpontja eddig Pünkösdhöz, a “mozgó ünnephez” igazodott. Most azonban a szervezők a város vezetésével közösen arra jutottak, hogy jövőre nyáron rened