Észak-Ciprus - Az olívaolaj és a citrusok országa Cikk

Ciprus északi része, hivatalos nevén az Észak-ciprusi Török Köztársaság, a mediterrán térség gyöngyszeme. Egy jogilag nem létező ország, amit a gyakorlatban kizárólag Törökország ismer el független államként. Izgalmas történelme és egyedülálló növény- illetve gyümölcskínálata miatt kiváló úti cél lehet a kalandra vágyóknak. Bárány Róbert és csapata legújabb műsorukban arra keresték a választ, hogy miért érdemes ellátogatni erre a kevésbé frekventált, de annál gyönyörűbb helyszínre.

Hirdetés

Forradalmakkal tarkított múlt, egyedülálló politikai helyzet

Ciprusnak a sziget fekvéséből és stratégiai szerepéből adódóan hihetetlenül mozgalmas történelme van. Nagyjából 11 ezer éve lakott, uralkodói között sorban megtalálhatók a görögök, a föníciaiak és perzsák, majd jöttek a rómaiak, 1878-ban pedig a sziget brit kézre került. A Ciprusi Köztársaság 1960-ban született meg. A görög katonatisztek 1974-ben megdöntötték az államot vezető III. Makáriosz érsek uralmát, annak érdekében, hogy Görögországhoz csatolják. Erre válaszul a török hadsereg bevonult Ciprus északi területeire. A két fél között az ENSZ által felügyelt demarkációs vonalat hoztak létre Zöld vonal néven, ami a mai napig ketté osztja a szigetet.

19 egyedülálló növényfaj

Észak-Cipruson több mint 1300 virágos növény faj él, ebből 19 sehol máshol nem fordul elő a Földön. Az egyedülálló és különleges növényekből 13 a Szent Hilárion vár területén található, ami ennek köszönhetően igazi természeti kincsnek számít.

A citrusok vidéke

Lefke városát a sziget „gyümölcskosarának” hívják, hiszen megtalálható benne a létező összes citrus- féle, úgymint a narancs, a mandarin, az utóbbi két gyümölcs kereszteződéséből létrejött mandora, a citrom vagy a grapefruit.

A különleges olajfák országa

A legfontosabb termék Észak-Cipruson az olívaolaj, amit összesen 3 hónapig tudnak előállítani az évben, ezt követően többek között szappant, kiváló krémeket és ételeket készítenek belőle. Több tízezer olajfa létezik Cipruson. Az egyik leghíresebb egy kolostor mellett található, aminek olyan vastag a törzse, hogy négy ember sem tudná átölelni. A helyiek szerint közel ezeréves a fa, és annyira fontos a számukra, hogy minden egyes nap egy férfi gondoskodik arról, hogy a látogatók ne bánthassák, sőt mi több, hozzá se érhessenek.

Páratlan gasztronómiai élmények

Az egyik legismertebb török étel a döner kebab, amiről kevesen tudják, hogy jelentése és ízvilága között igen erős logikai kapcsolat van. A „döner” kifejezés ugyanis azt jelenti, hogy „megforgatott”, a kebab, pedig a „grillétel” megfelelője. Egy kebab-tál után jöhet is a kávé, aminek íze és állaga érdekes elkészítési módja miatt eltérhet az itthon ismerttől. A folyamat szerint egy nagy púpozott kávét beletesznek egy edénybe, az úgynevezett dzsezvába, majd forró vizet öntenek rá, amit ízlés szerint édesítenek cukorral vagy kardamomonnal (a szív fűszereként ismert intenzív aromájú indiai ételízesítő). A kész italt felforralják, majd a felét kiöntik a csészébe, a maradékot visszateszik a tűzre, majd teleöntik vele a csészét a zaccal együtt.

Észak-Cipruson rengeteg civilizáció hagyott nyomot, és jogi helyzete ellenére is nyugalmas, éppen ezért kevésbé ismert részeit is érdemes végigjárni.

 

Műsorajánló:

Miért használ Észak-Cipruson tüzet a borbély? Mi az a „Famaguszta”? Hol található a világ egyetlen kettéosztott fővárosa? Többek között ez is kiderül az Ozone Utazás: Észak-Ciprus című adásából március 10-én 21:00-tól az Ozone Network műsorán.

 

Sajtóanyag: Good PR

Kapcsolódó

Inspiráló nők a Gourmet országkóstolóján Cikk

Gourmet Fesztivál 2024 A nők szerepe egyre láthatóbbá és meghatározóbbá válik a gasztronómiában, ezt hangsúlyozza idén a hazai gasztro szcéna legkedveltebb eseménye, az MBH Bank Gourmet Fesztivál, május 24-26. között, a Millenárison. A „sétáló országkóstoló” ezúttal is nagyot merít a hazai kulináris kínálatból: kiváló é

B4 Brisket & Burger - Szaftos smash-burgerek a Bazilikánál Cikk

B4 Brisket & Burger A B4 Brisket & Burger megnyitotta kapuit a héten, és már most beállt a frissen felfutó smash-burger hullám élvonalába. A belvárosi gyorsétterem egyszerűségre és változatosságra törekszik, egy klasszikus, amerikai gyorséttermi élményt nyújtva a vendégeknek menüjével. Az árakat kedvező szinten t

Április 6-án ismét Winelovers Grand! Cikk

Winelovers Grand 2024 “Annyi kiváló bor van a világon, hogy ha életünk minden egyes napján új palackot nyitunk, akkor is egészen hosszú marad még a boros bakancslistánk. Egy ilyen esemény, mint a Winelovers Grand kiváló alkalom arra, hogy jó néhány tételt kihúzhassunk erről a bizonyos listáról.” A fenti idézet - amely

Közel 10.000 liter sörrel készül az Indoor Sörfesztivál Cikk

Közel tízezer liter sörrel készül az Indoor Sörfesztivál Százféle különböző sörrel, majd tízezer liter habos nedűvel várja vendégeit február 23-24-én a legnagyobb hazai téli sörfieszta. Az immár 8. alkalommal jelentkező Indoor Sörfesztivál látogatócsúcsra is számít, ezért idén már a Várkert Bazár ad majd helyet a sörkedvelők kánaánjának. Rutinos sörfog