Megújult a Traktor Étterem Hír

Hirdetés

Izgalmas dolgok történtek az elmúlt egy hétben a Traktor háza táján: alig öt nap alatt teljesen újjáépítették belvárosi étterem belső enteriőrjét, hozzáigazítva a hely küllemét gasztronómiai koncepciójához. Tavaly novemberben nyílt meg a Traktor Étterem a Bazilika szomszédságában és azóta rengetegen megszerették azt a vagányságot, amit a konyhai stílusában képvisel Bicsár Attila és csapata. Most pedig azt a feladatot kapta Laki Eszter és Csap Viktor, hogy a helyszín megjelenését is igazítsák az ott kínált kulináris élményekhez, az eredmény pedig magáért beszél.

Aki az elmúlt egy évben járt már a Traktorban, az tudja, hogy ez az a hely, ahol a lehetőségek tárháza végtelen, hiszen csak rajtunk múlik, hogy mit hozunk ki a Bicsár Attila séf által elénk tárt aktuális alapanyagokból készült fogásai közül. Egy olyan fúziós magyar konyha elemeiből kombinálhatunk, ahol egyaránt megtalálható a kínai ötfűszerrel tálalt kacsamell, vagy a wasabis marha tatár, de a klasszikus rántott csirke, gulyásleves és a somlói galuska sem maradt le az étlapról. A vendégek kedvenc ételei azonban mégsem a főételek között keresendők, hiszen a Traktorban óriási hangsúlyt fektetnek a jobbnál jobb köretekre. „Nálunk a köretválasztás igazán fontos része a rendelésnek, hiszen a zöldségeket kisebb tányérokon, az asztal közepére tesszük, hogy vendégeink akár egymással is megosszák a különböző ízeket, melyek mindig nagy sikert aratnak. A magyar földekről, magyar termelőktől származó alapanyagokat közel-keleti vagy dél-amerikai fűszerekkel tesszük izgalmassá. Büszkén mondhatom, hogy nálunk mindenki megtalálhatja a saját étkezési szokásainak megfelelő fogást. Legyen szó ételérzékenységről, allergiáról vagy akár vegetáriánus, illetve vegán étkezésről” – mondja Bicsár Attila.

Az elmúlt egy évben rengetegen megszerették azt, amit a Traktor a gasztronómiában képvisel. Egy bevállalós konyha, ahol bármi megtörténhet. Most pedig eljött az idő, hogy az étterem megjelenését is ahhoz az újító gasztronómiai irányhoz igazítsák, amit eddig megszokhattunk a csapattól. A feladatot pedig a nemrég nemzetközi Red Dot elismerést kapó Laki Eszternek és a dániai tapasztalatokkal is rendelkező Csap Viktornak adták, akik a tervezés és kivitelezés során mindvégig arra törekedtek, hogy munkájukkal az étterem ars poeticáját tükrözzék.

„A mai építészet az egyediségről szól. Egyre inkább egyéniségeket, identitást hozzunk létre az éttermek, bárok szállodák vendégei számára, ahol a design becsomagolja a hangulatot, az ízeket és a szolgáltatást. Azt gondolom, hogy lényegében műalkotássá válik egy-egy hely, és akkor működhet jól, ha a gasztronómia mellett a helyszín is elég vonzó a közönségnek ahhoz, hogy folyamatosan visszatérjenek az első élményt követően” – véli Csap Viktor, aki elmondta, hogy a tér átalakításánál figyeltek arra, hogy a korábbinál több embert tudjanak leültetni és olyan különálló térrészeket alakítsanak ki, melyek anélkül is megállják a helyüket, hogy fizikailag elválasztanák azokat egymástól.

Laki Eszter elmondta, hogy a legizgalmasabb rész mindig az eleje és a vége: amikor az első „ecsetvonások” készülnek és kirajzolódik a koncepció – utána pedig az, amikor anyagba formálódik, megvalósul, kézzelfoghatóvá válik. A tervezés során fontosnak tartották, hogy a végleges tervek az étterem saját identitását adják vissza a vendégeknek. Az új enteriőrben dominál a zöld és a pasztellszínek, amelyek izgalmas kombinációban jelennek meg a Traktor jellegzetes mintázatában. „A mintákat valamiféle hasznoskert-dzsungel érzés inspirálta és a belsőépítészeti tervekkel szinkronban döntöttünk emellett” – tette hozzá Eszter.

A Traktor Étterem a héten újra nyitotta kapuit és modern, de barátságos megjelenésével, valamint változatlanul vagány konyhával várja a vendégeket.

 

A Traktor Étterem hivatalos oldala >>>

 

Traktor Étterem

Kapcsolódó

Élőzene és mediterrán falatok Budapest szívében? Vár a Tapas Fino! Hír

Tapas Fino ételek Néhány hónappal ezelőtt kellemes meglepetés érte Spanyolország szerelmeseit: új autentikus, spanyol étteremmel bővült a főváros gasztronómiai palettája. Új távlatokban gondolkodott a Continental Group, amikor megálmodta autentikus spanyol éttermüket, a néhány hónapja megnyitott Tapas Fino-t a Belg

Hivatalosan is megnyitott Szarvas világszínvonalú luxusétterme Hír

Újváros Bisztró - Szarvas Új étlappal, főként helyi alapanyagokból készült ételkülönlegességekkel, komplex bisztrókínálattal és csúcspörkölők csúcskávéival várja vendégeit a szarvasi Újváros Bisztró. A Délkelet-Magyarország egyik legszebb településén található, megfizethető luxusétterem tulajdonosai, Szin Csaba és Szin Ben

Mentes és kutyabarát - megnyílt a siófoki Cafe Spirit Hír

Cafe Spirit Siófok Pármai sonkás szendvics, poharas zserbó és somlói desszert – ez csak pár finomság abból a kínálatból, amit Siófok első kizárólag mentes termékeket áruló családi kávézójában lehet megkóstolni. Ez az első olyan hely a városban, ami kizárólag mentes termékeket tart az étlapon. A város szélén, csende

Székely gourmet étterem nyílt az Andrássy úton Hír

SZÉK Étterem hangulat Hiánypótló étteremmel bővült Budapest gasztro-térképe. Az Andrássy út 41. alatt frissen megnyitott SZÉK-ben a hagyományos székely ízek a legmodernebb konyhatechnológiával találkoznak. Az új étteremben kóstolhatunk csorbalevest, böjtös töltött káposztát, lókodi oldalast, helyben készült zakuszkát é