Remény a nagyobb beltéri koncertek visszatérésére? - Megérkezett a német Restart-19 kísérlet eredménye! Cikk
Hirdetés
A rendezvényipar megmentése végett a nyár végén egy igen komoly lépésre szánta el magát a rangos hallei egyetem korháza és életre hívta a Restart-19 névre keresztelt projektet. Az esemény égisze alatt 1500 önkéntes résztvevővel egy teljes értékű beltéri ültetett koncerten tesztelték, hogy valójában hogyan is terjedhet a vírus nagyrendezvényeken, és ami még fontosabb, pontosan milyen intézkedések a leghatásosabbak a terjedés megakadályozására.
A 18 és 50 év közötti, alaposan megszűrt önkéntesek természetesen nem a Covid-19 vírussal szórakoztak augusztus 22-én a lipcsei Quarterback arénában, hanem indikátorok segítségével megfigyelték többek a levegőáramlás hatásait, a tömeg mozgását, a kontaktusokat, a leginkább kitett felületeket és persze a helyszíni higiéniai intézkedések hatásosságát. Az eredmény már csak azért is nagyon fontos, mert ez az első igazán komolyan, és megfelelő tudományos háttérrel megfigyelt esemény, amelyen a lehető legtöbb aspektusból mérik a zárt terű nagyrendezvények tényleges kitettségét és veszélyességi fokát, illetve ahol élesben tesztelték az eddig sokszor csak ajánlásokban szereplő intézkedések tényleges hasznát.
A kísérlet, majd az azt követő, bő kéthónapos elemzés talán legfontosabb megállapítása, hogy a megfelelő (!) intézkedések mellett – aminek a kulcsmomentuma a légcserélés, illetve a közönség együttműködési hajlandósága – a járványhelyzet idején is megvalósíthatóak nagyobb beltéri koncertek, nagyon szigorú odafigyelés mellett alacsonyan tartható a kockázati faktoruk.
A kísérlet legfontosabb eredményei:
-
A több percig tartó, kritikusnak számító kontaktok száma a rendezvény alatt nem volt kiemelkedően magas, ráadásul ezek számát és kockázatát a higiéniai / távolságtartási szabályozásokkal jelentősen lehet csökkenteni.
-
Különösen a beengedéskor és a szünetekben történik sok kapcsolat, kontaktus, ezért a tervezés során ezekre kiemelten kell hangsúlyt fektetni.
-
A rossz szellőzés volt az egyik kulcstényező, amely jelentősen megemelte a a fertőzésveszélynek kitett emberek számát.
-
A tanulmányban résztvevők 90%-a nem tartotta rossznak, hogy maszkot kellett viselni és készek rá, hogy ezt továbbra is megtegyék annak érdekében, hogy újra rendezvényekre mehessenek.
Ajánlások az eredmények alapján:
-
A rendezvényhelyszíneknek rendelkezniük kell szellőzés technikával, amely jó szellőzést és rendszeres friss levegővel történő légcserét tesz lehetővé. Ésszerű lépés emellé még egy értékelő rendszer kiépítése is.
-
Amíg a pandémia tart, a higiéniai szabályokat továbbra is alkalmazni kell, mint például a maszkviselési kötelezettség a csarnokban, higiéniai ellenőrök a szabályok betartatásának ellenőrzésére.
-
Az aktuális esetszámhoz igazítva kell az ülésrendet és ezzel együtt a látogatók számát alakítani.
-
A rendezvény helyszínére történő bejutást több bejáraton keresztült kell megoldani, hogy a látogatók áramlását irányítani tudják. Várakozási területeket a szabadba kell áthelyezni.
-
A rendezvény alatt az ételek és italok fogyasztásának ülőhelyeken kell megtörténni, hogy a tülekedést és a hosszú kontaktusokat el lehessen kerülni a büféknél.
Dr. Michael Gekle, a kísérletet vezető professzor szerint most a politikusokon van a sor, hogy döntést hozzanak az eredmények tükrében. Emellett a kísérlet végre némi reményt jelenthet az óriási válság elé néző rendezvényiparnak a talpon maradáshoz, hiszen végre kezd körvonalazódni egy olyan eljárásrend, ami a járvány megléte mellett is működhet. Nyilván fontos lesz, hogy betegen eleve ne induljon el senki ezekre az eseményre, illetve ezek a megoldások nem kevés plusz erőfeszítést igényelneka a helyszínek és szervezők részéről is, de lehetségesnek tűnik egy olyan megoldás, ami ilyen helyzetben sem jelent extra kockázatot még többezres koncertek esetén sem.
A Restart-19 kísérlet hivatalos összegzése (német) >>>
Fotó: Restart-19
-fv-
Kapcsolódó
Mindjárt itt a downtempo majális! Cikk
Május 17-én egy különleges, egész estés programmal készül az Analog Balaton csapata a Budapest Parkban. A hazai elektronikus zenei színtér színe-java megfordul ezen az eseményen, de számos neves nemzetközi DJ-vel is találkozhatunk. A program a friss Fonogram-díjas Analog Balaton kurációjával állt
75 helyszínen 300 programmal, világsztárokkal vár a SopronFest 2025 Cikk
Június 1-jén hivatalosan is megnyitja kapuit a SopronFest, és ezzel kezdetét veszi a Boldogság Éve. A fesztivál egy héten át közel 75 helyszínen 300 programmal várja a közönséget városszerte. A pünkösdi hétvégén, június 6. és 8. között a Lővérekben hazai és világsztárok lépnek színpadra, köztük Ti
SopronFest: egy héten át ünnepel a Várkerület Cikk
A SopronFest a pünkösdi hétvégén, június 6. és 8. között rengeteg koncerttel, hazai és világsztárokkal, podcastekkel, vetítésekkel, gasztronómiai programokkal és művészeti tárlatokkal várja a közönséget. A fesztivál egyik legfontosabb értéke az urbánus tematika, május 29-től az egész város élette
Budapest Park 2025: Will Smith, QOTSA, Billy Idol, Sofi Tukker, Die Antwoord, Avenged Sevenfold, Hurts, Skillet, Alanis Morissette és még sokan! Cikk
Az innováció mindig is a Budapest Park egyik legnagyobb erőssége volt – szinte már természetes, hogy évről évre újdonságokkal készülnek a látogatóknak. Idén a színpadkép és a program is minden eddiginél erőteljesebben tükrözi a grandiózusságot. A nagyszínpad nemcsak látványosabb, de karakteresebb